2007. május 5. 13:54 Torlódások több autópályán is Az M0-ás autóúton az elválasztó betonelemeket szerelik este 7-ig a 10-es és a 11-es kilométer között, emiatt mindkét oldalon lezárták a belső sávot.
2007. május 5. 12:13 Mikola: nem szabad bevezetni a profitérdekelt modellt A több-biztosítós rendszer elutasítására szólította fel a kormánypártokat az Országgyűlés egészségügyi bizottságának fideszes alelnöke. Mikola István az InfoRádiónak azt mondta: a liberálisok profitérdekelt, az egészügyet üzletté tevő modelljét nem szabad bevezetni.
2007. május 5. 11:33 Pelczné: nem tudjuk kikényszeríteni az előre hozott választásokat A Fidesz alelnöke továbbra is döntő jelentőségűnek tartja a párt által kezdeményezett népszavazást, ahol az emberek a kormány tevékenységéről mondanak vélemény a voksoláson. Pelczné Gáll Ildikó az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: pártja nem tudja kikényszeríteni az előrehozott választásokat.
2007. május 5. 09:52 Visszatemették Kádár János koporsóját A kora reggeli órákban helyreállították Kádár János szerda hajnalban megrongált síremlékét - közölte a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. vezérigazgatója. Simóka Kálmánné elmondta: a szükséges engedélyek beszerzése után a megmaradt csontokat egy fémkoporsóban visszahelyezhették a sírba.
2007. május 5. 06:45 Védetté nyilváníttatnák a Margitszigetet A folyamatos természetrombolás megszüntetése érdekében a Margitsziget helyi védettség alá helyezését kezdeményezi a Fővárosi Közgyűlés májusi ülésén a KDNP fővárosi frakcióvezető-helyettese.
2007. május 5. 06:00 Médiaháború, most kicsiben Nem engedik be a nemzeti hírügynökség fotóriporterét a Diósgyőr labdarúgócsapatának mérkőzéseire. Az MTI hírigazgatója az InfoRádiónak azt mondta: az együttes kommunikációs jogait birtokló cég egy helyi nézeteltérés miatt nem engedi meg, hogy a találkozókról készült képeket más, az MTI előfizetőihez tartozó orgánumokhoz eljutassák. A cég ügyvezető igazgatója kijelentette: részesedni akarnak az együttes mérkőzésein készült hírügynökségi fotók értékesítéséből.
2007. május 4. 20:30 Az egészségügyi államtitkárjelölt már szembesült a problémákkal Bemutatta államtitkár-jelöltjét Horváth Ágnes egészségügyi miniszter. Kovács Attila a Budaörsi Egészségügyi Központ vezetője elkötelezett a több-biztosítós egészségügyi modell mellett.
2007. május 4. 20:25 Péterfalvi: éjjel működhetnek a temetői kamerák Kétmillió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki a rendőrség Kádár János sírjának megrongálása ügyében. Ha lennének térfigyelő kamerák, az segíthetné a rendőrség munkáját, ám a Budapesti Temetkezési Zrt. igazgatója szerint az állampolgári jogok országgyűlési biztosa ellenzi a kamerák üzemeltetését a köztemetőkben, Péterfalvi Attila viszont cáfolta ezt. Szerinte a zárás után működő kamerák nem sértik az emberek jogokat.
2007. május 4. 20:24 Újabb fojtás Budapesten - képgaléria Megkezdődött a budapesti Szabadság híd felállványozása. Az átkelőt nemsokára több mint egy évre lezárják.
2007. május 4. 20:00 Egységes EU-szabályozásért gyűjtenek aláírást a mozgássérültek Aláírásgyűjtésbe kezd a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége, hogy az Európai Unió összes tagállama egységesen szabályozza a fogyatékosság ügyét. A szervezet elnöke elmondta: Magyarországon nincs baj a jogi szabályozással, csak éppen nem tartják be.
2007. május 4. 19:38 Lovak vágtáznak majd a Hősök terén Nemzeti Vágtát, hagyományőrző lovasversenyt tartanak szeptember 22-én a Hősök terén. A viadalt négynapos keretbe foglalja a Városok Faluja nevű fesztivál, amelyen az ország városai mutatkoznak be. A nemzeti hagyományokra épülő kulturális rendezvénysorozatról a szervezők azt remélik, országos jelentőségű, örömteli esemény lesz.
2007. május 4. 19:33 Medián: a többség támogatná a "vegyes" biztosítói rendszert A megkérdezettek többsége támogatná a több-biztosítós rendszer bevezetését, feltéve ha megmarad az állami egészségpénztár is - derült ki a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet április végén készített reprezentatív felméréséből.
2007. május 4. 18:33 "Magyarországon élesben még nem vizsgázott biztonsági őr" Magyarországon felkészítik a biztonsági őröket a túszejtő akciókra, de a Nemzetközi Testőrszövetség európai elnöke szerint élesben még nem vizsgázott egyetlen biztonsági őr sem.
2007. május 4. 17:21 Totális közlekedési káosz Budapesten Totális káosz alakult ki Budapesten azután, hogy egy fegyveres rabló túszokat ejtett egy Széna téri bankfiókban.
2007. május 4. 17:15 Terrorszakértő: a villamosok a "golyófogók" Egy fegyveres rabló bevette magát egy budapesti pénzintézetbe, és ott túszokat ejtett. Az InfoRádió értesülése szerint a támadó elvette a biztonsági őr pisztolyát is. Egy terrorelhárítási szakértő szerint a Széna téri rabló számára az egyetlen megoldás, hogy feladja magát.
2007. május 4. 16:10 Nézze meg a Ferihegyen leszállt amerikai vadászgépeket! Kényszerleszállást hajtott végre Ferihegyen egy F-15-ös amerikai vadászgép péntek délelőtt, a kötelékben vele tartó másik vadászrepülő is leszállt.
2007. május 4. 16:01 Bemutatkozott az új egészségügyi államtitkár Az új egészségügyi államtitkár legfontosabb feladatának azt tartja, hogy az egészségügyi reform következő lépései megfelelő választ adjanak a rendszer minden szereplőjének problémáira. Kovács Attila erről az egészségügyi miniszterrel közösen tartott bemutatkozó sajtótájékoztatóján beszélt.
2007. május 4. 15:47 A koalíciós béke a tét? Elsősorban a több-biztosítós egészségügyi modellről való döntés miatt tartanak koalíciós egyeztetést a kormánypártok Lovasberényben vasárnap. A Népszabadság pénteken azt írta, hogy a szocialisták számára sokkoló közvélemény-kutatási adatok miatt a kabinet inkább már konszolidációt szeretne, akár a koalíciós béke árán is.
2007. május 4. 14:55 Vígjátékba illő fordulat a Múzeum utcában Elvitték a parkolási zóna kezdete táblát a megállni tilos tábla mellől az VIII. kerületi Múzeum utcában, ám az ide tartó autósokat újabb közlekedési abszurditás bosszantja: jelenleg az utca egyik végén sem lehet behajtani.
2007. május 4. 14:42 Bokrétaünnep a Collegium Hungaricumnál Megtartották Berlinben a Collegium Hungaricum új épületének bokrétaünnepét.