INFORÁDIÓ 
2020. augusztus 12. szerda
Klára

rudolf péter

vígszínház

igazgató

színház

Rudolf Péter rendező Moliere Az úrhatnám polgár című zenés vígjátékának próbáján a Pécsi Nemzeti Színházban 2019. december 4-én. A darabot december 6-án mutatják be.

Rudolf Péter a morális színházról, a színházi morálról és az alázatos sztárságról

Infostart / InfoRádió

Szerencsére nem tudtam még igazán felfogni, mire vállalkoztam, ha felfognám, lehet, hogy nem tenne jót – mondta Rudolf Péter, a Vígszínház új igazgatója. Az infoRádióban beszélt az általa elképzelt polgári népszínházról, a karantén tanulságairól, a következő évad terveiről és a színházi szakma politikai megosztottságáról is.

Rudolf Péter az Arénában
 

Hivatalosan július 1-je óta igazgatója a Vígszínháznak. Mondhatjuk, hogy ez azért egy kicsit amolyan hazatérés is? Hiszen, ha jól számoltam, akkor 15 éven keresztül 1983-tól ’98-ig társulati tagja volt a Vígszínháznak.

Én ráadásul 18-at számolok, mert a színművészetis gyakorlati évünket is, az egész évfolyamot ott töltöttük. Igen, mindenképp visszatérés, több mint két évtizednyi kihagyás után.

Emlékezetes szerepek, rendezések is kötik a Víghez, és azóta az Új Színházat és a közelmúltban a Centrál Színházat leszámítva nem kötődött szorosabban társulathoz. Nem hiányzott?

De. Én alapvetően társulati embernek érzem magam. Más kérdés, hogy mindig bennem volt egy kettősség. Igazán valami hajón látom magam, mert a hajón tartozom egy közösséghez, és az mégis mozgásban van.

A Vígszínház egy elég nagy hajó.

Igen. Mindig egy közösséghez tartozva érzem jól magam. Mikor egyéni sportágat űztem, mindig kikaptam azoktól is, akiket egyébként edzésen vertem, fociban pedig az egész csapatot tudom a hátamon vinni, ha kell, vesztett helyzetet nem ismervén. De közben meg mindig hajtott valami előre, valami kíváncsiság, valami újabb és újabb dolgot meg akartam ismerni, és ennek a kettősségében mozogtam.

Most július 1-jétől jövő év végéig tart az igazgatói megbízatása, ez mindössze másfél év. Ez szokatlanul rövid időintervallum színházigazgatói posztokon.

Szokatlan pillanatban is kaptam meg a színházat, amikor a színházi törvény logikája szerint megmaradt a főváros mint fenntartó és közben az intézményhez szükséges pénzt a minisztérium adja. Speciális helyzet volt, nem látok rá pontosan arra, hogy mi történt, de miután éppen két héttel a kinevezésem után került át a minisztériumhoz a fővárostól sok-sok jogosultság, nyilván furcsa helyzet lett volna, hogy két hét múlva nem tartozom a fővároshoz, és mégis hosszú távú döntést hoz a főváros az én és a Vígszínház jövőjét illetően.

Lehet másfél évre tervezni?

Nem másfél évre tervezek, természetes másfél plusz öt évben gondolkodom minimum. Közben a másfél év alatt nyilván ki kell rajzolódjon, hogy én mit gondolok. Ahhoz kevés, hogy az ember végigcsináljon haditerveket. Egy ekkora intézményben nem kell mindent újragondolni, nem kell föltalálnom a spanyol viaszt, de mégiscsak a pályázatom logikája szerint összerakni az évadokat és elindítani a társulat fejlesztését nyilván hosszabb idő, én ebben is gondolkodom.

Nem volt fura helyzet, hogy Eszenyi Enikővel egyszerre pályáztak? Annak idején párhuzamos osztályba jártak a főiskolán, együtt indult a pályájuk a Vígszínházban, nagyon sokat játszottak együtt színházban, filmben.

