Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Indulnak haza a szlovákiai buszbaleset könnyű sérültjei – a nap hírei

A szlovákiai magyar buszbaleset sérültjei közül tízet szállítottak a pozsonyi egyetemi kórházba, közülük nyolc ember állapota kritikus. Hárommilliárd eurónyi kínai autóipari beruházás érkezik Magyarországra – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter. Recep Tayyip Erdogan nyerte a törökországi államfőválasztást, de második fordulót is kell tartani.

Hamarosan elindulhatnak Magyarországra a délelőtti szlovákiai buszbaleset könnyű sérültjei, miután megérkezett értük a mentesítő járat. A busz egy kamionnal ütközött a D2-es autópályán, egy utas a helyszínen meghalt. A magyar külügyminisztérium államtitkára azt közölte, 13 súlyos sérültről tudni, nyolc ember közepesen sérült, 37-en könnyebben. A pozsonyi egyetemi kórházba tíz sérültet vittek, az intézmény igazgatója azt mondta, hogy 8 ember állapota kritikus. Az államtitkár azt mondta, hogy budapesti és miskolci utasok, valószínűleg nyugdíjasok utaztak a buszon. A szlovák rendőrség közlése szerint a baleset körülményeinek kivizsgálása még zajlik, azt viszont már tudni lehet, hogy mindkét jármű vezetőjének negatív volt az alkoholtesztje.

Öt vidéki és egy budapesti kórház összesen 334 ágya és az ott dolgozók kerülhetnek át a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság intézményeibe. Az erről szóló belügyminiszteri rendelet-tervezetet péntekig lehet véleményezni. A kórházaktól a szakápolási központokhoz kerülnek ezek az ágyak, a személyzet és a betegek is.

Az életmentésben mindenki egyenlő – fogalmaz közleményben az Országos Mentőszolgálat szóvivője. Győrfi Pál azt írta, az elmúlt napokban fokozott figyelem irányult az Országos Mentőszolgálat működésére, egy országosan ismert művész súlyos rosszulléténél feltárt mentésirányítási hibával összefüggésben. Kijelentette: a szervezet fontosnak tartja leszögezni, hogy a segélyhívások fogadása utáni intézkedéseknél kizárólag a beteg állapota, az ellátás sürgőssége alapján történik a mentőegységek riasztás.

Hárommilliárd eurónyi kínai autóipari beruházás érkezik Magyarországra - jelentette be Pekingben a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter a kínai kereskedelmi miniszterrel, Vang Ven-taóval tartott találkozója után arról számolt be, hogy öt kínai nagyvállalat vezetőjével is tárgyalt a nap folyamán, amely társaságok közül négy az elektromos autóiparhoz kapcsolódóan fog beruházást végrehajtani Magyarországon, így kiszolgálva a szintén jelen lévő német autógyártókat.

Az európai gazdasági kilátások javulására számít tavaszi előrejelzésében az Európai Bizottság. Magyarországon az idén fél százalék, míg jövőre 2,8 százalékos bővülést vár a testület. Ez elmarad a kormány várakozásaitól. Paolo Gentiloni gazdaságpolitikai biztos a prognózist ismertetve közölte: a kihívásokkal teli globális környezet ellenére az európai gazdaság továbbra is ellenálló képességet mutat.

Szlovákiában kinevezte az Ódor Lajos vezette új szakértői kormányt az államfő. Az új kormányfő kijelentette: kabinetje nyugalmat és szakértelmet akar hozni. A 46 éves Ódor Lajos eddig a szlovák központi bank alelnöki posztját töltötte be. Szlovákiában azután nevezett ki az államfő szakértői kormányt, hogy Eduard Heger ügyvivő kormányfő egy hete felmentését kérte az elnöktől. A szakértői kormány a tervek szerint a szeptemberre tervezett előrehozott parlamenti választásokig látja majd el feladatait.

