eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó
Képviselők az Országgyűlés plenáris ülésén az őszi ülésszak nyitónapján 2022. szeptember 26-án. Középen Orbán Viktor miniszterelnök, a kormányfő mellett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes (b).
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Orbán Viktor megtakarítása nőtt, Gyurcsány Ferencé apadt – vagyonnyilatkozatok

Valamennyi országgyűlési képviselő, nemzetiségi képviselő és nemzetiségi szószóló eleget tett a január 31-i határidőig vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségének. A bevallások szerdától nyilvánosak.

A szerdától nyilvános vagyonbevallások alapján Orbán Viktor miniszterelnök ezúttal 14 millió forint megtakarítást vallott be, amit feleségével közös számlán tart. A 24.hu emlékeztet, hogy a kormányfő a korábbi három évben nem tüntetett fel megtakarítást, igaz, tavaly arról adott számot, hogy teljesen visszafizették a 2002-ben feleségével, Lévai Anikóval felvett 20 millió forintos jelzáloghitelt. Más változás nem történt a nyáron jelentős fizetésemelést kapó miniszterelnök anyagi helyzetében, felerészben tulajdonosa a 2002-ben vásárolt budapesti lakásuknak, illetve megvan a 2013-ban vett felcsúti háza. Tartozása, nagyobb értékű ingósága, autója és céges érdekeltsége nincs.

Novák Katalin köztársasági elnök ingatlanvagyona nem nőtt az elmúlt egy évben, továbbra is felerészben birtokosa egy XI. kerületi, 240 négyzetméteres családi háznak és egy 90 négyzetméteres társasháznak. A XI. kerületben van egy kisebb lakása is, Szegeden pedig további három, amelyek 67, 166, illetve 174 négyzetméteresek. Az államfő banki számlakövetelése tavaly óta 29 millió forintról 41 millióra nőtt. A köztársasági elnökség mellett ingatlan-bérbeadásból van kisebb rendszeres jövedelme.

A külgazdasági és külügyminiszter, Szijjártó Péter jelentősen növelte megtakarításait, de a szüleivel szemben fennálló tartozását (30 millió forint) továbbra sem egyenlítette ki. A miniszter pénzvagyona tavaly a 10 milliót sem érte el, idén viszont arról számolt be, hogy közel 3 milliója van értékpapírban, és 27 milliója a bankban.

Lázár János a budapesti és hódmezővásárhelyi lakása mellett immár 37 egyéb ingatlannal rendelkezik. Ezek nagy részét Hódmezővásárhely környékén található szántó, erdő és legelő területek teszik ki, de van egy közel kéthektáros szőlője Mádon is. A miniszter immár két Land Rover Defender mellett egy Mini Cooper Cabrio tulajdonosa. Készpénzállománya és bankbetétje jelenleg 28 millió forint. Megmaradt a 18 millió forint személyi kölcsöne, a 38,9 millió forint beruházási hitele és van 7,7 milliós lízingtartozása is, emellett a magánszemélyekkel szemben fennálló tartozása 55 millió forint. Rendszeres fizetést a miniszteri és a parlamenti képviselői javadalmazás mellett Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítványtól és a Jövő Nemzedék Földje Alapítványtól kap a kuratóriumi tagi és elnöki posztokért – szemlézi egyebek mellett a hírportál.

Az igazságügyi miniszternek továbbra sem sikerült tartalékokat felhalmozni. Varga Judit vagyonnyilatkozata szerint semmilyen megtakarítása sincs. Vagyontárgyai között egy 1993-as mesterhegedűt, egy 2017-ben vásárolt Yamaha pianínót, valamint egy 2018-ban vásárolt Volvot, sorolt fel a budai, illetve balatonhenyei ingatlanjai mellett. A két ingatlan és az autó azonban csak felesben az övé.

Gulyás Gergely megszabadult banki adósságától, eltűnt a korábban rendszeresen feltüntetett 120 ezer svájci frankos hiteltartozása, és majdnem megduplázta nem túl magas megtakarításait. A miniszternek továbbra is két ingatlana van, és tavalyhoz képest, hogy a hitelintézeti számlakövetelése 7,6 millió forintról 13,4-re emelkedett.

