Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor
Nyitókép: Unsplash.com

Továbbra is lejtmenetben a lakásépítések

Az első fél évben 6027 új lakás épült, 18 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 8972 volt, ugyancsak 18 százalékkal maradt el a 2023 azonos időszakitól - ismertette szerdán kiadott jelentésében a Központi Statisztikai Hivatal.

A fővárosban 8,3 százalékkal kevesebb, összesen 2124 lakás épült. A megyei jogú városokban 20, a többi városban 27, a községekben pedig 19 százalékkal csökkent az átadott lakások száma a 2023 első félévihez képest.

Budapest lakásépítését továbbra is erős területi koncentráció jellemzi, a XI. kerületben adták át az új lakások 46 százalékát, csaknem 1000 lakást.

A Pest régióban megvalósult lakásépítések száma 20 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakitól. A többi régióban is visszaesést regisztráltunk, kivéve Dél-Alföldet, ott 15 százalékkal nőtt a lakásépítések száma. Ennek oka elsősorban a Kecskeméten megfigyelt jelentős élénkülés volt, a vidéki városok közül itt épült a legtöbb lakás (265) az első fél évben.

A KSH kitért arra is, hogy a természetes személyek által épített lakások aránya megegyezett az egy évvel korábbi 38 százalékkal, eközben a vállalkozások által építetteké 62-ről 60 százalékra mérséklődött.

Az új lakóépületekben használatba vett lakások 50 százaléka családi házban, 47 százaléka többszintes, többlakásos épületben, mindössze 0,8 százaléka pedig lakóparkban található.

A használatba vett lakások átlagos alapterülete 1,6 négyzetméterrel 95,4 négyzetméterre csökkent a 2023 első fél évihez képest.

Az értékesítési céllal épített lakások aránya 59, a saját használatra építetteké 38 százalék volt, ami csak minimális mértékű változást mutat az egy évvel korábbi megoszláshoz (60-37 százalék) képest. Bérbeadásra továbbra is csak elvétve épülnek lakások, arányuk (2,7 százalék) viszont az előző évihez képest emelkedett.

A KSH közölte, országos szinten az építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 8972 volt, 18 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Míg az egy-két lakásos épületekben engedélyezett lakások száma mintegy 5 százalékkal nőtt, a többlakásos épületekben engedélyezetteké 34 százalékkal visszaesett.

A többlakásos épületekben tervezett lakások számának visszaesése különösen nagymértékű volt Budapesten (70 százalék), ennek hatására a fővárosban kiadott építési engedélyek száma jelentősen, 63 százalékkal csökkent az év első felében.

A községekben a lakásépítési engedélyek száma enyhén mérséklődött (0,7 százalék), miközben a megyei jogú városokban 17, a többi városban 18 százalékkal növekedett.

Az építtetők az esetek 52 százalékában éltek az egyszerű bejelentés lehetőségével.

Címlapról ajánljuk
Imre Bence: most már elhiszem, hogy vezére tudok lenni a válogatottnak

Imre Bence: most már elhiszem, hogy vezére tudok lenni a válogatottnak

A férfi kézilabda Eb góllövőlistáján hetedik helyen végző jobbszélső az InfoRádióban azt mondta, három vereséggel nem is érdemelték volna meg, hogy bejussanak az elődöntőbe, de pozitívumnak tartja, hogy meccsben voltak az összes erős ellenféllel szemben. Úgy véli, jobban kell hinniük magukban és abban, hogy képesek legyőzni erősebb csapatokat is. Saját magának 8-as vagy 8,5-es osztályzatot adna a tornán nyújtott teljesítménye alapján.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×