Recep Tayyip Erdogan nyerte a törökországi államfőválasztást, de második fordulót is kell tartani. A hivatalban lévő elnök a szavazatok 49,5 százalékát szerezte meg a vasárnapi első fordulóban, de ez nem jelent abszolút többséget, vagyis 50 százalék plusz egy voksot. Kemal Kilicdaroglu fő ellenzéki jelölt a szavazatok 44,8 százalékát szerezte meg. A második fordulót május 28-án rendezik, ahol már csak a két legjobban szereplő jelöltre lehet voksolni.

Személyesen vesz részt az amerikai elnök Hirosimában a G7-csoport hétvégi csúcstalálkozóján. Joe Biden korábban elképzelhetőnek nevezte, hogy a fizetésképtelenség veszélye miatt kialakult helyzetben csak online lesz jelen. A Fehér Ház közlése szerint a világ legfejlettebb országait tömörítő csoport rendezvénye előtt Joe Biden tárgyal a japán kormányfővel, Kisida Fumióval is. Washingtoni közlés szerint az amerikai elnök csütörtökön érkezik Japánba, majd péntektől vasárnapig részt vesz a G7 csoport értekezletén.

Bemutatták a belváros zöldítésére irányuló fővárosi fejlesztések látványterveit. A főpolgármester az eseményen úgy vélte: a Lánchíd új - a közösségi közlekedést és a gyaloglást segítő forgalmi rendje teremtheti meg a lehetőségét a város zöldítésének a budai és a pesti oldalon is. Karácsony Gergely elmondta: a jelenlegi forgalmi rend lehetővé tenné az óriási körforgalom megszüntetését a Széchenyi István téren, ahol a tervek szerint a zöldfelületet megőrző gyalogos sétányt alakítanának ki.

Mintegy 30-50 százalékkal emelkedtek az autósiskolák költségei a bérleti díjak és a rezsiárak emelkedése miatt - mondta az InfoRádiónak a Magyar Autósiskolák Szövetségének országos elnöke. Böröcz Mátyás hozzátette: átlagosan 7 és 18 ezer forint közötti összeget kell fizetni óránként a gyakorlati oktatásért. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint tavaly az év végén már átlagosan 305 ezer forintba került megszerezni egy B kategóriás jogosítványt. A Demokratikus Koalíció szerint a tanulóvezetőket is elérte az orbáni infláció, miután 40 százalékkal csökkent a jogosítványra jelentkezők száma.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

Alan Alexander Milne angol író olyan mesevilágot teremtett az 1926-ban megjelent Micimackó című könyve által, amely még ma is meghatározó a gyermekirodalomban. „Mici” egyébként nem más, mint Karinthy Frigyes testvére, Emília, aki a nyersfordítást végezte – ez is elhangzott a beszélgetésünkben Lovász Andreával, a Móra Kiadó főszerkesztőjével.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Ukrajna olyan súlyos kihívással néz szembe, amire még nem volt példa - Háborús híreink szombaton

Ukrajna olyan súlyos kihívással néz szembe, amire még nem volt példa - Háborús híreink szombaton

Kijev jelenleg csak a szükséges villamosenergia-mennyiség mintegy feléhez jut hozzá, a városban tömeges fűtés- és áramkimaradások sújtják a lakosságot a rekordhidegben – közölte Vitalij Klicsko főpolgármester. Oroszország a múlt héten példátlan bombázással sújtotta Ukrajnát, közel 1100 drónnal, 890 irányított bombával és több mint 50 rakétával támadtak a brutális hidegben. Putyin és Borisz Jelcin korábbi tanácsadója, Szergej Karaganov kijelentette: ha Oroszország közel kerülne az ukrajnai vereséghez, az azt is magával vonhatja, hogy Moszkva nukleáris fegyvereket vet be. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök cáfolta Trump korábbi kijelentését: "Ukrajna sosem volt és sosem lesz akadálya a békének". Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×