2020. június 18. 19:00 Bejelentették a Kaszás Attila-díj 2020-as jelöltjeit Kihirdették a Kaszás Attila-díj három jelöltjét, arról, hogy ki kapja a díjat, augusztus 23-ig szavazhat a közönség.
2020. június 3. 20:25 Trianon: „alig létező tudást” oszt meg nézőivel a Udvari Kamaraszínház A Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház társulata megfilmesítette Horváth Jenő történész A Milleniumtól Trianonig című könyvének első két fejezetét, amely június 4-én, a társulat YouTube-csatonáján lesz látható.
2020. június 2. 22:49 Elhunyt Földi Teri 86 éves korában elhunyt Földi Teri Jászai Mari-díjas színművész, a Vígszínház egykori tagja - olvasható a teátrum honlapján.
2020. június 2. 06:00 Teátrumi Társaság: tudomásul kell venni, új világ köszönt be a színházakban A Magyar Teátrumi Társaság ajánlásokat fogalmaz meg a kormánynak, hogy mikor és milyen szabályok mentén induljanak újra a magyarországi színházak. A részletekről Szabó Lászlót, a társaság titkárát kérdezte az InfoRádió.
2020. május 27. 15:16 Nagy produkciók sokaságával tér vissza a Nemzeti Színház Kilenc bemutatót tervez a jövő évadban a Vidnyánszky Attila vezette budapesti teátrum, ahol mások mellett Márkó Eszter, Szász János, Eirik Stubo, Aleksandar Popovski és Rátóti Zoltán rendezését is láthatja majd a közönség. Az intézmény igazgatója az InfoRádiónak elmondta, már a színházban zajlanak a próbák.
2020. május 23. 19:16 A Szabad Tér Színház már júliusban „fellélegezne” A Szabad Tér Színházat ettől az évadtól kettős vezetés irányítja: a Margitszigeti Szabadtéri Színpadot a korábbi igazgató, Bán Teodóra vezeti, míg a Városmajor irányítását Benkő Nóra vette át. Mindketten abban reménykednek, hogy már augusztus 15-e előtt megindíthatják az évadot.
2020. május 23. 10:02 Csók helyett sok kérdőjel – körkép a nyiladozó vidéki színházakról A legtöbb vidéki színházban már próbálnak a színészek, a színi igazgatók pedig egy egységes újranyitásban gondolkodnak.
2020. május 16. 17:34 Emmi: biztos kézbe kerülhet a Karinthy Színház Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) 300 millió forintos támogatást biztosít a Karinthy Színházat üzemeltető nonprofit kft. megvásárlásához - közölte a tárca.
2020. május 14. 19:50 Meghalt Udvaros Béla rendező, író, színházigazgató Kilencvenöt éves korában elhunyt Udvaros Béla rendező, író, az Evangélium Színház alapító-igazgatója - tudatta lánya, Udvaros Dorottya.
2020. május 6. 11:27 Jordán Tamás aggasztó hírt közölt Törőcsik Mariról A háromszoros Kossuth-díjas színésznő nem hagyja el otthonát, csak telefonon tartja a kapcsolatot, de nagyon legyengült a szervezete.
2020. május 1. 15:50 Eldőlt a független színházak rövid távú sorsa Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megjelentette a támogatási rendet.
2020. április 19. 19:30 Mácsai Pál: felejteni akar majd a néző, vagy belenézni az árokba? Teljességgel bizonytalan, hogy a színházak mikor nyithatnak újra és amikor ez megtörténik, miként reagálnak majd a nézők és alkotók – így látja Mácsai Pál, az Örkény Színház igazgatója.
2020. április 14. 08:20 Százával állnak sorba a színházi alkotók a szakmai segélyalap pénzéért Egy részük eddigi szabadúszó alkotó, akit egzisztenciálisan akár azonnal tönkretehet a rendezvénystop.
2020. április 6. 18:35 Megállapodott a kormány és a főváros a színházak működtetéséről A megegyezés 2024. december 31-ig hatályos.
2020. április 1. 15:11 Jordán Tamás bejelentést tett budapesti karanténjából Nem pályázik újra a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatói posztjára. Jelen megbízatása tíz hónap múlva lejár. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas művész, a Nemzet Színésze az InfoRádiónak azt is elmondta, hogy jelenleg kéthetes önkéntes karanténban van Budapesten.
2020. március 27. 20:40 Rendkívüli üzenet a Színházi világnapján "A színháznak megadatott a lehetőség, hogy szentéllyé váljon" - írta Shahid Nadeem pakisztáni drámaíró a március 27-i színházi világnapra szánt üzenetében.
2020. március 21. 18:11 Cseke Péter: sok mindent át kell majd értékelni a járvány után A vidéki színházak igazgatói folyamatosan egyeztetnek arról, hogy a teátrumok zárva tartása mellett miként tarthatják a kapcsolatot közönségükkel. Erről Cseke Péter, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház igazgatója beszélt az InfoRádióban.
2020. március 19. 16:33 Már biztosan nem marad a Vígszínház élén Eszenyi Enikő Az intézményt eddig igazgató színművész visszavonta pályázatát.
2020. március 16. 19:44 Színházi előadások és koncertek is követhetők online - lista A koronavírus-járvány miatt bezárt kulturális intézmények közül számos kínál digitális tartalmakat, többek között korábbi produkciók felvételeit és élő koncerteket, előadásokat.
15:38 Nagy a baj egy fontos vasútvonalon Nyugat felé, leszállították az utasokat a vonatról egy baleset miatt