Infostart.hu
eur:
364.44
usd:
325.08
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Az érdekképviseletek látni szeretnék az új nemzeti alaptantervet – a nap hírei

Új poggyászszabályokat vezetett be a Wizz Air és a Ryanair. A pedagógus érdekképviseletek szerint addig nem lesz érdemi megoldás a pedagógushiányra, amíg a kormány nem rendezi a béreket.

Szeptemberben elindul a digitális jólét hitelprogram, a kis- és középvállalkozások digitális fejlesztésre kamatmentes hitelt igényelhetnek az MFB Pontokon. A tervek szerint 300-400 vállalkozás kaphat majd támogatást, 5 és 200 millió forint közötti összeget.

Bővítik a kisvárdai baromfifeldolgozót, a 15 milliárdos beruházást a kormány 3 milliárd 400 millió forinttal támogatja. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kiemelte, hogy ez az első kedvezményezettje a Nemzeti Befektetési Ügynökség új, támogatási kategóriájának.

Tüzelő helyett készpénzben adná oda az érintetteknek a téli rezsicsökkentés 12 ezer forintját a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége. A szervezet a Belügyminisztériumhoz és a Miniszterelnökséghez fordul ennek érdekében. A jogszabály értelmében az arra jogosultnak október 15-ig a helyi önkormányzatnál kell kérnie a támogatást.

Újra felmérik a felnőtt lakosság tápláltsági állapotát. Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet szeptember eleje és december közepe között zajló országos felmérésében 149 településen több ezer felnőttet keresnek majd fel a kérdezőbiztosok.

A pedagógus érdekképviseletek szerint addig nem lesz érdemi megoldás a pedagógushiányra, amíg a kormány nem rendezi a béreket. Szabó Zsuzsa, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke és Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában kifogásolta azt is, hogy még nem láthatták az új nemzeti alaptanterv tervezetét. A kormánypártok ősszel már szavaznának a nemzeti alaptantervről.

Nemzeti válságtervet sürget az MSZP a kivándorlás miatt. Molnár Zsolt, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője egy a napokban megjelent kutatásra hivatkozva elmondta: 1-1,5 millió azoknak a száma, akik másik országban kívánnak élni és dolgozni. Ez azért is nagy gond, mert egész szektorok, ágazatok maradnak munkaerő nélkül.

Hivatali visszaélés és hűtlen kezelés miatt feljelentést tesz a Microsoft-ügyében az LMP. Vágó Gábor ellenzéki politikus elmondta: az informatikai vállalat szoftvereit előbb jelentős engedménnyel közvetítő cégeknek adta el, amelyek azokat teljes áron vagy még drágábban adták tovább állami intézményeknek, köztük az adóhatóságnak.

A Demokratikus Koalíció önálló listával készül az európai uniós választásra - közölte az ellenzéki párt alelnöke arra a felvetésre, hogy a DK csatlakozna-e egy közös baloldali listához. Varju László ugyanakkor hozzátette: pártja nyitott mindenre, ami lehetőséget ad az Orbán Viktorral szembeni gondolkodásra.

Új poggyászszabályokat vezetett be a Wizz Air diszkont légitársaság. A kézipoggyász méretű csomagokat ezután csak extra díj fejében lehet a kabinban szállítani. Hasonló intézkedést vezetett be november 1-i hatállyal a Ryanair is. Emiatt vasárnap kaotikus helyzet alakult ki a Liszt Ferenc repülőtéren.

Bírósági felülvizsgálatot kér a Vodafone a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság határozata miatt. Az NMHH 40 millió forintra bírságolta a szolgáltatót, mert több százezer előfizetőjének adatát saját nyilvántartásában lévő adatokból kiindulva egyeztette, és nem kért friss adatokat az ügyfelektől.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×