2023. szeptember 5. 19:56 Lisztes Krisztián apja nyomdokain: irány Németország! A Ferencváros fiatal labdarúgója az Európa-liga győztesénél folytatja pályafutást - igaz, még nem most.
2023. szeptember 5. 19:40 VMSZ: a szabadkai magyar felirat megrongálása súlyos üzenet Mi nem félünk, nem megyünk sehova, itthon fogunk maradni – így reagált a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke azzal összefüggésben, hogy ismeretlen tettesek megrongálták Szabadka magyar nyelvű, magyar nemzeti színű tábláját. Pásztor István szerint a vandál tettel a szerb elnöknek üzenhettek az elkövetők.
2023. szeptember 5. 19:28 Ma már az óvoda nem is beszoktatással kezdődik Több mint 300 ezer gyerek megy óvodába ezekben a napokban, közülük sokan most először. Az úgynevezett beszoktatás időszaka a gyerekek és a szüleik számára is komoly próbatétel, pedig nagyon más, mint néhány évtizede, és már nem is beszoktatásnak nevezik.
2023. szeptember 5. 19:17 Mihók Attila a szövetségi kapitányságról: versenyhelyzetet kell előidézni Mihók Attila és Cseh Sándor veszi át a magyar női vízilabda-válogatott irányítását. Megbízatásuk a párizsi olimpia végéig szól. Cseh Sándor után Mihók Attilát is szóra bírtuk.
2023. szeptember 5. 18:56 Elhunyt a legendás cirkuszművész, Kristóf István Kristóf Istvánt a Fővárosi Nagycirkusz saját halottjának tekinti és emlékfalat emelnek tiszteletére az intézményben.
2023. szeptember 5. 18:45 Inzaghi 2025-ig hosszabbított az Interrel Simone Inzaghi vezetőedző 2025-ig meghosszabbította szerződését az idén Bajnokok Ligája-döntős Internazionale labdarúgócsapatánál.
2023. szeptember 5. 18:31 Helyrehozhatatlan károkat okozott a kínai Nagy Falban két építőmunkás Súlyos károkat okoztak a kínai Nagy Fal egy szakaszában azok az építőmunkások, akik markológéppel vágtak utat a híres építményen keresztül Sanhszi tartományban.
2023. szeptember 5. 18:19 Érdemi ET-megállapítások a romániai magyar nyelvhasználatról Szilárd jogi és politikai keretek védik a romániai nemzeti kisebbségek jogait, azonban bizonytalan a kisebbségi nyelvhasználati jogok jövője Romániában - közölte a strasbourgi székhelyű, 46 tagot számláló Európa Tanács kisebbségvédelmi szaktestülete kedden.
2023. szeptember 5. 18:07 A magyarok kedvelt nyaralóhelyén még mindig brutális az infláció Törökországban éves szinten gyorsult, havi összevetésben viszont lassult a fogyasztói áremelkedés augusztusban.
2023. szeptember 5. 17:55 Fenyegető autópiac - Százalékosítható Kína európai étvágya Az európai autógyártóknak még inkább le kell nyomniuk az elektromos autók előállítási költségeit, hogy versenyben maradjanak a jóval olcsóbban termelő kínai gyárakkal – ez derült ki az idei Müncheni autószalonon.
2023. szeptember 5. 17:42 Kötelező lesz az e-töltő telepítése a benzinkutakon - Németországban Elektromos meghajtású autók gyors feltöltésére szolgáló berendezések telepítésére kötelezik a töltőállomás-üzemeltetőket Németországban - jelentette be Olaf Scholz kancellár kedden Münchenben a nemzetközi autóipari és mobilitási kiállításon (IAA Mobility).
2023. szeptember 5. 17:29 Bestiális kegyetlenséggel végezte ki a hűtlen fiatalasszonyt - 14 év A 23 éves, megcsalt férfi ellen hozott ítélet nem jogerős.
