eur:
388.22
usd:
361.01
bux:
68874.47
2024. május 9. csütörtök Gergely
Katasztrófa-forgatókönyvre lehet szükség a könyvszakmában

Katasztrófa-forgatókönyvre lehet szükség a könyvszakmában

Továbbra is a kormány válaszát várja a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése a korábban elküldött hatpontos javaslatára. Ebben a Könyvbazár adósságrendezésétől kezdve a társasági adókedvezmény kiterjesztéséig több, a könyvszakma számára fontos kérdést vetettek fel - számolt be az InfoRádió Aréna című műsorának felvételén Kocsis András Sándor, a szervezet elnöke és Péterfy Gergely igazgató. A teljes beszélgetés szerdán este hat órától hallható az InfoRádió Aréna című műsorában.

Kocsis András Sándor kijelentette, huszonhét év alatt ez az ötödik csőd, amelyet a könyvszakma megél. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése elnöke hozzátette, ennek ellenére soha semmilyen külső segítség – vállalkozóktól vagy államtól – nem jött. Mint elmondta,

most 2,5-3 milliárd forintról van szó, ami ebben a szakmában „irgalmatlan” mennyiségű forgótőkét jelent.

Kocsis András Sándor hozzátette, több száz munkahely kerülhet veszélybe, megroppanhat egy konszolidált, konzervatív adózási ág.

„A válság elsősorban a kiadókat és néhány nyomdát érint. Nem állami beavatkozást kérünk! Az állami követeléskezelőnek felvetettük, hogy vásárolja fel a követeléseket, hiszen a várható felszámolásban az »egy cég-egy entitás« nagyobb eséllyel állhat szemben a felszámolóval, mint hétszáz beszállító. Ez egy üzleti vállalkozás, egy tranzakció. Az unió nem tiltja a diszkontált áron való felvásárlást. Mindenről lehetne tárgyalni, de jelenleg zártak az ajtók.”

Péterfy Gergely megfogalmazása szerint: „viszonylag kötöttek a pályák.

A hat pont egyenként és egészében is megoldást jelenthetne a szakma problémáira.

Ugyanakkor sokfelé nem lehet fordulni. Miközben a szakma a leghatározottabban elutasítja, hogy belenyúljanak az önállóságába, a törvényi megoldásokat nem lehet elkerülni.”

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztő Egyesülése elnöke kijelentette, ha nem történik semmi, katasztrófa-forgatókönyvre lesz szükség, a továbbgördülő adóssághegy beláthatatlanul sötét jövőt vetít előre.

Mindenképpen cselekedni kell

– hangsúlyozta Péterfy Gergely.

„Nem tudunk mást tenni, újra és újra elmondani, megírni a leveleket, egyre kérlelőbben és kétségbeesetten fogalmazva.

A nagy kiadóknak is rettenetes a helyzet, de a kis, akár családi működtetésű cégek képtelenek milliós hiányokat megfinanszírozni – mondta a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztő Egyesülése elnöke.

„A könyvszakma attól ilyen sokszínű, a könyvkínálat attól ilyen gazdag, hogy sok vállalkozókedvű, kis kiadó olyan könyveket is kiad, amelyeket a nagyok nem.

Iszonyatosan fontos, hogy ezek a kis kiadók életben maradjanak.”

A teljes beszélgetés szerdán este hat órától hallható az InfoRádió Aréna című műsorában.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Hszi Csin-ping: sok sikert kívánok Magyarország soros EU-elnökségéhez

A Budai Vár Oroszlános udvarában ünnepélyes katonai ceremónia keretében Sulyok Tamás köztársasági elnök fogadta Hszi Csin-ping kínai államfőt. Az eseményen jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök is. A Sulyok Tamás államfővel folytatott beszélgetésen a magyar köztársasági elnök elfogadta Peking meghívását.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.09. csütörtök, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Szerény volt a Győzelem napi katonai felvonulás Moszkvában, ismét orosz finomítót ért dróntámadás – Híreink az orosz–ukrán háborúról csütörtökön

Szerény volt a Győzelem napi katonai felvonulás Moszkvában, ismét orosz finomítót ért dróntámadás – Híreink az orosz–ukrán háborúról csütörtökön

Hagyományosan május 9-én, csütörtökön tartják a Győzelem napi megemlékezéseket Oroszországban, amikor a náci Németország fölötti második világháborús győzelmet ünneplik. Moszkvában csütörtök délelőtt rendezték meg a Győzelem napi katonai felvonulást, amely tavalyhoz hasonlóan idén is szerény volt, a tankokat például egyetlen második világháborús T-34-es képviselte. Rövid beszédet tartott Vlagyimir Putyin orosz elnök is, melyben a Nagy Honvédő Háborúra emlékezett, de a Nyugat ostorozása és a katonai fellépéssel való fenyegetés sem maradhatott el. Vélhetően ukrán dróntámadás ért egy orosz olajfinomítót a Krasznodari területen, több tároló megsérült. Belgorod ellen rakéta- és dróntámadás volt csütörtökre virradóra, többen megsérültek, lakóépületekben és kocsikban pedig károk keletkeztek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×