A gazdaságfejlesztési miniszternek 100 millió forintnyi egészségügyi, élet- és baleset-biztosítása van, emellett 90 millió forintnyi állampapírt is befektetett. Nagy Mártonnak nincs tartozása, van viszont 6 milliós megtakarítása a bankban. Ingatlanfronton nincs fejlemény, a II. kerületben van egy lakása, amit 2014-ben vásárolt. Két éve, 2021 januárjában tulajdonosa lett egy XII kerületi ingatlanban is 3/10-ed arányban.

A tavalyi évhez képest apadt, de továbbra is százmilliós megtakarítása van Gyurcsány Ferencnek. A politikus, cégtulajdonos (Altus Portfólió Kft.) jövedelmi kategóriaként a négyest jelölte meg, ami 1-5 millió forint közötti sávra utal. A DK vezetője továbbra is tulajdonosa egy pápai ingatlannak, felerészben pedig egy kötcsei családi háznak. A korábbi kormányfőnek értékpapírban van 461 millió forintja. A baloldali pártelnök ugyanakkor feltüntetett 631,7 millió forintot lakásvásárlás foglaló és előlegként is. Gyurcsány Ferenc nyilatkozatában 58,9 millió forintnyi bankhitel, és 293 millió forint értékpapír fedezetű hitel szerepel mint tartozás.

A momentumos Fekete-Győr András egy 2018-ban vásárolt II. kerületi 43 négyzetméteres lakás tulajdonosa, a decemberi javadalma csaknem 1,8 millió forint volt, és nyilatkozatában az ingatlanon kívül másról nem tesz említést.

Márki-Zay Péter egy 68,3 millió forintra becsült ingatlan résztulajdonosa, 1,8 millió forintnyi könyvtára van 2500 kötettel, amit 1990 óta gyarapít, és nagyjából ugyanennyit ér csaknem 3500 darabos érmegyűjteménye is. Lakáshitelét 2022-ben betörlesztette, nyugdíjbiztosítását pedig megszüntette és azt kifizették neki. Pénzintézettel 22,7, magánszeméllyel szemben 3 millió forintos tartozást halmozott fel Hódmezővásárhely polgármestere – idézi vagyonnyilatkozatát a VG.

Ungár Péter ingatlanjainak száma továbbra is egy, és az autóját sem cserélte le, a 2020-ban vásárolt Toyota Rav4-el közlekedik. Bankszámláján sem volt nagy pénzmozgás, minimálisan csökkent csak az összeg: 12 millió 200 ezer forint helyett csak 12 millió 150 ezer forinttal rendelkezik. Viszont a tavalyihoz képest közel 250 ezer forinttal kevesebb, 9 millió 117 ezer 26 forintnak megfelelő devizája van.

Matolcsy György jegybankelnök örökléssel jutott 2022-ben egy 28 négyzetméteres csopaki üdülőhöz, emellett a vagyonnyilatkozatában az szerepel, hogy örökrész értékesítéséből származó jövedelemből fedezte 118,3 millió forintnyi államkötvény-vásárlását és ugyancsak az örökrész értékesítésével keletkezett 100 millió forintnyi takarékbetéten elhelyezett megtakarítása. Az MNB elnöke nyolc pozíciójából csupán az MNB-elnöki feladataiért részesül díjazásban.

Az országgyűlési képviselők, a nemzetiségi képviselő és a nemzetiségi szószólók vagyonnyilatkozata az Országgyűlés honlapján a képviselők, illetve a szószólók neve alatt tekinthető meg.

Címlapról ajánljuk
VOSZ: a munkaerőpiaci helyzet javulása a nyugdíjas munkavállalóknak köszönhető

VOSZ: a munkaerőpiaci helyzet javulása a nyugdíjas munkavállalóknak köszönhető

Az elmúlt években a munkaerő-piaci aktivitást jelentős részben növelte a nyugdíjasok visszafoglalkoztatása, évente ugyanis körülbelül 15 ezer olyan friss nyugdíjas van, aki az ellátása mellett tovább dolgozik – mondta az InfoRádióban a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnökhelyettese. A VOSZ támogatja azt, hogy minél többen – erejüktől függően – akár csak heti két napban dolgozzanak nyugdíj mellett.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×