eur:
395.77
usd:
365.84
bux:
73911.76
2024. július 31. szerda Oszkár

Vállalkozók politikai szerepben

Egy vállalatot nehéz lenne ezzel a technikával vezetni - utalt a kormányzat működésére az InfoRádiónak adott nyilatkozatában Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Politizálhat-e a kamara? Milyen szerep vár a vállalkozókra, akik megméretik magukat a politikai posztokért? Egyebek között erre is válaszolt a testület elnöke.

Több politikai nyilatkozata is volt az utóbbi időben a kamarának, ez azt jelzi, hogy politikai szerepet kíván vállalni a testület?

Ezt nagyon határozottan kizárhatjuk. Azt gondolom, hogy ez nem is lenne helyes. A vállalkozóknak az a dolguk, hogy pénzt csináljanak, hogy működtessék az ország gazdaságát, a politikusoknak, hogy stratégiai döntéseket hozzanak, a kormánynak meg hogy kormányozzon.

A vállalkozók mégis mostanában mintha össze akarnák kötni a két dolgot, vállalkozni is akarnak és a politikai színtérre is kilépnének, ilyen például Karsai József, aki Székesfehérvár polgármesteri székét célozta meg.

Nem hiszem, hogy lenne ilyen összefüggés, másrészt eddig is sok példa volt arra, hogy vállalkozók politikai posztokat töltöttek be. A gazdasági miniszter és a miniszterelnök is vállalkozói múlttal rendelkezik. A gazdasági és politikai szerep nem zárja ki egymást, de nem is függ feltétlenül össze. Nem tartom bajnak, hogyha valaki, aki egy várost irányít, dönt a beruházásairól, a befektetéseiről, tudja, hogy mit jelent vállalkozni.

Mi igazolhatja azt, hogy egy vállalkozó ért a politikához is?

Jó néhány nemzetközi példát említhetnék, amelyek azt bizonyítják, hogy egy vállalkozó sikeres lehet a politikában is. De minden bizonnyal találunk az ellenkezőjére is példát. Ma egy város vezetése nagyban hasonlít egy vállalkozói szervezet irányításához, aki szagolt már vállalkozói értelemben puskaport, az talán könnyebben tud dönteni olyan a kérdésekben, mint befektetések, beruházások, forrásbevonás, hitelfölvétel.

Az elmúlt tizenöt-tizenhat évben szép számmal indultak politikai posztokért a vállalkozók és nem egy esetben leszerepeltek. Mi a biztosíték vagy a garancia arra, hogy most sikeresek lesznek?


Erre nincsen garancia és nem is kell garanciát keresni. Mi a vállalkozók érdeke? A vállalkozók érdeke, hogy kiegyensúlyozott környezetben a lehető legjobb gazdasági föltételrendszerben tudják működtetni a cégeiket. Ennek fontos eleme az adórendszer, a képzési rendszer, az infrastrukturális környezet, erre pedig mind a kormányzatnak, mind az önkormányzatoknak igen nagy befolyása van. Ezért vállalnak ilyen szerepet a politikusok.

Ha politikai szerepet vállal egy cégvezető csak a gazdasági környezet fejlesztése érdekli vagy társadalompolitikát is akar csinálni?


A vállalkozás önmagában felelősséget is jelent. Hogyha valaki egy céget vezet, akkor az esetek döntő részében pontosan tudja, hogy az emberek sorsáért is felel, az alkalmazottaiért, a beszállítóiért és sok minden másért. A magyar vállalkozói társadalomban egyre erősebben jelen van ennek a felelősségnek a tudata. Érdemes körülnézni, hogy az utóbbi időben mennyi alapítvány alakult, hányszor tesznek nagyvállalkozók olyan gesztusokat, lépéseket a társadalom felé, ahol abból a pénzből, amit megkeresnek, egy részét visszajuttatják. Tehát én meg vagyok arról győződve, hogyha vállalkozók kerülnek politikai pozícióba, akkor a többségük felelősséggel fog viseltetni nemcsak a saját vagy mások vállalkozása, hanem az összes többi társadalmi igény felé.

Ez elmondható a jelenlegi kormányzatról, illetve a jelenlegi vállalkozókból lett országvezetőkről is?


Természetesen elmondható. Az, hogy ennek a felelősségnek a megjelenése az mennyire sikeres vagy a kiteljesedése mennyire jelenik meg, azt pedig mindenki el tudja dönteni.

Ön mint kamarai elnök vagy vállalkozó vállal-e vagy vállalna-e politikai szerepet vagy indulna-e bármifajta politikai posztért?


Személy szerint soha nem vágytam ilyesmire. Hogy az élet mit hoz, azt nem lehet előre látni, ez egy távlati dolog. De hogy ma semmi ilyen ambícióm nincs, az biztos.

És hogyha a következő években lehetőséget kapna arra, hogy bármifajta pozícióért elinduljon?


Nem tudom. De azt gondolom, hogy ma az országnak szakértőkre van szüksége a kormányzatban is. Azok a lépések, amelyekről ma a híradások szólnak, nem teljesen érthetőek. Egy vállalatot nehéz lenne ezzel a technikával vezetni. Világos, egyértelmű jövőképre lenne szükség, ehhez rendelt cselekvési tervre és szakismeretre.

Címlapról ajánljuk

Nagy napja lehet a magyaroknak – az olimpia szerdai hírei percről percre

Miután úszásra alkalmasnak találták a Szajnát, a triatlonnal kezdődött a magyarok szerdai programja. Ezen felül asztaliteniszben, cselgáncsban, evezésben, kézilabdában sportlövészetben, tornában, úszásban és vívásban is érdekeltek vagyunk.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.07.31. szerda, 18:00
Feldman Zsolt
az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára
Nyomulnak az oroszok Toreck felé, hatalmas erődemonstráció készül – Híreink az ukrán frontról szerdán

Nyomulnak az oroszok Toreck felé, hatalmas erődemonstráció készül – Híreink az ukrán frontról szerdán

Elesett Pivgyenne tegnap, az orosz katonák hamarosan megkezdhetik Toreck ostromát. Az ukrán védelem Pokrovszk térségében sem stabil: kilométerről kilométerre nyomulnak előre az orosz támadók. Hamarosan megérkeznek Ukrajnába az F-16-os vadászbombázók: a fegyvereket friss hírek szerint Amerika adja hozzájuk. Közben Oroszország szinte az összes hadiflottáját és több száz hajóját összevonó erődemonstrációra készül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×