Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Schmitt Pál nyerte az első asszót: egymásnak adott tust a Jobbik és az MSZP

Az MSZP jelölhet képviselőt a parlament nemzetbiztonsági bizottságának élére, cserébe viszont a jobbikos Nyikos László lesz a költségvetési bizottság elnöke. A házelnök javaslatára az Országgyűlés így oldotta meg azt a konfliktust, amely az ellenzéki pártok között húzódott a testületekről.

A következő négy évben 19 bizottsága lesz a parlamentnek, ebből 11-et a Fidesz, hármat az MSZP, 2-2-t a Jobbik és a KDNP, egyet pedig az LMP vezethet.

Még pénteken koradélután is az ellen tiltakozott az MSZP frakcióvezetője, hogy a Jobbik jelölhet elnököt a parlament nemzetbiztonsági bizottságának élére. Az országgyűlésbe jutott pártok frakciói kedd délutánra állapodtak meg a testületi struktúráról, egyebek között arról, hogy a Jobbik adhatja a nemzetbiztonsági, az MSZP pedig a költségvetési bizottság elnökét.

Néhány órával később, még aznap este viszont már elfogadhatatlannak tartották a szocialisták, hogy a Jobbik vezethesse a a nemzetbiztonsági testületet. A döntés így az Országgyűlés elnökének kezébe került, Schmitt Pál jogosult ugyanis arra, hogy a korábbi egyeztetések alapján előterjessze a javaslatát a bizottsági szerkezetre. És mint kiderült, figyelembe vette az MSZP tiltakozását is a nemzetbiztonsági bizottság kapcsán.

Schmitt Pál elmondta: a választói akaratnak megfelelően azt javaslom, hogy a nemzetbiztonsági bizottság elnöki posztjára való jelölés jogát a legnagyobb létszámú ellenzéki képviselőcsoport, az MSZP frakció kapja meg. A számvevőszéki és költségvetési bizottság elnökét pedig a Jobbik képviselőcsoportja jelölje.

Schmitt Pál tehát megcserélte a két párt között a két bizottsági elnöki helyet, szakértők szerint viszont az MSZP így még rosszabbul járt, a nemzetbiztonsági testület ugyanis gyengébbnek számít.

Mint kiderült, a szocialisták nem is elégedettek, ők ugyanis mindkét bizottságot maguknak akarták. A Jobbik Nyikos Józsefet jelölte a költségvetési, és Sneider Tamást az ifjúsági és szociális bizottság élére. A Lehet Más A Politikát egy elnöki tisztség illeti meg, Jávor Benedek a Fenntartható Fejlődés Bizottságát fogja vezetni.

A Fidesz 11 testületet vezet: az alkotmányügyit Balsai István, az egészségügyit Mikola István, az európai ügyit Hörcsik Richárd, a gazdaságit Rogán Antal, a kulturálist L. Simon László, a külügyit Balla Mihály, a mezőgazdaságit Font Sándor, az oktatásit Pokorni Zoltán, az önkormányzatit Kovács Zoltán, a sport bizottságot pedig Bánki Erik.

A Fidesz várhatóan Kocsis Mátét jelöli a honvédelmi bizottság élére, de ő még nem esett át az ehhez szükséges C típusú nemzetbiztonsági átvilágításon.

A KDNP két elnöki posztot kap: az emberi jogi testületet Lukács Tamás, a mentelmi bizottságot pedig Rubovszky György irányíthatja.

Az MSZP jogosult elnököt jelölni a nemzetbiztonsági, a fogyasztóvédelmi és a foglalkoztatási bizottságba, ezt viszont a korábbi huzavona miatt egyelőre nem tették meg, és elképzelhető, hogy később sem tartanak rá igényt. Addig ezeket a testületeket kormánypárti alelnök vezetheti.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A németeket tizenegyesekkel kiejtő Paraguay remekül védekezett a francia szupersztárok ellen is, akik csak Mbappé 70. percben lőtt büntetőjével tudták feltörni a védelmet, ezzel 1-0-ra győztek a labdarúgó-vb nyolcaddöntőjében. Mbappé ezzel utolérte Messit és hétgólos, a franciák a Kanadát 3-0-ra legyőző Marokkóval játszanak a négy közé jutásért.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×