Infostart.hu
eur:
364.99
usd:
324.59
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: Pixabay

Még mindig csak a töredéke nyitott ki a fürdőknek, de szélsebesen bővül a paletta

A vidéki fürdők számára nehézség, hogy a szállodákat kinyitni a fürdők mellé nem "két perc" - húzta alá Sánta Tibor, a termalfurdo.hu főszerkesztője.

Május 1-jén az ország 25 városában összesen 32 fürdő nyitott ki, ez úgy jön ki, hogy Budapesten több fürdő is kinyitott, illetve Tiszakécske sem csak egy fürdővel várta már a vendégeket.

Egyelőre csak a védettségi igazolvánnyal rendelkezők és a velük érkező 18 év alattiak léphetnek be vendégként, a felnőtteknek a személyi igazolványukat is fel kell mutatni a bejáratnál - mondta el az InfoRádiónak a termalfurdo.hu főszerkesztője, Sánta Tibor.

"Ha azt vesszük tekintetbe, hogy az országban van körülbelül kétszáz fürdő, és ebből százötven nem csak idényjelleggel működne, akkor azt mondhatjuk, hogy a fürdőknek egyelőre csak a kisebb része nyitott ki. Ami a forgalmat illeti, még korai lenne bármilyen statisztikával élni;

Budapestről közepes forgalomról számoltak be, a vidéki fürdőkben mérsékeltről,

de a körülmények figyelembevételével ez nem meglepő" - ecsetelte Sánta Tibor.

A vidéki fürdők esetében pedig még azt is rögzíteni kell, hogy a legtöbb magyar fürdővárosban a legtöbb szálloda még nem nyitott meg, a szakember tudomása szerint május közepére tehető a visszaállás az ő körükben, addig marad az "egynapos fürdőzés" lehetősége elsősorban a környékbeliek számára, ami szűkíti a vendégkört.

Sánta Tibor hangsúlyozta továbbá, hogy a 32 kinyitott fürdő jellemzően a legnépszerűbb 32: a Széchenyi, a Rudas, a Gellért és a Lukács is köztük van. Vidéken már nyitva van a hajdúszoboszlói és a bükfürdői fürdő is, de Hévíz és Mórahalom is várja a fürdővendégeket.

A nyitás dinamikájára jellemző, hogy bár szombaton még csak 32 fürdő volt nyitva, ez a szám hétfőre 43-ra emelkedett, a héten pedig további kilencről tud, amelyek biztosan kinyitnak, de ez lehet több is – sokan csak egy nappal a nyitás előtt teszik közzé, hogy nyitnak.

Arra minden fürdővendég figyeljen, hogy

a fürdők meghatározott tereiben előírhatják a maszkhasználatot,

persze nem a csúszdákon, a medencékben vagy a szaunában, hanem például a fedett medenceterekben. A budapesti fürdőkben pedig kötelező a papucs használata.

A távolságtartásra is ügyelnek a fürdők, ám egyelőre nem jelentek még meg akkora tömegek, hogy létszámkorlátot vezessenek be.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára – Mutatjuk az eredményeket

Amerikai választás 2026: fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára – Mutatjuk az eredményeket

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig Észak-Karolinát hódították el a republikánusoktól, és további három fordításra lenne szükségük, hogy övék legyen a szenátus irányítása. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×