2024. május 10. 11:20 Nagy Márton: Kína és Magyarország kapcsolata erős és töretlen marad Együttműködési megállapodást írtak alá a Huawei és a 4iG vezetői.
2024. május 10. 11:03 Négy diáktársa megverte, életmentő műtétre volt szüksége egy kemecsei tanulónak Az iskola udvarán négyen megtámadták, a földre rántották és összerugdosták a fiút. Ennek lényegesen súlyosabb következménye lett, mint pár zúzódás.
2024. május 10. 10:51 A NAV meghosszabbítja központi ügyfélszolgálatainak nyitvatartását május 21-ig A tervezetekkel kapcsolatban általános tájékoztatás előzetes regisztráció nélkül is kérhető az ingyenesen hívható NAV Infóvonalon a 1819-es telefonszámon.
2024. május 10. 10:38 Baj van a határnál: megint narancssárgára színeződött a Sajó vize „Az elmúlt időszakban megint narancssárgára színeződött a Sajó folyó vize” – tájékoztatott Jerga Tibor, a szlovákiai Alsósajó község polgármestere. A szlovák környezetvédelmi minisztérium közölte, tárgyal a két éve természeti katasztrófát megélt folyóval kapcsolatos szükséges intézkedések finanszírozásáról.
2024. május 10. 10:25 Vádat emeltek egy bérlethamisító páros ellen A vevők tudták, hogy hamisítványokat kapnak.
2024. május 10. 10:12 Izraeli miniszterelnök: ha kell, amerikai fegyverek nélkül is harcolunk Az IDF azt állítja, hogy elég fegyverrel rendelkezik a tervezett küldetésekhez, benne a rafahi hadművelethez.
2024. május 10. 09:59 Nagy visszatérők az Újpestnél Kovács Zoltán és Szakály Péter is a Megyeri úton folytatja.
2024. május 10. 09:46 Csökkenni látszik a Mol eredménye, íme a háttér A Mol-csoport 257,7 milliárd forint (718 millió dollár) tisztított kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el az idei első negyedévben a tavalyi első negyedévi 258,9 milliárd forint (714 millió dollár) után - olvasható a péntek hajnalban a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett negyedéves jelentésben. Az előző negyedévhez képest a tisztított EBITDA forintban és dollárban is több mint 27 százalékkal csökkent.
2024. május 10. 09:33 Ritka és drága orosz fegyvert puszítottak el az ukránok Csak nemrég jelent meg a közösségi médiában az a videó, ami egy egészen különleges orosz fegyver szétlövéséről készült.
2024. május 10. 09:20 Május végéig delegálhatnak tagokat a jelöltek és jelölőszervezetek a választási bizottságokba A jelölőszervezeteknek, független jelölteknek alapvető érdekük, hogy valamennyi választási bizottságba delegáljanak tagot.
2024. május 10. 09:07 A MOB elnöke fontos üzenetet mondott a Milák-ügyben Tartsuk tiszteletben és ne bántsuk az olimpiai bajnok úszó Milák Kristófot, ezt kéri a szurkolóktól Gyulay Zsolt, a MOB elnöke. Beszélt a hatszoros olimpiai aranyérmes kajakozó Kozák Danuta visszatéréséről és az esélyesség kezeléséről is.
2024. május 10. 08:54 Ma német nyelvből érettségiznek Középszinten 7772-en, emelt szinten pedig 2332-en érettségiznek német nyelvből.
2024. május 10. 08:41 3,7 százalék volt az áprilisi infláció 3,7 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak áprilisban az előző év azonos hónapjához képest
2024. május 10. 08:32 Még gördeszka verseny is lesz ínyenceknek - sport a tévében A harmadik szakaszához ér a Tour de Hongrie.
2024. május 10. 08:06 Ismét megmutatja különleges, duplacsuklós járműveit a BKV Május 11-én, a közlekedési kultúra napján folytatódik a BKV nyílt nap sorozata, ezúttal a 75 éves kelenföldi autóbuszgarázs nyitja meg kapuit a közlekedésbarátok előtt.
2024. május 10. 07:53 MOZ.GO – új névvel érkezik a magyar film legnagyobb seregszemléje Mintegy száz filmet láthatnak majd az érdeklődők a Magyar Mozgókép Fesztiválon június 12. és 15. között. Az új néven, MOZ.GO fesztiválra keresztelt rendezvényt Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban rendezik – közölte Veszprémben tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
2024. május 10. 07:41 Velkey György: elindult a konszolidáció, de még mindig több tízmilliárdnyi adósságállomány terheli a teljes kórházi rendszert A kórházak többsége kényszerpályára került, nagyon beszűkült a mozgásterük – mondta az InfoRádióban a Magyar Kórházszövetség elnöke. Velkey György szerint az intézmények egészen addig adósságcsapdában maradnak, amíg nem lesz nagyobb fedezet a működési költségekre.
