2019. május 6. 17:50 Havazás és mínuszok a magyarországi hegyeken Több hegyen néhány centiméteres hóréteg alakult ki a havazás miatt - írta Facebook-oldalán az Országos Meteorológiai Szolgálat.
2019. május 6. 17:40 Több pénz jut a kerékpáros fejlesztésekre A főváros újabb 800 millió forintot különített el költségvetéséből kerékpáros-fejlesztésekre, amihez az állam még 800 milliót ad. Az 1,6 milliárd forintból megkezdődhet az EuroVelo nemzetközi kerékpárutak fejlesztésének első üteme - jelentette be a főpolgármester.
2019. május 6. 17:26 Elképesztő ütemben épülnek az új lakások Budapesten Az új lakások 54,2 százalékát Budapesten és Pest megyében vették használatba - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal adataiból. A Portfolio elemzője szerint még legalább egy évig hasonló szinten bővülhet a lakásépítések száma.
2019. május 6. 17:12 Döntött az MTA, bent szeretné tartani a kutatóintézet-hálózatot Az MTA közgyűlése nagy többséggel úgy döntött, hogy az akadémia szervezetén belül szeretnék tartani a kutatóintézet-hálózatot - mondta Lovász László elnök hétfőn Budapesten. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter viszont azt mondta, hogy továbbra is az akadémián kívül képzelik el az intézethálózat működését.
2019. május 6. 17:00 Légi katasztrófa Moszkvában: megszólalt a nyomozó bizottság A vasárnap történt, 41 halálos áldozattal járó seremetyjevói légi katasztrófa több lehetséges okát vizsgálja a kiemelt fontosságú balesetek és bűncselekmények esetében eljáró orosz Nyomozó Bizottság.
2019. május 6. 16:49 Casillas elhagyhatta a kórházat Kiengedték a kórházból Iker Casillast, a Porto spanyol futballkapusát, aki edzés közben kapott szívrohamot múlt szerdán.
2019. május 6. 16:35 Durva baleset Csákvárnál Személyautó és kamion ütközött össze Csákvár és Vértesboglár között.
2019. május 6. 16:15 Költöznek a Gripenek Kecskemétről ideiglenesen Pápára települnek a Magyar Honvédség vadászrepülői - közölte a Honvédelmi Minisztérium. A készenléti szolgálatot is ellátó Gripenek keddtől állomásoznak Pápán.
2019. május 6. 16:04 Gyilkolt Szabolcsban a szökött rab Két napot tölthetett eltávozáson a férfi, majd úgy döntött, hogy nem megy vissza a börtönbe.
2019. május 6. 15:47 Megszületett Harry és Meghan Markle gyermeke Kisfia született a hercegi párnak - jelentették be hivatalosan.
2019. május 6. 15:36 Frontális karambol a 2-es főúton Összeütközött két személyautó hétfő délután Pest megyében, a 2-es főút Vác és Szendehely közötti szakaszán.
2019. május 6. 15:25 Úton a hercegi baba Nem hivatalos hétfői értesülés szerint vajúdik Meghan hercegnő, Harry herceg felesége.
2019. május 6. 15:07 Íme Messi mind a 600 Barca-gólja - videó Szinte lehetetlen egyet kiemelni közülük, inkább azt javasoljuk, szánjanak rá egy fél mozifilmnyi időt!
2019. május 6. 14:41 Borzalmas érvágás az eső a méztermelőknek A csapadékos időjárás miatt naponta akár száztonnányi megtermelhető akácmézzel lehet kevesebb az országban - közölte az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke az InfoRádióban.
2019. május 6. 14:39 Orbán Viktor: olyan változások kellenek Európában, amilyenek Ausztriában történtek A miniszterelnök a Karmelita kolostorban fogadta hétfőn Heinz-Christian Strache osztrák alkancellárt. Az osztrák politikus szerint új, "hazafias" frakció jöhet létre az Európai Parlamentben a májusi EP-választások után, a Fidesz szerint pedig már nem támogatható Manfred Weber EB-elnökjelöltsége.
2019. május 6. 14:28 Megnyitott az új Takarékbank Hét megyében és a fővárosban összesen 139 fiókkal május 6-án megnyitott az új Takarékbank, a Takarék Csoport új, univerzális kereskedelmi bankja, amelyhez a tervek szerint október végéig a többi 11 takarékszövetkezet és a Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. is csatlakozik. Ezzel a pénzintézet aggregált mérlegfőösszege várhatóan meghaladja majd a 2300 milliárd forintot.
2019. május 6. 14:24 Diákokat szállító busz karambolozott Esztergom és Dobogókő között Autóbusznak csapódott egy személyautó Esztergom és Dobogókő között, utasai közül egy ember súlyos, három könnyű sérüléseket szenvedett.
2019. május 6. 14:03 Liverpool: teljes a kétségbeesés Bajnokok Ligája - Szalah mégsem játszhat az elődöntő visszavágóján.
2019. május 6. 13:52 Gondozójára támadt két oroszlán egy németországi állatkertben A szabályokat figyelmen kívül hagyva, etetési időben ment be ellenőrizni az oroszlánok kifutójának kerítését egy fiatal gondozó a hétvégén egy észak-németországi állatkertben, két hím példány pedig súlyosan megsebesítette a férfit, aki, csodával határos módon, túlélte a támadást.
