Infostart.hu
eur:
356.05
usd:
312.43
bux:
140975.34
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér
Nyitókép: Olga Pankova/Getty Images

Megkezdődött a síszezon – hazai és külföldi körkép

A hazai pályák nyitva vannak vagy ezekben a napokban nyitnak ki, a külföldiek esetében pedig inkább az a kérdés, hogy a koronavírus-járvány miatt milyen szabályok betartásával közelíthetők meg.

Műhavas pályákkal ugyan, de már a hazai síterepek is várják a vendégeket – mondta az InfoRádióban a Sielok.hu alapító-főszerkesztője. A Mátraszentistván Sípark már tíz napja nyitva van, és újranyitott az eplényi sípálya is a Bakonyban, valamint kitárta kapuit a visegrádi sípálya is, ahol esti síelésre lesz lehetőség, ráadásul december 24-én is várják a vendégeket. Vagyis három magyarországi helyszínen lehet már síelni karácsony előtt – foglalta össze Wesselényi Andrea. Mindhárom helyszínen hóágyúkkal biztosítják a téli sport feltételeit, így meglehetősen jó körülmények között lehet síelni.

A külföldi sípályákat igazi hó borítja, de a megközelítésükre országonként más-más szabályok vonatkoznak a koronavírus-járvány miatt – tette hozzá a szakértő. Megjegyezte, egyik kollégája minap érkezett haza Szlovéniából, ahol négy napon át különböző síterepeket látogatott végig, azt tapasztalva, hogy magyar védettségi igazolvánnyal is be lehet utazni. Délnyugati szomszédunk minden oltást elfogad, és nem szelektál úgy, ahogyan például Ausztria, megnehezítve a beutazást a keleti vakcinákkal oltottak számára. „Szlovéniában viszonylag laza a helyzet, elfogadják az összes vakcinát, mind a benzinkutaknál, mind a szálláshelyeken, illetve a síbérletvásárlásnál, a hóviszonyok pedig kiválók” – fogalmazott Wesselényi Andrea.

A legnépszerűbb úti cél Ausztria, de az oltások miatt korlátozottabbak a lehetőségek. A beutazáshoz három oltásra van szükség, de ezen felül is vannak részszabályok. Olaszország is megnehezítette a beutazást, miután az oltások mellé már PCR-tesztet is kérnek a karácsonyi időszakban. Ugyanakkor a tapasztalatok azt mutatják, hogy a gyakorlat lazább, mint az elmélet, tehát sok olyan információról hallani, hogy a két keleti plusz egy nyugati oltással is lehet síbérletet kiváltani, de nincs rá garancia, hogy nem akadunk fenn a rendszeren – jegyezte meg a szakértő.

A Sielok.hu alapító-főszerkesztője arra kéri a síelőket, hogy elindulás előtt mindenképpen tájékozódjanak a célország beutazási, oltási, tesztelési és karanténrendelkezéseiről, arra is figyelve, hogy a 12 éven aluli gyerekekre sok helyen egyedi szabályok vonatkoznak.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hőhullám: utolsó figyelmeztetés a kormánytól, országos körkép áramról, vízről, közlekedésről

Hőhullám: utolsó figyelmeztetés a kormánytól, országos körkép áramról, vízről, közlekedésről

A hőhullám utolsó napja felhőszakadásokkal, viharos széllel ér véget. Szerda éjfélig van érvényben a hőségriasztás legmagasabb, harmadik fokozata, késő estére 8-10 fokkal csökken a hőmérséklet – közölték a kormany.hu oldalon.

Megnyílt az NHL ajtaja, de még hosszú út vár Szongoth Dománra

A Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója szerint Szongoth Domán amolyan „svájci bicska”, aki képes gólokat lőni és eldönti egy mérkőzés sorsát, de korongokat blokkolni és megnehezíteni az ellenfél csatárainak a dolgát is. Szerinte az NHL-es Buffalo által draftolt 18 éves játékos érti a játékot, megvan a fizikuma is, és ő lehetne az első magyar játékos, aki pályára is lép az észak-amerikai profi jégkorongligában.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Elsöprő offenzívát fontolgat Moszkva, váratlant lépett a Kreml – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Elsöprő offenzívát fontolgat Moszkva, váratlant lépett a Kreml – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka szerint Moszkva több forgatókönyvet is mérlegel egy északi offenzívára: noha lehetséges egy fehérorosz területről indított offenzíva is Kijev ellen, a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy Oroszország a Brjanszki területről indíthat támadást Ukrajna Csernyihiv régiója ellen. "Ez egy reális forgatókönyv, és természetesen felkészülünk rá" - mondta Szirszkij. Közben a Kreml váratlanul lezárt több vasúti határátkelőt Finnország, Észtország és Lettország felé, amiről a szomszédos országokat is értesítette. A lépést nem indokolták. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×