Infostart.hu
eur:
359.06
usd:
308.92
bux:
132403.52
2026. május 21. csütörtök Konstantin

Kökény: A koalíciónak vége, az együttműködés megmaradhat

Még nincs teljesen veszve a koalíció lehetősége az SZDSZ-szel, mivel a kilépésről a liberálisok küldöttgyűlése dönt majd - véli Kökény Mihály szocialista politikus. Az Országgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke szerint az MSZP, ha mégis egyedül marad, képes lesz a kisebbségi kormányzásra. Kökény Mihály arról is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában, hogy a népszavazás után egyértelművé vált: a korábbi, több-pénztáras egészségbiztosításról szóló koncepció kivitelezhetetlen.

Abban a formában, ahogyan 2006 óta működött, a koalíciónak vége van, ez azonban nem azt jelenti, hogy nincsenek új típusú együttműködések az MSZP és az SZDSZ, valamint azok politikusai között adott kérdésekben - mondta Kökény Mihály szocialista országgyűlési képviselő az InfoRádió Aréna című műsorában.

A politikus hozzátette: bár a koalíció hivatalosan egyelőre nem szűnt meg, hiszen erről az SZDSZ küldöttgyűlése még nem szavazott, a szocialisták már arra készülnek, hogy az eddigiekhez képest másfajta munkát, kapcsolatrendszert alakítsanak ki a frakcióban.

Ezentúl ugyanis minden egyes törvényjavaslatot úgy kell majd előkészíteni, hogy annak támogatói többségben legyenek a Parlamentben - fűzte hozzá az Országgyűlés egészségügyi bizottságának szocialista elnöke.

Kökény Mihály az egészségbiztosítási törvény kapcsán azt mondta: a szocialista párt mindent megtesz majd annak érdekében, hogy józan érvek alapján egy, más képviselők számára sem idegen gondolatot el tudjon fogadtatni.

Sosem látott hisztériakeltés

Bár korábban az MSZP-s politikusok még a kompromisszumos egészségpénztártörvény mellett érveltek, amelyről azt mondták, hogy tőkét, racionalitást hoz a rendszerbe, most új koncepciót gyártanak.

Kökény Mihály ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: nem kell restellni, hogy a szocialisták 2007 tavaszán megállapodást kötöttek arról, hogy az egészségügy finanszírozásában a magántőke, korlátozott és szabályozott keretek között, szerepet kaphat.

A szocialista politikus szerint ugyanakkor a több-pénztáras modellel kapcsolatos jogalkotási folyamatot soha nem látott politikai hisztériakeltés követte, a képviselőknek pedig fenyegetések közepette kellett újra megszavazniuk a Sólyom László köztársasági elnök által egyszer már visszaküldött törvényjavaslatot.

A referendum új helyzetet hozott

Kökény Mihály úgy véli: a szocialisták meg voltak győződve a törvényjavaslat hasznosságáról, sőt, ma is úgy gondolják, hogy ez a rendszer a fenntarthatóság felé viszi az egészségfinanszírozást.

A március 9-i népszavazás után azonban új politikai helyzet alakult ki - fűzte hozzá az Országgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke -, tiszteletben kellett tartani a választási eredményt, és azt, hogy ez a befektetők bizonytalanságát is felerősítette, így jelentősen csökkent a kisebbségi részvénycsomagok értékesítésének esélye.

"Azt a tanulságot is észre kellett vennünk, hogy a magyar társadalom nagyon fogékony az antikapitalista demagógiára, ha pedig egy újabb népszavazásba megyünk bele, akkor hihetetlenül durva és igazságtalan módon végezték volna ki az egészségbiztosítási törvényt" - mondta a szocialista politikus.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Azbesztügy, közös kormányülés – Magyar Péter Bécsben új kezdetről beszélt Ausztria és Magyarország között

Azbesztügy, közös kormányülés – Magyar Péter Bécsben új kezdetről beszélt Ausztria és Magyarország között

Christian Stocker osztrák kancellárral tárgyalt Bécsben Magyar Péter miniszterelnök. A megbeszélés után sajtótájékoztatót tartottak, ahol az osztrák kancellár együttműködést ígért azbesztügyben, hétfőn jön előrelépés az ügyben. Magyar Péter pedig jelezte: nem lesz mindenben egyetértés, de Magyarország konstruktív tagja lesz az Európai Tanácsnak is, miközben kiáll a magyar emberek és vállalatok érdekéért.

Reagált a Fidesz és a KDNP a Tisza-kormány Alaptörvény-módosítási javaslatára

A szerda este benyújtott javaslatban korlátoznák a miniszterelnöki pozíció időbeli betölthetőségét, rögzítenék, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok vagyona nemzeti vagyon, valamint lépéseket tesznek a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése érdekében.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Szabadtéri Színház ügyvezető igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×