Infostart.hu
eur:
356.6
usd:
309.26
bux:
132231.01
2026. június 11. csütörtök Barnabás

Közös nevezőn: Mennyire ellenzéki az MDF?

Az MDF még nem tudja, támogassa-e a Bajnai-programot, de az biztos, hogy a párt ellenzékiként már többször együtt szavazott az MSZP-vel. Az InfoRádió utána járt, hogy az utóbbi években milyen kérdésekben volt közös nevezőn a kormány és az MDF.

Az MDF először 2002. november 26-án szavazott együtt a kormányzó szocialista párttal. Pár nappal előtte lett az MDF parlamenti frakcióvezetője Herényi Károly, aki új, mint mondta: az ésszerűséget követő kommunikációs stratégiát hozott, ezzel felrúgva a Fidesszel kötött szavazási együttműködést.

Aznap az MDF többször voksolt a szocialistákkal, mint szövetségesével, a Fidesszel. És nem csak elhanyagolható kérdésekben, hanem például a hulladékgazdálkodási tervről, a bűnüldöző szervezetek nemzetközi együttműködéséről szóló törvénymódosításról, az egészségügyi és társadalombiztosítási tárgyú törvénymódosításokról, valamint a miniszterek feladat- és hatásköréről szóló törvényről.

A legnagyobb horderejű ügyben, a költségvetés részletes vitára bocsátásáról a Fidesz két kivétellel nemmel szavazott, az MDF-frakció többsége azonban tartózkodott.

Azóta az MDF többször támogatta a kormánypártot. Emlékezetes, hogy tavaly, az év végén az MDF öt képviselője a kormánypárttal és két fideszes országgyűlési képviselővel megszavazta a kabinet által előterjesztett adó- és járuléktörvény módosításokat, pedig addig egy ellenzéki párt sem támogatott adótörvényt. Herényi Károly akkor azt nyilatkozta: nem célravezető a kőkemény ellenzékiség. A sikeres országok titka, hogy a politikai elit kompromisszumkész.

Sokak meglepődésére történt az is, hogy április 14-én, amikor az Országgyűlés a bizalmatlansági indítványról és egyúttal Bajnai Gordon miniszterelnöki megválasztásáról döntött, a volt MDF-es frakciótagok közül tartózkodott az elnökségi ajánlás értelmében Dávid Ibolya, Herényi Károly, Csapody Miklós, Dragon Pál, Karsai Péter és Pettkó András. Hock Zoltán, Katona Kálmán és Csáky András jelen volt, de nem voksolt. Lengyel Zoltán pedig igennel szavazott.Nemcsak az Országgyűlésben volt olykor nagy egyetértés az MDF és az MSZP között. A Fővárosi Közgyűlésben, 2005-ben az ellenzéki párt a MIÉP-pel és a szocialista párttal együtt szavazott, amikor az SZDSZ és a Fidesz meg akarta támadni a szerintük törvénytelen, 11 milliárd forintos észak-csepeli privatizációt.

2007-ben úgy alakult a Fővárosi Közgyűlésben, hogy egy szabálytalan mandátumigénylés miatt megszűnt a szocialista-szabaddemokrata többség, s ennek következtében a határozathozatal bizonytalanná, az ülésezés kaotikussá vált. A nyári ülésszak utolsó napján egy kereszténydemokrata képviselő családi ebédre hívta meg magához kollégáit, hogy egyezségre jussanak legalább a napirend kérdésében. Végül az ebéd nélkül maradt MDF-es honatyák átszavaztak.

De az MDF támogatásával a koalíció el tudta fogadni az az évi forrásmegosztást, korábban pedig együtt szavazott az MSZP-vel és az SZDSZ-szel az utóbb alkotmányellenesnek minősített rendeletmódosításról is, amely szerint a politikai gyűlések színpadépítését engedélyeztetni kell. A Fidesz akkor az együtt szavazást úgy kommentálta: "megvannak a fővárosi vakondokok".

Bár az MDF többször is hangoztatta konzervatív ellenzékiségét, ám néhány éve a 11. kerületben az országos vezetés jóváhagyásával az MDF szoros együttműködést alakított ki az SZDSZ-szel és az MSZP-vel. Sőt, Pécsett, Szombathelyen és Székesfehérváron is összefogtak a magyar demokraták a szocialistákkal és a liberális párttal.

Nemrég, márciusban pedig az MDF segítségével tudta a Fővárosi Közgyűlés MSZP-frakciója visszahívni a szakbizottságokból az előzetes letartóztatásban lévő Hunvald Györgyöt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Jön a vagyonadó: Magyar Péter posztolt a kormányülés után

Jön a vagyonadó: Magyar Péter posztolt a kormányülés után

A szerdai kormányülésen a kabinet többek között arról is döntött, hogy 3,4 milliárd forintnyi rendkívüli forrást biztosít a kórházi klímaberendezések azonnali javítására és karbantartására – derül ki a miniszterelnök Facebook-bejegyzéséből.

Bendarzsevszkij Anton: ez most már trendforduló, Ukrajna megfordította a háború menetét

Egy háború legtöbbször nem statikus, hanem dinamikus, a jelenlegi szakasz azonban egyértelműen Ukrajnának kedvez, de ez nem jelenti azt, hogy Oroszország számára elúszott volna a háború – mondta az InfoRádióban az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója. Arról is beszélt, hogy az ukránok a drónhasználatban, a technológia és a mesterségesintelligencia-képességek terén kerültek fölénybe az oroszokkal szemben.
inforadio
ARÉNA
2026.06.11. csütörtök, 18:00
Dénes Ferenc sportközgazdász
Dénes Tamás az InfoRádió főmunkatársa, futballtörténész és -szakíró
Megjött a hét egyik legfontosabb adata, Donald Trump bejelentésére vérengzés alakult ki a tőzsdéken

Megjött a hét egyik legfontosabb adata, Donald Trump bejelentésére vérengzés alakult ki a tőzsdéken

Tegnap megindult a profitrealizálás a technológiai cégeknél a Wall Streeten, ami végül felemás záráshoz vezetett, és Ázsiában is az eladók voltak ma fölényben. Európában szintén egyre rosszabb a hangulat, ez alól a magyar tőzsde sem kivétel, itthon a Mol vezeti az esést. Tovább rontotta a hangulatot, hogy Donald Trump jelezte: túl régóta húzódnak az Iránnal folytatott tárgyalások, és további lépéseket helyezett kilátásba az elnök. Javította viszont a képet, hogy a legfrissebb adatok alapján, meglepetésre a maginfláció csak kismértékben emelkedett Amerikában, ami ad némi mozgásteret a Fed számára.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×