2024. május 10. 07:28 Nem enged Irán a rakétaprogram ügyében Irán azt állítja, hogy nukleáris programja kizárólag békés célokat szolgál.
2024. május 10. 07:15 Jó negyedévet zárt az OTP minden leánybank nyereséges volt, a konszolidált adózás utáni eredmény 74 százaléka a külföldi csoporttagoknál keletkezett.
2024. május 10. 07:02 Többen meghaltak az Egyesült Államokban az újabb tornádókban A viharok által érintett déli államok területén mintegy negyedmillió otthonban nem volt áram.
2024. május 10. 06:49 A Hamász felfüggesztette a tűzszüneti és fogolycsere-tárgyalásokat a rafahi támadás miatt A tárgyaló felek távoztak Kairóból.
2024. május 10. 06:36 Két vármegyében is kellemetlen meglepetés érheti az autósokat A Tour de Hongrie kerékpáros körverseny harmadik napján, az érintett vármegyékben érdemes odafigyelnie annak, aki a verseny útvonalán közlekedne.
2024. május 10. 06:23 Visegrádon rendkívüli leletre bukkantak egy teniszpálya alatt A Zsigmond király idején épült Szűz Mária templom romjait találták meg egy teniszpálya alatt, a visegrádi műemlékegyüttes újjászületését megelőző régészeti feltárás során.
2024. május 10. 06:11 Nem a budapestiek tartják a legtöbb autót, de még csak nem is Pest vármegyeiek A számokat látva egyértelműen kiderül, hogy mennyivel járulnak hozzá a napi ingázók a főváros forgalomterheléséhez.
2024. május 10. 06:00 Elemzők az Arénában: A Tisza párt megjelenése a Momentumot mosta el A Tisza Párt vezetője számára a szervezetalkotás lehet a legnagyobb kihívás 2026-ig – értékelt Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője és Závecz Tibor, a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője az InfoRádió Aréna című műsorában. Beszéltek a műsorban Karácsony Gergely főpolgármester és kihívóinak júniusi esélyeiről is.
2024. május 10. 05:48 Új módszerrel támadnak a banki csalók – itt a figyelmeztetés Habár a felnőtt lakosság több mint felét próbálták már valamilyen módon átverni, például bankok nevével visszaélve, az áldozattá válás nem feltétlenül függ össze az iskolázottsággal és az életkorral.
2024. május 10. 05:36 Hajukat téphetik a sofőrök a műszaki vizsga után, de van megoldás Megnőtt a problémák száma a műszaki vizsgákon. Ezek egy részétől az autósok, a másiktól a vizsgáztatók szenvednek, némelyiktől pedig mindenki - derült ki a Magyar Vizsgálóállomások és Vizsgabiztosok Szakmai Testületének elnökének szavaiból.
2024. május 10. 05:24 Újít a TikTok a zavarba ejtő tartalmak miatt A TikTok ezentúl automatikusan jelezni fogja a felhasználónak, ha a mesterséges intelligencia (AI) által létrehozott tartalmat tekintenek meg - jelentette be a közösségi médiaplatform.
2024. május 10. 05:12 Új fejlemény az egyik legforgalmasabb budapesti csomópont felújítása ügyében Nem is kell már sokat várni a felújítás megkezdésére.
2024. május 10. 05:00 Ha már a hétvégére készül, mutatjuk, milyen lesz az időjárás Sok napsütés várható a hétvégén, 20-25 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel, a napsütést záporok, vasárnap esetleg zivatarok zavarhatják meg – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
2024. május 10. 04:47 Több változás is történt a jogosítványszerzésnél Egyebek mellett megnőtt annak az időnek a hossza, amennyi alatt a sikeres vizsgához szükséges gyakorlat megszerezhető.
2024. május 10. 04:34 Meglepő fordulat a magyar rendszámoknál A zöld rendszámmal Magyarországon forgalomba helyezett gépkocsik száma 2024. április végére felülmúlta a 96 ezret.
2024. május 10. 04:21 Berobban a nyár a Balatonnál, előkerülnek a fürdőruhák is A Balaton vízhőmérséklete jelenleg 17-18 fok között ingadozik, de a napsütéses, meleg időnek köszönhetően a hétvégén várhatóan el fogja érni a 20 fokot.
Palkovics László a lemondásáról: úgy gondoltam, jelzésértékű lesz, ha én teszem meg elsőként ezt a gesztust
14:53 A német és a magyar tiltakozás ellenére jön az uniós büntetővám a Kínában gyártott elektromos autókra
14:35 Jön a közlekedési káosz hétvégéje – két hidat és sok utat lezárnak, számos BKK-járat nem közlekedik