A miniszterelnök a munkáltatókra háruló járulékterhek 5 százalékpontos csökkentését jelentette be, ezzel szemben a Reformszövetség nem elégedne meg ennyivel. Idén ők is csak 5 százalékponttal csökkentenének, jövőre azonban további 3, 2011-ben pedig még 2 százalékponttal mérsékelnék a terheket. A kormány tehát a jelenlegi 32-ről 27 százalékra mérsékelne, míg a Reformszövetség 22-re.
A Reformszövetség ennek egyik ellentételezésére 2010-től a jelenlegi 1 950 forintról 5 000 forintra növelné a tételes egészségügyi hozzájárulást, a kabinet ezen nem változtatna.
Társasági adó, vállalkozói különadó
A kormány a társasági adót a jelenlegi 16-ról 19 százalékra növelné és eltörölné a 4 százalékos különadót, míg a Reformszövetség a különadó eltörlése mellett csak 18 százalékos társasági adót javasol. A szövetség ugyanakkor a kisvállalkozók számára mindössze 10 százalékos nyereségadót tart elfogadhatónak.
Személyi jövedelemadó
A kabinet az szja két kulcsát 18-ról 19-re, valamint 36-ról 38-ra növelné, a sávhatárt pedig a jelenlegi 1,7 millióról 3 millióra tolná ki jövőre. Gyurcsány Ferenc elmondása szerint így az adózók 85 százaléka tartozna az alacsonyabb sávba. A Reformszövetség ugyanakkor a kulcsokon nem változtatna, a sávhatárt viszont jövőre már 5 millióra tolná ki - ezzel az adózók 95 százaléka fizetne az alacsonyabb kulcs szerint. Szerintük 2011-től a sávhatárt 15 millióig kellene kitolni.
Áfa, jövedéki adó, ingatlanadó
A kormány a 20 százalékos áfát 23-ra emelné, a Reformszövetség viszont 24-re, állításuk szerint azonban csak átmenetileg alkalmaznák ezt a kulcsot.
A miniszterelnök beszélt a jövedéki adó 3-7 százalékos növeléséről is, a Reformszövetség javaslatai között ilyen tervek nem szerepelnek.
Mind a kormányfő, mint a Reformszövetség szerint szükséges az értékalapú ingatlanadó bevezetése, ám az utóbbi szervezet ezt már jövőre bevezetné, méghozzá a 30 millió forintnál értékesebb ingatlanokra, míg a kabinet csak 2014-től.
A preferált területek
A miniszterelnök a programja ismertetésekor a támogatandó területek között jelölte meg az élelmiszeripart és a mezőgazdaságot, igaz, később kiderült, hogy ez utóbbi támogatásából 30 milliárd forintot vonna el a kormányzat. A preferált szektorok között nevezte még meg az informatikát, a gyógyszeripart, valamint a logisztikát. Mint mondta, hangsúlyt kell fektetni a megújuló energiaforrások hasznosítására és az energiafüggőségünk csökkentésére is. Igaz, konkrétumot nem említett, csupán a Paksi Atomerőmű kapacitásának megkétszerezését tartotta szükségesnek, ám ennek forrását sem jelölte meg. A vállalatok támogatásáról az mondta: a kabinet 1 400 milliárd forintos plusz hitelforrás megteremtését próbálja elősegíteni, emellett 1 800 milliárd forint összértékű beruházásokat hoz előre a kabinet.
A Reformszövetség szerint ugyanakkor a foglalkoztatás, az innováció, a kis- és közepes vállalatok, valamint a közlekedés jelenti azt a négy kulcsterületet, amelyek stratégiai fejlesztése leginkább hozzájárulhat Magyarország versenyképességének javításához. Szerintük külön program kell a 15-29 éves fiatalok, a 25-40 év közötti nők, a csak alapfokon iskolázottak, valamint a 10-15 leginkább elmaradott térség lakosainak foglalkoztatására.
Kiadáscsökkentés, állami megtakarítás
210 milliárd forint helyett 330 milliárd - a Reformszövetség 120 milliárd forinttal többet spórolna a kormánynál az állami kiadásokból jövőre. A miniszterelnök által egy hete bejelentett program 2010-ben a korábban tervezett kiadásokból 550 milliárd forintot vágna le, 2011-ben pedig 650 milliárdot, ez összesen 1 410 milliárd forint. Ezzel szemben Békesi László 2013-ig 1 325 milliárd forintos megtakarítást javasol.
A miniszterelnök által javasolt megtakarítás legnagyobb része 2011-ben valósulna meg, azaz a kormányfő a megtakarítások problémáját a következő parlamenti ciklusra hagyná, míg a Reformszövetség azonnali átalakítást akar.
Gyurcsány saját programja helyességét látja igazolva
Imponáló a Reformszövetség gazdaságpolitikai csomagja, de javaslataik társadalmi hatása időnként dermesztő - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A kormányfő megígérte, hogy a javaslatot a következő hetekben pontról pontra elemzik. Számára a szakemberekkel való egyeztetés egyik tanulsága az volt, hogy az általa eddig bejelentett intézkedések iránya helyes, de a Reformszövetség ennél radikálisabb intézkedéseket javasol. Õt a konzultáción elhangzottak emellett arról is meggyőzték, hogy a 2006-ban elindított reformpolitika irányai, céljai jók voltak, és most "előrébb lenne az ország", ha nincs az erős politikai ellenszél, és a népszavazás.
Gyurcsány Ferenc szerint a Reformszövetség legfőbb üzenet, hogy az államháztartás átalakításával kell felszabadítani az erőket a gazdasági növekedés érdekében.
Szerző: Egeresi Tünde