Infostart.hu
eur:
384.98
usd:
332.06
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv
Nyitókép: Facebook/Magyar Úszó Szövetség

"Nem tűnt el, de csak akkor lehetünk nyugodtak, ha újra a rajtkövön áll" – Sós Csaba Milák Kristófról

Akkortól számít ténylegesen visszatérő úszónak Milák Kristóf, amikor már versenyez – mondta az InfoRádióban az olimpiai, világ- és Európa-bajnokról Sós Csaba. A magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya arról is beszélt, hogy a Honvéd sportolójának megvan a szintideje, így jogosult arra, hogy ott legyen a párizsi ötkarikás játékokon.

Ahogy arról az Infostart is beszámolt, Gergely István, a Budapesti Honvéd ügyvezető elnöke novemberben azt mondta, Milák Kristóf újra tréningezik, de csak erőnléti edzéseket végez a kenusként olimpiai bronzérmes és világbajnok Zala György vezetésével. Utóbbi szakember nemrég elárulta, több mint két és fél hónapja foglalkozik a 200 méteres pillangóúszás világcsúcstartójával, aminek van eredménye is, hiszen már nincs súlyfeleslege az úszónak. Zala György szerint azonban komoly medencés edzések nélkül nem lehet visszatérni az úszáshoz, az erőnléti tréningek a szinten tartáshoz szükségesek. Mint fogalmazott, január végén derülhet ki, milyen tervei lehetnek idén Milák Kristófnak a versenyzéssel kapcsolatban.

Sós Csaba az InfoRádióban elmondta: Milák Kristóf további karrierjének alakulását illetően akkor lehet kijelenteni biztosat, ha újra láthatjuk őt a rajtkövön. A szövetségi kapitány is úgy értesült, hogy a szárazföldi edzéseket elkezdte, és „állítólag nemzetközi szintű munkát végez”, a vízbe és a medencés tréningekhez pedig januárban térhet vissza. „Ezek azonban olyan információk, amelyekkel nem jutnak messzebb a szurkolók. Igazán nagy szenzációt nem tudok mondani. Nem tűnt el, mint korábban, most már edz, de hogy aztán mikor lesz majd olyan állapotban, hogy az úszóversenyen is számottevő lehessen, azt majd meglátjuk” – fogalmazott a szakvezető.

Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője a napokban arról számolt be, hogy Milák Kristóf mindig készségesen a doppingellenőrök rendelkezésére áll, a MACS munkatársai pontosan tudják, hol és mikor találkozhatnak vele. Vezeti a holléti nyilvántartási rendszert, amelyben minden nap meg kell adnia egy órát, amikor az ellenőrök meglátogathatják és mintát vehetnek tőle.

Sós Csaba szerint ez is egy pozitív fejleménynek tekinthető, és azt jelzi, Milák Kristóf nem vetette el, hogy újra versenykörülmények között ússzon. „Ha úgy döntött volna, hogy nem érdekli őt ez az egész, és inkább szélhámoskodna, akkor nem adta volna meg a tartózkodási helyét” – jegyezte meg a szakember.

A szövetségi kapitány szerint az a legörömtelibb, hogy előkerült az olimpiai bajnok úszó, akiről végre nagy vonalakban tudjuk, hol van és éppen mit csinál. Mint mondta, ez egy pozitív jel, ami arra utal, ott van a gondolataiban és a terveiben az úszás – remélhetőleg komoly célokkal.

„Én azonban kapitány vagyok, versenyen akarom őt látni. Ha ez megtörténik, csak akkor jelenthető ki, hogy visszatért”

– magyarázta.

