Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Útépítő munkások dolgoznak az M85-ös gyorsforgalmi út Enese - Csorna között épülő szakaszán, Győr közelében 2014. szeptember 25-én. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. 450 milliárd forintos infrastrukturális programjának részeként valósul meg az M85 gyorsforgalmi út kiépítése. Az M85-ös gyorsforgalmi út Győr-Csorna közötti, 38 kilométer hosszú, 2x2 sávos szakasza, amely új nyomvonalon épül, 2015 nyarára készül el.
Nyitókép: MTI/Krizsán Csaba

Ilyen lesz és ekkorra készül el az új út Győr és Sopron között

Az M85-ös meg sem áll az országhatárig, ahol lehet, külön szintű utak keresztezik majd.

Több szakaszban épül meg, de 2020 végére már kétszer két sávos úton lehet haladni Győr és Sopron között - számol be róla a Kisalföld.

Az M85-ös kialakításával párhuzamosan azon is dolgoznak, hogy a keresztező utakat új szintben vagy új nyomvonalon vezessék.

Elsőként a még el nem készült szakaszok közül a Csornya Nyugat-Fertőendréd szakaszt fogják átadni, ez 20 kilométer hosszú. Ezután még három szakaszt építenek, Nagylózsig, Sopron Keletig, végül Fertőrákosig.

Az országhatárig tartó szakasz kivitelezését 2024-es határidővel fejezhetik be.

A szállítóutakat már kialakították a töltést adó hét bányától a helyszínig.

A nyomvonalat keresztező közműveket nagyrészt kiváltották.

A lakosságot esetlegesen üzemszünettel érintő kiváltások október végére várhatóan mindenütt befejeződnek.

A beruházásban nincs késés.

Címlapról ajánljuk

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×