"A nem védett, vagyis szabadon szedhető termények értékesítése után is adózniuk kell a magánszemélyeknek - ide nem értve az egyéni vállalkozókat és az őstermelőket. Január elseje óta azonban kevesebbet kell adózniuk, mint korábban, ha felvásárlónak értékesítenek" - mondta Barlai Krisztina.
Közölte: "az innen származó bevételnek 25 százaléka számít jövedelemnek, ebből a felvásárló állapítja meg és vonja le az adót. A magánszemélynek ezzel kapcsolatban további adminisztrációs kötelezettsége nincs, így bevallást sem kell tennie."
Elmondta, hogy az üzletről a felvásárlónak felvásárlójegyet, vételi jegyet kell kiállítania két példányban.
"Ezen feltünteti az eladó nevét, adóazonosító jelét - vagy ha az nincs, akkor a természetesen azonosító adatot, illetve a lakcímet. A két vételi jegy egyik példánya az értékesítőnél marad. Ezt mindenképpen célszerű megőrizni, mivel ennek az általános elévülési szabálya 15 év. Eddig érdemes megőrizni ezeket a dokumentumokat, mert egy ellenőrzés során szükség lehet rájuk" - részletezte a Nemzeti Adó és Vámhivatal sajtóreferense.
Példaként említette, hogy egy 10 ezer forintos bevételnél 25 százalék számít jövedelemnek, vagyis 2500 forint lesz a jövedelemrész. Erre kell számolni a 15 százalékos személyi jövedelemadót, így az adó összege 375 forint lesz.
"Ez azt jelenti, hogy a 10 ezer forintból 9625 forintot az adózó kézhez fog kapni, és még bevallást sem kell róla készítenie" - összegezte.
Barlai Krisztina közölte, hogy nincs felső korlát, ám arra oda kell figyelni, hogy ha az adózó rendszeresen, gazdasági tevékenységként, üzletszerűen végzi a gyűjtögetést, az értékesítést, akkor már nem ez a kategória vonatkozik rá, hanem akkor már adószámmal kell rendelkeznie, és az önálló tevékenységre vonatkozó szabályokat kell figyelembe vennie.
Hanganyag: Kaputa Júlia