Sós Csaba már korábban is többször utalt rá, ideálisan augusztus végén, szeptember elején kell elkezdeni a felkészülést az adott úszószezonra. Nem csinálják ezt másképp Amerikában sem, ennek szellemében készül a Fukuokában aranyérmet nyert Kós Hubert is Bob Bowman vezetésével. A magyar tehetség komolyan veszi a munkát, az ünnepek között is keményen edzett az év végén. „Nem debilekről beszélünk. Bob Bowman Michael Phelps edzője volt, és más úszókkal együtt több mint 30 olimpiai aranyon van túl. Amerikában sem hülye szakemberek dolgoznak, ez egy nagyon kemény dolog. Meg lehet nézni egy ilyen úszóedzést, és aki azt állítja, csak szórakozásból csinálják, az nem normális” – mondta a szakvezető.

Hozzátette: vannak kivételes tehetségű úszók, akik akár rövidebb felkészülési időszakot követően is képesek lehetnek fantasztikus eredményekre. Ebbe a kategóriába volt sorolható Michael Phelps és ilyen világklasszis lehet Milák Kristóf is. Az amerikai fénykorában, amikor mindent kiadott magából az edéseken és a versenyeken egyaránt, képes volt arra, hogy egy olimpián – 2008-ban, Pekingben – nyolc aranyérmet nyerjen. Sós Csaba szerint nem kérdés, hogy Milák Kristóf helyet szerzett magának a legnagyobb sztárok között, egy igazi tehetség, ugyanazon a szinten van, mint ahol Michael Phelps volt, így

még kevesebb edzéssel, rövidebb felkészüléssel is összejöhetne neki egy vagy két olimpiai aranyérem.

A szövetségi kapitány ugyanakkor a kemény munkában hisz, megjegyezte, hogy komolyan kell venni a felkészülést. „A munkát már el kellett volna kezdeni, ez nem kérdés, hogy ebből mi sül ki, majd meglátjuk. Ez a jövő zenéje, nem láttam még ilyet” – vallotta be a szakvezető.

Egyáltalán nem mindegy, mennyit hagy ki egy úszó

Egy versenyzőnek, aki lassan kilenc hónap alatt minimális uszodai edzésmunkát végzett, értelemszerűen nehezebben és lassabban jön vissza a vízérzékelése, mint annak, aki csak két-három hetet hagyott ki. Sós Csaba az úszók vízérzékelését a labdajátékot űző sportolók gömbérzékéhez, illetve a zongoristák skálázásához hasonlította. Mint fogalmazott,

néhány nap kihagyás is „súlyos rombolást” okozhat,

Milák Kristóf viszont ennél sokkal hosszabb pihenőt tartott. Ugyanakkor megismételte: nem olyan versenyzőről van szó, „akiből tizenkettő-egy tucat van”.

Sós Csaba végül elmondta: benne is vannak erős kérdőjelek, de ebből eddig sem csinált titkot, ugyanakkor a „remény hal meg utoljára”. Az elmúlt napok fejleményeit pozitív jeleknek tartja, az pedig szerinte a jövő zenéje, hogy ilyen rövid idő alatt meddig lehet eljutni.

A teljes kapitányi interjú az InfoRádió Vegyesúszás című műsorában hangzik el csütörtökön este fél 8 után.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Négy éve történt a XXI. század legdurvább vulkánkitörése

Négy éve történt a XXI. század legdurvább vulkánkitörése

A csendes-óceáni Tonga közelében található, víz alatt megbúvó Hunga vulkán 2022. január 15-én hatalmas kitörési felhőt hozott létre, ami egy órán belül elérte a magaslégkörben lévő sztratoszférát, a felső ernyő részének kiterjedése pedig 400 kilométer volt. Harangi Szabolcs, a HUN-REN-ELTE Vulkanológiai Kutatócsoport vezetője felidézte, pontosan mi történt négy évvel ezelőtt, továbbá arra is kitért, tudományos szempontból milyen tanulságai voltak az akkori történéseknek.

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Az USA-ban szintén igyekeznek pluszban zárni a hetet a tőzsdék, mérsékelt pozitív elmozdulások látszanak. Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×