2019. május 6. 13:38 Még mindig sokakat rászednek a régi mobilos trükkel Ha röviden csenget egy ismeretlen szám, fogjunk gyanút, főleg, ha külföldi a hívó fél és csak egyszer próbálkozott.
2019. május 6. 13:23 Milyen a világ egyik legnagyobb gépével landolni Ferihegyen? A pilóta felvette, mutatjuk A videót Dmitry Antonov kapitány tette közzé az UR-82027 lajstromjelű Antonov Airlines Antonov An-124-100 Ruslan repülőgépének április 30-i budapesti leszállásáról.
2019. május 6. 13:15 Villámcsapásról beszélt a pilóta - drámai videók a moszkvai repülőszerencsétlenségről Volt már gond a Moszkvában katasztrófát szenvedett Szuhoj Szuperjet repülővel. A gép vasárnap kényszerleszállás közben kigyulladt, 41 ember veszett oda a lángokban. Vizsgálat indult a tragédia ügyében.
2019. május 6. 12:56 KSH: márciusban is nőtt a kiskereskedelmi forgalom Márciusban 4,9 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi üzletek forgalma az egy évvel korábbihoz mérve, naptárhatástól megtisztítva - főként a húsvéthatás miatt - 5,9 százalékos volt a növekedés - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2019. május 6. 12:33 Szakad a hó a Kékesen is - videó Az ország több más pontjára is hozott havat a májusi hidegbetörés.
2019. május 6. 12:16 Százezereket csalt ki áldozataitól egy férfi fesztiváljegyeket ígérve Több károsult is csak a vádlott által közölt címre utazva jött rá, hogy csalás áldozata lett, míg mások teljes baráti társaságoknak rendelték meg a fesztiváljegyeiket a férfitól.
2019. május 6. 12:04 Halál az 1-es főúton Személyautó teherautónak ütközött Ács közelében, az 1-es főúton.
2019. május 6. 11:52 Drámai fotók a moszkvai repülőszerencsétlenségről A földet érést követően gyulladt ki a Moszkva-Murmanszk járat, az utasokat felfújt csúszdán mentették a gépből, amelyen 78-an voltak. 47-en élték túl a tragédiát, a sérültek között többen súlyos állapotban vannak.
2019. május 6. 11:37 Zsarolt a volt önkormányzati képviselő Hivatalos személyként elkövetett zsarolás kísérlete miatt emeltek vádat egy férfi ellen, aki VIII. kerületi önkormányzati képviselőként egy házfelügyelőtől próbált pénzt szerezni.
2019. május 6. 11:20 Kiderült, meddig tart a májusi tél, mutatjuk a fordulatot Kedden és szerdán melegebb lesz, de csütörtökön egy újabb hidegfront érkezik – mondta az InfoRádióban az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa. Jenki Szilvia hozzátette: hétfőn többfelé havazhat.
2019. május 6. 11:00 Döglött béka a húsüzemben: videóval sokkol a Nébih - csak erős gyomrúak nézzék meg! Felfüggesztette egy Baranya megyei húsüzem működését és a cég több mint huszonnyolc tonna termékét kivonta a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) - közölte a hatóság hétfőn.
2019. május 6. 10:41 Meglepő feladatok a magyarérettségin A műelemző feladat egy Mándy Iván-novellához, az összehasonlító elemzés pedig egy nagyon ismert József Attila-vershez és egy Radnóti Miklós-költeményhez kapcsolódik - írja az Eduline.
2019. május 6. 10:33 Kétnapos erdélyi körutat tesz Orbán Viktor miniszterelnök A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) meghívására kétnapos erdélyi körútra megy Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke és a programokat szervező RMDSZ.
2019. május 6. 10:16 Ismét fennakadások lehetnek az ország összes határátkelőjén Informatikai hiba miatt megnövekedett várakozási idővel kell számolni a magyarországi határátkelőhelyeken, így a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren is hétfőn délelőtt.
2019. május 6. 09:57 Nehezebb volt a mostani magyarérettségi, mint a tavalyi - tanári vélemény Túl vannak az első izgalmakon az érettségizők, akik elsőként magyarból írásbeliztek emelt és középszinten. Az Eduline-nak nyilatkozó szaktanár szerint az idei feladatsor középszinten nehezebb volt, mint a tavalyi, a műelemzés és az összehasonlító elemzés témája viszont jelenthetett némi felüdülést.
2019. május 6. 09:38 Palkovics László: júniusban módosulhat az akadémiai törvény A kutatóintézeti hálózat működését az MTA szervezetén kívül, a köztestülettől függetlenül kívánjuk megoldani - mondta az innovációs és technológiai miniszter abban az interjúban, amely éppen a Magyar Tudományos Akadémia hétfőn kezdődő közgyűlésének napján jelent meg a Magyar Hírlapban.
18:31 Szakértő: alkotmányjogi és nemzetközi jogi követelményeknek is meg kell felelnie az új klímatörvénynek