2024. január 8. 10:12 Jön az olimpia, Párizs szállodásai a "királyok" Egy friss francia fogyasztóvédelmi tanulmány szerint a főváros szállodái háromszoros árat kérnek a 2024-es olimpiai játékok nyitóestjének idején.
2023. december 17. 21:11 Neubauer Katalin: szükség volt az akár hárommilliárd forintig terjedő bírság bevezetésére 2024. január elsejétől jelentősen emelkedik a fogyasztóvédelmi bírság összege. A fogyasztók széles körének testi épségét vagy egészségét veszélyeztető, vagy a fogyasztók széles körének jelentős vagyoni hátrányt okozó jogsértés esetén a bírság összege kétmillió forinttól hárommilliárd forintig is terjedhet. A Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség üdvözli a fogyasztók érdekeit védő döntést – mondta az InfoRádiónak a szervezet főtitkára.
2023. december 15. 11:21 Óriási bírság egy fogyasztókat megtévesztő telemarketinges cégnek A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) feltárta, hogy a Telemarketing International Kft. és osztrák anyacége, a Mediashop GmbH négy termék esetében megtévesztő kommunikációt folytatott. A GVH versenytanácsa a két vállalkozással szemben összesen 113 millió forint bírságot szabott ki.
2023. november 30. 15:56 Hatalmas könnyítés jöhet az uniós turisták számára Az Európai Bizottság jogszabály-módosításokat javasol az utasjogok kibővítése és az utazók hatékonyabb tájékoztatása érdekében - tájékoztatott Didier Reynders uniós igazságügyi biztos Brüsszelben.
2023. november 22. 12:09 Fogyasztóvédelmi adventi naptárral rukkol elő a jegybank Az MNB idén először készít pénzügyi fogyasztóvédelmi adventi naptárt, 24 napon át 24 pénzügyi tanácsot ad, tippet oszt meg közösségi médiafelületein; ezzel indítja el a jegybank a karácsonyi és az év végi felelős vásárlást, hitelfelvételt és digitális biztonságot támogató idei kampányát – jelentette be a Magyar Nemzeti Bank.
2023. november 16. 06:39 Az Amazonról is eltűnhetnek egyes termékek Az Európai Bizottság szerdán információkérés céljából megkeresést küldött az Amazon online kereskedelmi platformnak, felkérve az óriáscéget, hogy adjon további tájékoztatást arról, hogy milyen intézkedéseket hozott a fogyasztók online védelmének érdekében, különös tekintettel az illegális termékek terjesztésére és az alapvető jogok védelmére.
2023. november 6. 17:24 Brutális bírsággal csapna le a kormány az online kereskedőkre és az illegális szerencsejáték-szervezőkre Akár hárommilliárd forint is lehet a büntetés egy friss törvénytervezet szerint, de bírságolhatók lesznek a légitársaságok is.
2023. november 2. 11:08 Milliárdos büntetések jöhetnek az illegális szerencsejáték-barlangok ellen Az új szabályok az online piacterekre is vonatkoznának, amely területen az egyes jogsértéseknél a bírságok összege az érintett vállalkozás árbevételének 5 százalékáig terjedhet.
2023. október 16. 11:27 Tippeket ad a jegybank a „pénznyelők” lefaragására A Magyar Nemzeti Bank (MNB) lakossági megtakarításokat támogató új pénzügyi fogyasztóvédelmi kampányt indított Sok kicsi sokra megy címmel – közölt a jegybank.
2023. július 19. 21:58 Vegabiznisz - szigorítást sürgetnek a növényi alapú utánzatoknál A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara az európai termelőket összefogó Copa-Cogeca szervezettel közösen felhívja az uniós döntéshozók figyelmét a vonatkozó piaci szabályozások mihamarabbi megalkotására, ami a fogyasztók védelmét is célozza.
2023. június 19. 05:40 Nagy változást vezetnek be a mobiltelefonoknál Ha elfogadják az Európai Bizottság új javaslatát, ritkábban kell majd majd lecserélni az okostelefonokat és tableteket.
2023. június 13. 14:40 A kötelező akciókkal ügyeskedőkre szálltak rá, már zajlik a razzia A bírság több tízmillió is lehet.
2023. június 2. 13:42 Mégsem kell kifizetnie a jókora magyar bírságot a Ryanairnek Az extraprofitadót egy az egyben továbbterhelte tavaly a légitársaság, pedig a kormány következetes kommunikációja szerint ezt nem akarta.
2023. május 19. 19:12 Árstop: már egymilliárd forint fölött a kiszabott fogyasztóvédelmi bírság Szentkirályi Alexandra – az Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkárával közösen – ismertette az árstop bevezetése óta folyamatosan zajló fogyasztóvédelmi ellenőrzések eredményeit.
2023. május 19. 11:50 Nekiment a népszerű jegyportálnak a GVH Sötét mintázatokról szól a versenyhivatal közleménye.
2023. május 14. 07:00 Újabb fontos részletek a kötelező bolti akciókról Június elsejétől jönnek az engedményes árak a boltokban, itt vannak a részletek.
2023. április 5. 19:42 Áremelés: elbukott a Ryanair, 300 millió forintot kell fizetnie Extraprofitadó-áthárítás: a Fővárosi Törvényszék után a Fővárosi Ítélőtábla is elutasította a Ryanair azonnali jogvédelem iránti kérelmét.
2023. március 9. 12:36 Felhasználóbarátabb lesz a WhatsApp A Fogyasztóvédelmi Együttműködési Hálózat elérte, hogy az üzenetküldő átláthatóbban tájékoztassa felhasználóit a szerződésmódosulásokról, és tiszteletben tartsa döntéseiket.
2023. március 1. 18:58 Fellélegezhetnek a Wizz Air utasai, megegyezett a cég a hatósággal Hatósági szerződést kötött a fogyasztóvédelem és a légitársaság az utasok jogainak hatékony érvényesülése érdekében.
2023. január 29. 11:21 Változtat a Google: egyértelműbb tájékoztatást ígért a felhasználóknak Az óriáscég vállalásokat tesz azért, hogy bizonyos szolgáltatásai és kereskedelmi platformjai megfeleljenek az európai uniós jogszabályrendszernek.
Kiírják a közbeszerzést, másfél év vágányzár jön – Úgy tűnik, minden tiszta a szentendrei HÉV felújítása kérdésében