2024. március 24. 08:45 Kezdődik a kereszténység legnagyobb ünnepe Vasárnap kezdődik a nagyhét, a húsvétra felkészítő nagyböjt utolsó időszaka. Virágvasárnap Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékeznek a keresztények.
2024. március 24. 08:30 Változik a választás Magyarország egyes részein, Budapesten is Tizenegy településen másként választják meg a képviselő-testület tagjait június 9-én, mint öt évvel ezelőtt.
2024. március 24. 08:15 Tüttő Kata vezeti az MSZP EP-listáját Az MSZP kongresszusa döntött, hivatalosan is Tüttő Kata a párt EP-listavezetője.
2024. március 24. 08:00 Szakértő: idén olcsóbb lesz a tojás húsvétkor, mint egy éve Az ünnepek idején várható némi áremelkedés, de az elmúlt évekhez hasonló kiugró értékekre nem kell számítani.
2024. március 24. 07:45 Hatalmas dicséretet kapott a magyar kormány A magyar labdarúgás felemelkedéséről is beszélt az UEFA elnöke a magyar-török válogatott mérkőzés után.
2024. március 24. 07:31 Ez aztán a választási bomba Szlovákiában A szombaton tartott szlovákiai államfőválasztás szavazatainak 90,77 százalékos feldolgozottsága mellett Ivan Korcok korábbi külügyminiszter 40,3 százalékon áll és így átvette a vezetést Peter Pellegrinitől, a szlovák parlament és a második legnagyobb kormánypárt, a Hang (Hlas-SD) elnökétől, aki szorosan a második a feldolgozott voksok 38,4 százalékával.
2024. március 24. 07:14 Bombameglepetés Ausztráliában A vakbélműtétje után lábadozó Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Ausztrál Nagydíjat, melyet a címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája műszaki hiba miatt feladott.
2024. március 24. 06:57 Ezt az időjárást most megemlegetjük Az elvonuló hidegfront után újból lehűl a levegő és szórványosan még záporokra, viharos szélre is számíthatunk.
2024. március 24. 06:40 Elvitte mosatni az autóját, 80 ezres bírság lett belőle Furcsa ok miatt kapott komoly bírságot egy osztrák férfi.
2024. március 24. 06:20 Orbán Viktor röviden lezárta a Magyar-ügyet Sikerült szóra bírtni a miniszterelnököt a Magyar-Varga-ügyben.
2024. március 24. 06:00 Máris film készült a moszkvai mészárlásról Az orosz hatóságok egy rövid animációs filmben foglalták össze a péntek este történteket.
2024. március 23. 20:00 Ha ezekre a számokra tippelt, akkor nagyon örülhet - kihúzták az ötös lottó nyerőszámait A televízióban közvetített számsorsoláson az alábbi nyerőszámokat húzták ki szombaton az ötös lottón:
2024. március 23. 19:30 Az Iszlám Állam közzétette a moszkvai terrortámadás elkövetőinek fényképét A pénteki moszkvai terrortámadás elkövetését magára vállaló Iszlám Állam (ISIS) terrorszervezet közzétett egy fotót, amelyen állítólag a legkevesebb 134 ember halálát okozó támadást elkövető fegyveresek láthatók.
2024. március 23. 19:15 Figyelem: fokozott baleset veszély az M1-es autópályán Porátfúvásokat okoz a viharos szél az M1-es autópályán Budapest és Tata között, a veszélyre táblákon figyelmeztetik az autósokat - közölte az Útinform szombaton a honlapján.
2024. március 23. 19:00 Nagy Dávid bronzérmes lett Tbilisziben Nagy Dávid bronzérmet nyert a férfi párbajtőrözők grúziai világkupa-versenyén, Tbilisziben.
2024. március 23. 18:30 Férfi vízilabda ob I - Kaposváron két góllal nyert az OSC Az OSC a vártnál szorosabb meccsen, két góllal győzött Kaposváron szombaton a férfi vízilabda ob I középszakaszában, a felsőházban.
2024. március 23. 18:00 Útnak indult a Szojuz MSz-25 három űrhajóssal a Nemzetközi Űrállomásra Egy fehérorosz, egy orosz és egy amerikai űrhajóssal a fedélzetén szombaton, közép-európai idő szerint 13:36-kor útnak indult a Szojuz űrhajó a Bajkonur űrállomásról a Nemzetközi Űrállomásra (ISS).
2024. március 23. 17:30 Női kézilabda Európa-liga: Nem jutott elődöntőbe a Mosonmagyaróvár A magyar csapat kikapott a román Gloria Bistrita-Nasaud vendégeként, így kettős vereséggel nem jutott tovább.
2024. március 23. 17:00 Oroszország gyászol, Vlagyimir Putyin fenyegetőzik Az orosz elnök televíziós beszédében bejelentette, hogy szigorúan felelősségre vonják a péntek esti, moszkvai terrortámadás megrendelőit és végrehajtóit. Washington elítélte a merényletet.
