2020. november 27. 07:06 Országalapító értékekre emlékeztette az amerikaiakat Donald Trump Az elnök a hagyományos amerikai értékek ünneplésére buzdította honfitársait a hálaadás napján, csütörtökön kiadott proklamációjában.
2020. november 24. 13:51 Szakértő: nem tragikus a csúszás az amerikai elnökök átadás-átvételénél Az amerikai elnök jóváhagyta, hogy az illetékes kormányügynökség megkezdje a hatalom átadásának-átvételének hivatalos eljárását, ám Csizmazia Gábor szerint ez nem jelenti azt, hogy Trump ezzel beismerte volna a vereségét.
2020. november 23. 22:15 Joe Biden hat posztot már kiosztott Joe Biden amerikai demokrata párti elnökjelölt megnevezte leendő kormánya kulcsfontosságú tagjait, Antony Blinkent külügyminiszternek, John Kerry volt külügyminisztert pedig klímaügyi különmegbízottnak jelöli majd.
2020. november 23. 06:51 Az amerikaiak úgy pörögnek, mintha nem lenne holnap A figyelmeztetések ellenére több mint kétmillió amerikai ült repülőre a hétvégén – közölte az amerikai repülésbiztonsági hatóság.
2020. november 20. 09:39 "Végtelen számú" bizonyítéka van Trump csapatának a csalásra A Demokrata Párt tömeges választási csalást szervezett az Egyesült Államokban Donald Trump jogászcsapata szerint, amelynek vezetői egy órán át ismertették bizonyítékaikat csütörtökön. Rudy Giulianiék szerint ha az érvénytelen szavazatokat valóban érvénytelenítik, Trump nyer.
2020. november 20. 07:43 "Maradjotthon-kampányba" kezdett az Egyesült Államok Közeledik a hálaadás, miközben egy hét alatt egymillió új fertőzöttet találtak.
2020. november 19. 06:29 A garázsokból is kórtermek lesznek az Egyesült Államokban Május óta a legmagasabbra emelkedett az Egyesült Államokban a koronavírus okozta halálesetek napi száma, miközben a járvány országszerte erősödik, túlfeszítve az egészségügyi rendszer kapacitásait.
2020. november 18. 22:40 A képviselőház demokratái ismét Pelosit szavazták meg házelnöknek Az alsóháznak január elején kell szavaznia a házelnök személyéről. A republikánusok is saját jelöltre tesznek majd javaslatot, ám valószínűleg nem járnak sikerrel, mivel kisebbségben vannak a 435 fős képviselőházban.
2020. november 18. 21:52 Washington újabb szankciókat rendelt el Irán ellen Washington újabb szankciókat rendelt Irán ellen, amelyek többek között az iráni hírszerzési miniszter, illetve az ország legfőbb vezetőjének ellenőrzése alatt álló Bonjad Mosztazafan alapítvány ellen irányulnak - jelentette be szerdán Washingtonban Donald Trump elnök kormányzata.
2020. november 18. 07:01 Irán hajlandó a kompromisszumra atomügyben, ha Joe Biden... Irán kész maradéktalanul végrehajtani a nukleáris programjáról 2015-ben kötött atomalkut, ha a következő amerikai elnök feloldja a Teherán ellen hozott szankciókat – jelentette ki Dzsavád Zaríf külügyminiszter, hozzáfűzve, hogy Joe Biden ezt három elnöki rendelettel könnyedén megteheti.
2020. november 17. 07:04 Donald Trump kiszemelte támadásra Irán fő atomlétesítményét A legfontosabb iráni nukleáris létesítmény, a natanzi atomközpont elleni csapás lehetséges változatainak felvázolását kérte múlt héten Donald Trump amerikai elnök, akinek két hónapja van hátra hivatali idejéből.
2020. november 16. 19:44 Szakértő: elégedetlenség tapasztalható a republikánus oldalon Donald Trump elismerte a vereségét a hétvégén a Twitteren közzétett egyik üzenetében, ám kisvártatva korrigált, hozzátéve, hogy demokrata riválisa, Joe Biden csalással nyert. A hivatalban lévő elnök közben újabb jogászt kért fel, akitől azt várja, hogy megfordítja a választási eredményeket. Varga Gergely, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója szerint azonban ez elég valószínűtlen.
2020. november 16. 11:41 Donald Trump új jogásza szerint van elég bizonyíték a csalásra a bűnügyi vizsgálatokhoz Az amerikai elnök kitart a perek mellett, újabb jogászt kért fel, aki azt ígérte, hogy több tagállamban „megfordítják a választási eredményeket”.
2020. november 16. 11:22 Küszködik Amerika: vasszigor több államban Az Egyesült Államokban vasárnap estére meghaladja a 11 milliót a diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek száma a baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház összesítése szerint. Több tagállamban újabb szigorító intézkedéseket jelentettek be.
2020. november 15. 08:00 Donnie Wahlberg 2020 dollár jattot adott, leesett a pincérnő álla Ki ismeri a 2020 dolláros jattkihívást? Az amerikai színész-zenész nemcsak hallott róla, hanem a jelek szerint nem fukar ahhoz, hogy beleálljon. Akár egy 35,27 dolláros szimpla ebéd után is.
2020. november 15. 00:04 Tízezres menet Donald Trump támogatására Az amerikai elnök támogatói a washingtoni Szabadság téren tüntettek helyi idő szerint szombat délután. Donald Trump nem ismeri el Joe Biden demokrata elnökjelölt győzelmét a november 3-i amerikai elnökválasztáson, és választási csalásra hivatkozva több helyen is bírósághoz fordult.
2020. november 14. 08:51 Végeztek az al-Kaida terrorszervezet második legjelentősebb vezetőjével Amerikai kérésre izraeli ügynökök végeztek még augusztusban az al-Kaida terrorszervezet parancsnoki ranglétrájának második emberével, akit azzal vádoltak, hogy segített kitervelni az Egyesült Államok két afrikai nagykövetsége elleni 1998-as merényletet - írta pénteken a The New York Times titkosszolgálati tisztviselőkre hivatkozva.
2020. november 12. 17:30 Szakértő: amit most Joe Biden tesz, az korábban már derékba tört egy karriert Arizonában 15 ezer szavazatra szűkült Donald Trump hivatalban lévő amerikai elnök lemaradása demokrata párti kihívójával, Joe Bidennel szemben. Ezért matematikailag megmaradt a lehetőség a fordításra – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerika Tanulmányok Kutatóintézetének megbízott vezetője, hangsúlyozva: bár a világ vezető politikusainak többsége már gratulált Joe Bidennek, hivatalosan még nem ő az Egyesült Államok következő elnöke.
2020. november 12. 07:05 Ezek a járvány gócpontjai – az étteremből a vírus is jóllakottan távozik Az éttermek, a kávézók, az edzőtermek és más beltéri helyszínek voltak a felelősök a koronavírus-fertőzések mintegy 80 százalékáért a járvány első hónapjaiban az Egyesült Államokban kutatók elemzése szerint.
2020. november 10. 19:00 Szakértő: egy hónapja van Donald Trumpnak, hogy végigvigye a pereit Közel egy tucat eljárásról van szó, elsősorban Pennsylvaniáról; számos levélszavazat későn érkezett be, illetve nem volt rajtuk bélyegző, ez a legfőbb problémája a még hivatalban lévő amerikai elnöknek.