Természetesen az volt, de hát közben én eljöttem a Vígszínházból. Nagyon fontos része volt az életünknek, mindenkinek, aki a Vígszínház bűvkörébe kerül, szinte örökké vígszínházi marad. Sok mindent játszottunk is együtt, de ez egy kis ország, és az ifjúságom fontos szereplői nyilván mind-mind ebben a szakmában dolgoznak, ha én emiatt nem lépnék, akkor tényleg otthon ülhetnék. Az érzékeny helyzet ellenére jó volt mindvégig a kommunikációnk. Nálam bármilyen politikai megosztottság, ami legyen egy valami aláírása vagy nem aláírása, egy tüntetésen való részvétel vagy nem részvétel nem írja fölül azokat az éveket, amelyeket én valakivel valamit együtt csináltam. Nekem barátaim vannak mindenféle oldalon, nem tudok így gondolkodni, politika és egyéb viszonyok fölé helyezek bizonyos emberi helyzeteket, minthogy részt vegyek azokban a fekete-fehér szituációkra bontott világban, amelybe most nagyon sokszor kényszerülünk.

Nyilatkozott a napokban arról, hogy biztos anyagi alapokon áll a Vígszínház jelenleg. Igaz ez a jövőbeni finanszírozásra is?

Köszönet az előző vezetésnek az átadás-átvétel professzionalizmusa miatt is, az is tény, hogy kifejezetten jó helyzetben vehettem át a Vígszínházat, és emellett a minisztérium is nagyon gálánsan a tavalyi pénzt a rendelkezésünkre bocsátotta, tehát jó alapállásból indulunk bele a vírussal terhelt és sok kérdőjelet jelentő jövő felé. Aztán hogy hosszú távon mi történik, azt egyikünk sem tudja. Remélem, hogy nem kell végigjátszanunk azokat a vészforgatókönyveket, amelyekkel közben persze rendelkeznünk kell.

Fenntartói szempontból most hogyan írható le a Vígszínház működése? Tavasszal megszületett a megállapodás a fővárosi színházak működtetéséről. A Vígszínház megmaradt ugyan fővárosi tulajdonú teátrumként, de működését anyagilag immár teljes egészében a kormány biztosítja. Tekinthető még ez amolyan közös fenntartásnak főváros és kormány között?

Igen, minden, ami az épülettel kapcsolatos, az fővárosi kérdés, ha, mondjuk, a színészek hangoskönyveit elkezdenénk egy kis sarokban árulni, azt nyilván meg kell beszélnem a fővárossal, miközben a működés értelemszerűen a minisztériumhoz tartozik.

De az ön munkáltatója Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter?

Így van. De én azt gondolom, hogy ez akár példaértékű is lehet, tud ez egy olyan sziget lenni, ahol együtt tud működni mindenki, akinek szent a színház.

Ez a fajta finanszírozási szakadás, hogy négy vagy öt színház teljes egészében a fővároshoz került, a többi a kormányzathoz, nem a szerencsétlen színházi megosztottság újabb jele? Mondhatjuk azt, hogy szinte hivatalos pecsét is került erre a megosztottságra?

Remélem, hogy nem. Engem az érdekel ebben az egészben, ha színházba akarok menni, akkor szerintem nagyon kevés hely van a világon, ahol ennyi lehetőséget kap a potenciális néző. Amíg ezt a repertoárszínházi helyzetet tarkítva a függetlenekkel és a magánszínházakkal fönn lehet tartani, addig köztünk szólva nekem teljesen mindegy, hogy ki adja ehhez a pénzt és hogy milyen felosztás mentén. Engem mint potenciális nézőt – mert most mint honpolgár beszélek, és nem a Vígszínház igazgatója – az izgat, hogy ez a lehetőség nekem fönt maradjon. Igen, a szakma megosztott, de gyakorlatilag évtizedek óta ugyanazt mondom: én nem szeretem ezt. Azt gondolom, hogy a szakma képviselőinek mindig több közük kell hogy legyen egymáshoz, mint bármelyik politikai erőhöz. Mindig szent áhítattal tekintek a saját szakmámra és arra, mit jelenthet egy országnak, és ezért nem szeretem a megosztottságot, nem szeretem, de azt gondolom, hogy ehhez mi is kellettünk.

Mármint a szakma?

A szakma, az értelmiség, igen. A politikai játszma csak látszólag negatív összetétel, a politika játszmák sokaságából áll. Ha ez negatív szóösszetételnek tekinthető, olyan, mintha azt mondaná, nárcisztikus színész. A nárcisztikus szó megint pejoratív, de hát ezek velejárói ezeknek a létezési formáknak. Visszagondolva a rendszerváltás környéki szituációra, kicsit könnyebb dolga volt a politikának megosztani az értelmiséget, mint ami egyébként a homo sapiens létezéséből következne. Ez egy elég szomorú mondat, elismerem.

Ez egy többoldalas cikk. Lapozzon!
Nyitókép: Sóki Tamás
A címlapról ajánljuk

×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018