Infostart.hu
eur:
358.41
usd:
308.65
bux:
129728.5
2026. május 22. péntek Júlia, Rita
Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára beszél a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló vitában az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. február 16-án.
Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Schadl György egyetemi vizsgákat is elintézhetett

A Szegedi és a Pécsi Tudományegyetemen már belső vizsgálat is indult a a végrehajtói kar elnöke ellen indult nyomozás kiszivárgó irataiban szereplő állítások miatt.

Megszerezte a 444.hu a Schadl–Völner-ügy nyomozati anyagát, melynek részét képezik azok a feljegyzések is, amiket a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) munkatársai készítettek Schadl György, a bírósági végrehajtói kar elnökének telefonbeszélgetéseiről. A portál részleteket is közölt a lehallgatott telefonbeszélgetésekből, amikből az derül ki, hogy Schadl György a Völner Pál által megjelölt személyeknek, illetve bírósági végrehajtóknak és azok rokonainak segíthetett átmenni különféle jogi egyetemi vizsgákon.

A 444 ezek közül név nélkül említi Volner Pál akkor igazságügyi miniszterhelyettes egyik rokonát, valamint vélelmezi, hogy Nagy Ádám, Rogán Antal kabinetfőnöke is érintett lehet. A portál állítása szerint Schadl György a szegedi és a pécsi jogi karon kívül a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán is segíthetett több végrehajtónak és azok rokonainak a vizsgák letételében. A portál megnevez több oktatót is, akik a végrehajtói kar elnökének a kéréseit teljesítették.

A kiszivárgó információk nyomán több oktatási intézményben is vizsgálat indult hétfőn. Felfüggesztették a vizsgáztatási jogát Mészáros Pál Emilnek, a Pécsi Tudományegyetem tanársegédjének, aki érintett lehet az ügyben. Fábián Adrián, a Pécsi Tudományegyetem jogi karának dékánja a Népszava megkeresésére közölte: a tanársegéd nem tagadta, hogy a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara elnöke, Schadl György kérésére közreműködött a kedvezményes vizsgáztatásban, de állítása szerint anyagi haszna nem származott a segítségnyújtásból, mindössze „baráti szívességet” tett, de már nagyon megbánta.

A Szegedi Tudományegyetem is belső vizsgálatot indult az ügy miatt – tudta meg a 24.hu. "A Szegedi Tudományegyetemnek a Völner-ügyben felmerült esetleges érintettségéről nincs tudomásunk. Az ügyben intézményünk belső vizsgálatot kezdeményezett" – írták.

Mint ismert, Völner Pál mentelmi jogát hivatali vesztegetés elfogadása miatt kérte ki Polt Péter legfőbb ügyész, mett a megalapozott gyanú szerint Völner Pál hosszú időn keresztül, rendszeresen, lalkalmanként 2–5 millió forintot fogadott el a Magyar Bírósági Végrehajtó Kar elnökétől, Schadl Györgytől, akit már november elején letartóztattak. A Legfőbb Ügyészség gyanúja szerint a végrehajtói kar elnöke összesen 83 millió forintot adott át az államtitkárnak.

Címlapról ajánljuk

Üzemi baleset Tiszaújvárosban – kétgyermekes családapa halt meg

Eloltották a robbanás utáni tüzet a Mol tiszaújvárosi üzemében. Egy kétgyermekes családapa halt meg, ketten súlyosan, heten könnyen megsérültek. Veszélyes anyag nem került a levegőbe – hangzott el a helyszíni sajtótájékoztatón. Kapitány István miniszter szerint a balesetnek nincs kihatása az ország üzemanyagellátására, Hernádi Zsolt Mol-vezér szerint a műanyaggyártás sincs veszélyben.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
Tisza-kormány – Nyomozás indult az NKA ügyében, folytatódik a harc az uniós pénzekért

Tisza-kormány – Nyomozás indult az NKA ügyében, folytatódik a harc az uniós pénzekért

A Fidesz-frakció több parlamenti bizottságban is tagcseréket hajt végre az Országgyűlés alakuló ülésén elfogadott összetételhez képest. Orbán Anita külügyminiszter a helsingborgi NATO-külügyminiszteri találkozón vesz részt, ahol személyesen egyeztetett Andrij Szibihával, Ukrajna külügyminiszterével is. Közben Vitézy Dávid arról beszélt, hogy a kormány kiemelt ügyként kezeli a budapesti repülőtér kapacitásbővítését és jobb megközelíthetőségét, beleértve a kötöttpályás kapcsolat megvalósítását, Magyar Péter pedig felszólította Novák Katalint, hogy három év után szólaljon meg a kegyelmi ügy részleteiről, miután a Sándor-palota nyilvánosságra hozott dokumentumai szerint K. E. kegyelmi ügyében az iratokból nem derül ki egyértelműen, mi indokolta a pozitív döntést.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×