Infostart.hu
eur:
364.25
usd:
324.69
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Hiteles magyarázatot várnak Szaúd-Arábiától – a nap hírei

Továbbra is hiteles magyarázatot követel Szaúd-Arábiától az Isztambulban megölt újságíró ügyében több ország. Nem tartja elfogadhatónak az uniós határvédelemről szóló kezdeményezést a kormányszóvivő. Műszaki meghibásodás miatt le kellett állítani a Paksi Atomerőmű 2. blokkját.

Továbbra is hiteles magyarázatot, illetve bizonyítékokat követel Szaúd-Arábiától az Isztambulban megölt újságíró ügyében több ország. Rijád szombaton ismerte el, hogy Dzsamál Hasogdzsi október 2-án meghalt az isztambuli szaúdi főkonzulátus épületében. Az újságíró állítólag ellenállt a rátámadó 15 fős csoportnak és a rajta alkalmazott fojtófogás végzett vele. Az ügyben eddig 18 szaúdi állampolgárt vettek őrizetbe, és leváltották a titkosszolgálat helyettes vezetőjét.

Nem tartja elfogadhatónak a közös uniós határvédelmet és az európai bevándorlási ügynökségről szóló kezdeményezést a kormányszóvivő. Kovács Zoltán a Kossuth Rádiónak azt mondta: Magyarország az elmúlt három évben 1 milliárd eurót költött határvédelemre, ezzel teljesítette a rá háruló kötelezettségeket. A kormányszóvivő a Brexittel összefüggésben kiemelte: a visegrádi országok az Egyesült Királyságban dolgozó állampolgáraik jogaiért közösen lépnek fel.

Kezdeményezi Demeter Márta nemzetbiztonsági felülvizsgálatát az országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke. Kósa Lajos azt mondta: szerdán levélben kéri a házelnöktől a vizsgálat megindítását a testület LMP-s alelnökével szemben, miután a politikus nem nyilvános katonai információkat hozott nyilvánosságra. Demeter Márta közölte: áll a vizsgálat elé, egyben elvárja, hogy a bizottság elnöke kezdeményezze a kormányfő nemzetbiztonsági átvilágítását is.

Kilép az LMP-ből Meszerics Tamás, a párt európai parlamenti képviselője – erősítette meg a sajtóértesülést Schmuck Erzsébet országgyűlési képviselő. Az Index korábban azt írta, hogy a politikus levélben tájékoztatta elhatározásáról a párt elnökségét. Meszerics Tamás szerint pártja az elmúlt időszakban új stratégiai irányba állt, amit nem előztek meg jelentősebb politikai viták, ráadásul az LMP utolsó politikai döntéseit nem tudja vállalni a nyilvánosság előtt.

Az MSZP szerint a magyar oktatás mélyen az ország gazdasági ereje és kulturális szintje alatt teljesít. Kunhalmi Ágnes szocialista választmányi elnök úgy fogalmazott: az Orbán-kormány a tudásválságon túl olyan mély morális válságot okozott az oktatásban, amelyben már létezni is szinte lehetetlen. Példaként hozta egy budafoki gimnázium 12 tanárának felmondását és a budapesti Farkasréti Általános Iskola igazgatójának lemondását, továbbá a válságtünetek között említette a tanárhiányt is.

Visszautasítja a Demokratikus Koalíció bírálatát a 3-as metróvonal felújításának csúszásával összefüggésben a BKV. A közlekedési vállalat tájékoztatása szerint a munkálat elhúzódását a bontáskor előre nem várt műszaki, építési teendők okozzák, továbbá a kivitelezők munkaerőhiánnyal küzdenek. A Demokratikus Koalíció felszólította a főpolgármestert, hogy vizsgáltassa ki a több hónapos késés okát, a BKV vezérigazgatóját pedig arra, hogy hajtsa be a kötbért a kivitelezőkön.

Műszaki meghibásodás miatt le kellett állítani a Paksi Atomerőmű 2. blokkját. Az atomerőmű tájékoztatása szerint a létesítmény biztonsági szintje nem csökkent, a reaktor várhatóan október 31-én üzemel majd ismét teljes teljesítményen.

Az elmúlt öt évben kevesebb, mint felére csökkent a lakossági fogyasztók közműtartozásainak összege - derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal adataiból. A lakossági villamosenergia-hátralékok 45, a földgázé 75, míg a távhő hátralékok 35 százalékos csökkenést mutatnak a rezsicsökkentés bevezetése óta. A hátralék teljes összege pedig 33 milliárd forintra mérséklődött öt év alatt.

Horvát lapértesülés szerint a zágrábi kormány a Mol-INA-ügyben 10 millió dollárt fizetett egy amerikai cégnek a döntőbírósági perekben való lobbizásért. A Večernji List című újság azt írta: a kabinet mindent megpróbált azért, hogy a magyar olajcég vezetője visszakerüljön az Interpol körözési listájára. Hernádi Zsoltot a magyar bíróság 2013-ban felmentette a horvát fél által megfogalmazott vádak alól.

Veszélyes lépésnek ítélte az orosz külügyminiszter-helyettes, hogy az Egyesült Államok felmondja a rövid és közepes hatótávolságú nukleáris erőkről szóló megállapodást. Szergej Rjabkov válaszlépéseket helyezett kilátásba, és tagadta Donald Trump amerikai elnök állítását, hogy Moszkva megsértette az egyezményt.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×