2023. szeptember 5. 17:16 "Párizsban járt az ősz" - 39 fok Franciaországban Úgy látszik, a hőmérő meg a naptár nem barátok. Rekordok dőlnek meg.
2023. szeptember 5. 17:04 Szoboszlai Dominikból az egész magyar labdarúgás profitálhat Szoboszlai Dominik és generációja sikeréből a jövő meghatározó magyar futballistái is profitálhatnak majd - mondta Esterházy Mátyás, a Liverpool játékosának ügynöke.
2023. szeptember 5. 16:52 Máté Csaba marad a Ferencvárosnál, de ki ez az új szerb edző? Leandro de Almeida is tagja lesz a hétfőn kinevezett Dejan Sztankovics stábjának. A zöld-fehér klubot a Konferencia-liga csoportkörébe vezető magyar szakemberre állítólag számítanak a továbbiakban is, kérdés milyen pozícióban.
2023. szeptember 5. 16:40 Belvárosra zuhant egy török vadászgép üzemanyagtartálya - videó Csodával határos módon senki sem halt meg és még csak meg sem sérült senki, amikor a török főváros lakónegyedében zuhant le egy vadászgép több száz kilogrammos külső kiegészítő üzemanyagtartálya.
2023. szeptember 5. 16:27 Lánchídi rongálás - azonnal nyomozás indult, sürget az idő Közeleg a Lánchíd fesztivál, addigra helyre kell hozni a kárt, a rongálókat pedig meg kéne találni.
2023. szeptember 5. 16:15 Az Energiaügyi Minisztérium meghallotta a Fidesz frakcióvezetőjének intő szavát napelemügyben A tárca közlése szerint érdemben vizsgálja a Fidesz-frakció kérését, a brüsszeli elvárásoktól eltérő elszámolási lehetőségeket.
2023. szeptember 5. 16:03 A kormányszóvivő irgalmatlan számot közölt a feltartóztatott migránsokról Nyolc éve áll a magyar határon a 165 kilométer hosszú és négy méter magas kerítés, ez idő alatt csaknem egymillió migránst tartóztattak fel a hatóságok - közölte a kormányszóvivő Röszkén.
2023. szeptember 5. 15:51 Elviszik a Nemzeti Vágtát a Hősök teréről Szeptember 30-án és október 1-jén rendezik meg a Nemzeti Vágta döntőjét Szilvásváradon. Közép-Kelet-Európa legnagyobb amatőr lovas eseménysorozatának végső küzdelmébe 60 felnőtt lovas és 32 fiatal versenyző jut be.
2023. szeptember 5. 15:39 Fontos bejelentést tett a Fradi, a szurkolókat érinti A Ferencváros kedden elkezdte a bérletárusítást a labdarúgó-Konferencia-liga csoportkörére, amelyben az előző kiírásban döntős olasz Fiorentina, a belga ezüstérmes Genk és a szerb bronzérmes Cukaricki lesz az ellenfele.
2023. szeptember 5. 15:27 Elhunyt a Puskin-díjas Kristóf István Életének 82. évében elhunyt Kristóf István, a Fővárosi Nagycirkusz egykori igazgatója.
2023. szeptember 5. 15:15 Tízezres ukrán veszteségekről beszél az orosz védelmi miniszter Ellentámadásuk három hónapja alatt az ukrán fegyveres erők több mint 66 ezer embert és 7600 egységnyi fegyverzetet veszítettek - jelentette ki Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter egy keddi moszkvai katonai vezetői tanácskozáson.
2023. szeptember 5. 15:02 Elemző: akár három-öt éven belül eltűnhet az MNB gigantikus vesztesége Általános tendencia a jegybankok vesztesége, a magyar megoldással pedig nem emelkedik az államadósság – vélekedik Pásztor Szabolcs, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető elemzője.
