Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Időjárás: most kell kiélvezni a jó időt

Szombaton csak helyenként, vasárnap már több helyen lehet zápor, zivatar, de keleten 27-28 fokot is mutathatnak a hőmérők,

Véget ér a napok óta tartó őszies hangulatú, hideg időjárás, a következő időszakban déli-délkeleti áramlással egyre melegebb, ugyanakkor időnként továbbra is nagy nedvességtartalmú légtömegek érkeznek térségünkbe - írta az Időkép.

Hétvégén ízelítőt kapunk a kora nyárból,

szombaton 21 és 27, vasárnap 22 és 28 fok között alakul a csúcshőmérséklet, a magasabb értékeket mindvégig a keleti tájakon mérhetjük. A hajnalok is egyre enyhébbek lesznek, a 10 fok alatti minimumok vasárnap reggelre a nyugati, délnyugati tájakra szorulnak vissza.

A hétvége mindkét napján sok lesz a napsütés, emellett azonban fátyolfelhők lesznek az égen, valamint gomolyfelhők képződnek. Szombat délután főként északkeleten és nyugaton alakulhat ki elszórtan zápor, zivatar, majd éjjel dél felől több helyen is előfordulhat konvektív csapadék. Vasárnap a szombatinál már nagyobb területen előfordulhatnak záporok, zivatarok, melyekhez helyenként felhőszakadás, jégeső és viharos kifutószél is társulhat. Zivataroktól függetlenül is gyakran lesz élénk a déli-délkeleti szél.

Zivatarokkal indul a jövő hét

Hétfőn marad a szeles idő, a déli-délnyugati szelet többfelé élénk, nyugaton és zivatarok idején erős, akár viharos lökések kísérhetik, és kedden sem hagy alább a légmozgás ereje. Záporokra, zivatarokra többfelé kell számítani, lokálisan jelentősebb csapadék is lehullhat. Az enyhe reggeleket követően hétfőn 20-24, kedden 18-22 fok lehet a délutáni órákban. Nagy lehűlés ezt követően szerencsére már nem érkezik.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

A "szokásos" tagállami és intézményi ellentétek mellett az európai politika őszi fordulata is akadályozza az Európai Unió következő 7 éves költségvetésének elfogadását, ez pedig a Magyarországnak járó jövőbeli forrásokkal kapcsolatban is komoly kérdéseket vet fel. A tagállamok egy része kisebb költségvetést és kevesebb befizetést, a másik változatlan agrár- és kohéziós támogatásokat szeretne, miközben az Európai Parlament az uniós szintű területekre is jóval több pénzt szánna, mint korábban. Engedni egyelőre senki nem akar, pedig az idő vészesen fogy, mivel 2027-ben az eddiginél is nehezebb lehet a megállapodás tető alá hozása. Cikkünkben négy forgatókönyvet vázolunk fel, amelyek mentén eldőlhet az európai politika új iránya, illetve a Magyarországnak járó források sorsa.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×