Infostart.hu
eur:
364.87
usd:
327.05
bux:
142940.29
2026. október 12. hétfő Miksa

Ki vigyázzon nyáron a kisgyermekekre?

Az iskolai idő végeztével sok szülőnek okoz gondot, kire bízza a nyári szünetben gyermekét. Az önkormányzatoknak fenn kell tartaniuk napköziket, sok szülő azonban ódzkodik ezektől. Hogy mi a megoldás ilyenkor, arról más véleményen vannak a szülők, a szociológus és a gyermekpszichológus. Mint ahogy arról is: kinek a feladata vigyázni a gyermekekre.

A gyermekek napközbeni ellátása a nyári szünetben is kötelező önkormányzati feladat, ezt akkor is biztosítani kell az óvodás vagy iskoláskorúaknak, ha csupán egyetlen szülő jelzi, hogy nem tudja elhelyezni gyermekét.

Szüdi János, az Oktatási és Kulturális Minisztérium közoktatási szakállamtitkára az InfoRádióban elmondta: az óvodák esetében a fenntartó önkormányzat általában a településen egy intézményt jelöl ki, ahol fogadják a gyermekeket. Iskolások számára is biztosítani kell ezt, a helyhatóságok többnyire nyári napközikkel vagy táborokkal tesznek eleget a kötelezettségnek.

A szülők azonban gyakran ódzkodnak ettől, attól félnek ugyanis, hogy az ügyeleti rendben fenntartott napköziben, ahol minden héten más pedagógus vigyáz a gyermekekre, az állandóság hiánya megterhelheti a gyermekeket.

Sokaknak a táborok maradnak, ezek azonban egyre drágábbak, számuk folyamatosan csökken, és néhány szülő szerzett már rossz tapasztalatokat, így meggondolja, milyen táborba küldi el a gyermekét.

A Táboroztatók Országos Egyesületének elnöke is egyetért azzal, hogy egyre kevesebb szülő engedheti meg magának azt, hogy gyermekét táborokban vakációztassa. Sárváry Tamás szerint az iskolák is egyre kevesebb tábort szerveznek, ráadásul az önkormányzatok évek óta nem kapnak ehhez támogatást, így a területükön élő nehéz sorsú gyermekek nyaralását sem tudják anyagilag segíteni.

Kinek a feladata?

De valóban az önkormányzattól vagy az államtól kell várni a segítséget ahhoz, hogy nyárra elhelyezzük gyermekünket? Herczog Mária családszociológus szerint nem. Õ úgy látja: kisközösségeket kellene létrehozni, ahol a gyermekek szülői felügyelettel együtt tölthetnék az időt.

Szerinte az egy utcában lakók, a gyermekeiket ugyanabba az osztályba járatók vagy a rokonok összefoghatnának, és felváltva vigyázhatnának a gyermekcsoportokra. Rámutatott arra is: Magyarországon igen sok a nyugdíjas, a gyermekek nagyszülei gyakran nem dolgoznak.

Õ nem ért egyet azzal a felfogással, amely szerint mindenkinek önállóan kellene boldogulnia. Szavai szerint az embereknek meg kellene tanulniuk újraéleszteni azokat a közösségeket, amelyekkel segíthetik saját életüket.

Vekerdy Tamás gyermekpszichológus korábban az InfoRádiónak azt mondta: nem mindig baj, ha a kamaszokat a szünidőben - bizonyos keretek között - szabadjára engedik, annál is inkább, mert ők kifejezetten nem szeretik az iskolai napköziket.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

A múlt héten tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósságának helyzete is egyre nagyobb figyelmet kapott a befektetőktől. Hétfő reggel az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgások látszanak, Európában viszont emelkedéssel indul a hét. Az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiac zárva tart, a részvénypiacokon azonban a megszokott rend szerint zajlik majd a kereskedés. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódik az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat úgy tűnik egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvényvisszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×