2024. március 23. 16:30 Orbán Viktor: Magyarország elkötelezett a terrorizmus elleni küzdelem támogatása mellett A miniszterelnök levélben részvétét fejezte ki Vlagyimir Putyin elnöknek és Oroszország valamennyi polgárának a moszkvai Crocus City Hallban végrehajtott brutális terrortámadás kapcsán - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szombaton.
2024. március 23. 16:00 143-ra emelkedett a moszkvai merénylet halálos áldozatainak száma Moszkvában közölték, hogy a terrortámadás minden elkövetőjét sikerült elfogni
2024. március 23. 15:47 Nagy a torlódás az M7-esen a Balaton felé Baleset történt az M7-es autópályán Érdnél a Balaton felé vezető oldalon szombat délután, nagy torlódásra kell számítani - közölte az Útinform.
2024. március 23. 15:30 Újabb menekült csapat érte el Olaszországot Több mint 600 migráns érkezett hajóval szombatra virradó éjjel az Olaszországhoz tartozó földközi-tengeri Lampedusa szigetére, egy kisgyerek eltűnt - közölték az olasz hatóságok.
2024. március 23. 15:00 Az ENSZ-főtitkár közvetíteni igyekszik Izrael és a palesztínok között Egyiptomba érkezett szombaton António Guterres ENSZ-főtitkár, aki a tervek szerint ellátogat a Sínai-félszigeten fekvő el-Arís városába, ahová a Gázának szánt nemzetközi segélyek nagy részét szállítják, egy ottani kórházba, továbbá a rafahi átkelő egyiptomi oldalára, a segélyek egyik beléptetési pontjára.
2024. március 23. 14:30 Igencsak átalakulna Budapest közlekedése, ha ezek a tervek megvalósulnának A Magyar Kerékpárosklub egy 12 pontos listát ismertetett - fontosnak tartaná, hogy ezek megvalósuljanak a következő önkormányzati ciklusban. Céljuk, hogy a lakossági igények alapján a mostaninál sokkal többen közlekedhessenek kerékpárral, és a hiányzó fejlesztések ezt biztosítsák.
2024. március 23. 14:00 Alpesi vk - osztrák győzelem a női lesiklásban Az osztrák Cornelia Hütter nyerte a női lesikló világkupa-sorozatot.
2024. március 23. 13:30 Moszkvai merénylet - Szijjártó Péter telefonon egyeztetett Szergej Lavrovval Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton telefonon beszélt orosz kollégájával, Szergej Lavrovval, akit őszinte együttérzéséről biztosított az előző esti moszkvai terrortámadással kapcsolatban.
2024. március 23. 13:00 Férfi vízilabda ob I - UVSE-siker az alsóházban Az UVSE két góllal nyert a KSI vendégeként szombaton a férfi vízilabda ob I középszakaszában, az alsóházban.
2024. március 23. 12:30 Súlyos dróntámadás érte Ukrajnát Az ukrán légvédelem lelőtt 31-et abból a 34, iráni gyártmányú Sahed típusú drónból amit Oroszország indított az éjszaka részben a megszállt Krím-félszigeten lévő Kurszk régióból.
2024. március 23. 12:10 Döbbenetes dolgokat mondott az egyik elfogott terrorista - videó Az interneten jelent meg az egyik terrorista kihallgatásáról készült videó, amin elárulta miért gyilkolták halomra az embereket a moszkvai koncert központban.
2024. március 23. 12:00 Óráról órára nő a moszkvai terrortámadás halálos áldozatainak száma Az interneten megjelent információk szerint már több mint százan veszthették életüket a moszkvai terrortámadásban. Az X-en publikáló NEXTA azt is közölte, hogy 121 sebesültet, köztük öt gyereket ápolnak kórházban.
2024. március 23. 11:40 Ausztrál Nagydíj: Verstappené a melbourne-i pole pozíció - megvan a teljes rajtsorrend A háromszoros világbajnok és címvédő Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a Forma-1-es Ausztrál Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.
2024. március 23. 11:23 Macron után a katonái is megismételték: Franciaország nem csak fegyverrel kész segíteni Ukrajnát Moszkva vegye figyelembe: a Nyugat nem csak fegyverszállításra korlátozhatja Ukrajna támogatását – közölte a francia vezérkari főnök. Moszkvában azt mondták: háborúvá szélesedett a „különleges katonai művelet”.
2024. március 23. 11:08 Ukrajna újabb nagyösszegű katonai támogatást kap a Nyugattól Az Egyesült Királyság által irányított Ukrajnai Nemzetközi Alap új, 60 millió GBP értékű katonai támogatást folyósít Ukrajnának.
2024. március 23. 10:53 Rangsorolták a világ legjobb strandjait, a Balaton is ott van a listán A Balaton megelőzte Sarm es-Sejket, Bledet, Miamit vagy Zell am Seet.
18:20 Hiller István: egyetlen elnököt választ, és új, pártszövetségesek nélküli politikába kezd az MSZP