2023. szeptember 5. 14:51 Életfogytiglant kértek a brüsszeli terrortámadások segítőire A 2016-os, két helyszínen elkövetett brüsszeli terrortámadások ügyében eljáró szövetségi ügyészség életfogytig tartó börtönbüntetést kért Salah Abdeslamra és társaira, akiket társtettesként, gyilkosságban és gyilkossági kísérletben való részvételben talált bűnösnek az illetékes belga bíróság július végén - tájékoztatott a La Libre Belgique című belga napilap kedden.
2023. szeptember 5. 14:40 Előkerült Armageddon tábornok – élve Egy a közösségi médiában terjedő fényképen éppen a feleségével sétál Moszkvában Szergej Szurovikin tábornok.
2023. szeptember 5. 14:28 Volodimir Zelenszkij és neje, Olena Zelenszka nem él együtt Olena Zelenszka a BBC-nek beszélt arról, hogy a háborúnak milyen hatása volt a családi életükre.
2023. szeptember 5. 14:16 Irány Románia - Kiírták az M49 gyorsforgalmi második ütemét Az M49-es autópálya második ütemében Ököritófülpös és az országhatár között 17,5 kilométer hosszon épülhet új út.
2023. szeptember 5. 14:04 Packázik a Facebook egy fontos magyar közintézménnyel Nyílt levélben tiltakozik a Facebooknál (Meta) az Országos Széchenyi Könyvtár az intézmény netes elérhetőségének a tiltása miatt.
2023. szeptember 5. 13:51 Óriási tömeg lepte el a Liszt Ferenc repülőtér kifutóját – képek Szeptember 2-án, szombaton rendezték meg a Budapest Airport jótékonysági futóversenyét, a Runway Runt, amin idén 1060 futó állt rajthoz. Az immár tizenegy éves sportesemény a tavalyi nagy sikerre való tekintettel ismét a lemenő nap fényénél zajlott, és a hagyományokhoz híven idén is nemes célt szolgált; a Budapest Airport a nevezési díjakból befolyt teljes összeget a sérült és fogyatékkal élő emberek sportolását segítő SUHANJ! Alapítvány, valamint a beteg gyermekek gyógyulását támogató Ments Életet Közhasznú Alapítvány támogatására fordítja – közölte a társaság.
2023. szeptember 5. 13:39 Gyulai Márton: nem édesapám nyomdokába szeretnék lépni Október 1-jétől Gyulai Márton lesz a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) sportigazgatója. A magyar szövetség korábbi főtitkára az InfoRádióban elmondta: gyerekként nem az volt a célja, hogy a hosszú éveken át szintén sportvezetőként tevékenykedő édesapja, Gyulai István nyomdokaiba lépjen. Számára már az nagy kincs, hogy azzal tud foglalkozni a munkája révén, ami egyben a hobbija is.
2023. szeptember 5. 13:29 Ajtót mutatott Urbán Flóriánnak a BVSC Menesztették posztjáról Urbán Flóriánt, a labdarúgó NB II-ben szereplő BVSC-Zugló vezetőedzőjét.
2023. szeptember 5. 13:19 Ipsos: lesújtó a magyarok véleménye az oktatási rendszerről A magyar felnőttkorú lakosság elégedetlen az ország oktátási rendszerének jelenlegi formájával, az oktatás minőségével – derült ki az Ipsos Global felméréséből.
2023. szeptember 5. 13:08 Elvesztették az első komoly brit fegyverüket az ukránok Kilőtték a Robotine körüli harcokban az első Challenger 2-es harckocsit.
2023. szeptember 5. 12:56 Virth Balázs elárulta, mikor állthat rajthoz Milák Kristóf Nagyjából negyvenszázalékos intenzitású edzéssel kezdte újjáépíteni magát hétfőn Milák Kristóf, olimpiai, világ- és Európa-bajnok, világcsúcstartó úszó. Ezt Virth Balázs, a 23 esztendős világklasszis edzője nyilatkozta az „első nappal” kapcsolatban, megjegyezve: természetesen a tréningen még nem került elő a stopper.
Palkovics László a lemondásáról: úgy gondoltam, jelzésértékű lesz, ha én teszem meg elsőként ezt a gesztust