2024. október 28. 08:33 Litvánia szavazott, kormányváltás következik Az ellenzéki győzelem miatt aligha valószínű, hogy megváltozik az eddigi nyugatbarát, Oroszországgal szemben távolságtartó politikai irány.
2024. május 13. 13:45 Litvánia választott - államfő-kormányfő küzdelem lesz a második fordulóban A litvániai elnökválasztás vasárnap rendezett első fordulójából a hivatalban lévő államfő, Gitanas Nauseda és a miniszterelnök, Ingrida Simonyte jutott be a második fordulóba az összes leadott szavazat összeszámlálása alapján - közölte a balti ország központi választási bizottsága hétfő reggel.
2024. május 9. 07:05 Litvánia kész katonákat küldeni Ukrajnába - kiképzési feladatokra Az ország miniszterelnöke szerint ha azon aggódnának, hogy Oroszország ezt provokációnak veszi, eddig sem segítettek volna Ukrajnának.
Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól
Kapitány István kiállt a Tisza Párt terveivel: nem lesz több presztízsberuházás, amíg nem működnek a közszolgáltatások
19:00 Hosszú a bűnlajstroma annak a két tinédzsernek, akik egy ötéves kisfiúval együtt loptak el egy autót