2007. január 14. 11:19 Merkel különleges megbízottakat kér Lengyelország kinevezte képviselőit az Európai Unió új alkotmányáról szóló szakértői tárgyalásokra, ezzel eleget tett a német kancellár felhívásának.
2007. január 14. 11:16 Szaddám atombombázni akart? Kitart az iraki diktatúra megdöntésének helyessége mellett az amerikai elnök. George Bush a CBS televíziónak adott nyilatkozatában úgy vélte: szükség volt az egykori iraki elnök megbuktatására, mivel Szaddám Huszein - szerinte - atomfegyverek birtoklására törekedett.
2007. január 14. 11:13 Maximális teljesítményen a Paksi Atomerőmű Folytatódik a Paksi Atomerőműben a 2003-as üzemzavar kárelhárítása, amelyet leállítottak a karácsonyi ünnepek előtt. Az erőmű kommunikációs vezetője közölte: orosz szakemberek segítségével kedden eltávolítják az 1-es akna tisztítótartályában maradt sérült üzemanyagot, később pedig visszaállítják majd az akna eredeti funkcióját.
2007. január 14. 11:09 Ölt a szén-monoxid A fővárosban feltehetően szénmonoxid-mérgezésben halt meg egy nő - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A XIV. kerületi Mogyoródi út egyik lakásában a 24 éves nőt eszméletlenül találta meg a fürdőszobában az apja, aki szintén rosszul lett, mire a mentők a helyszínre értek.
2007. január 14. 11:07 Februártól drágább lesz a közlekedés Február elsejétől hat és harminc százalék között emelkedik a vonat- és buszjegyek ára. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium rendelete szerint a buszbérletek kismértékben olcsóbbak lesznek.
2007. január 14. 11:03 Kétmilliárd dollárt spájzoltak be Kétmilliárd dolláros közös alapot hozott létre Venezuela és Irán. A két ország elnöke Caracasban azt mondta: a pénzből elsősorban venezuelai és iráni befektetéseket finanszíroznak, de olyan országokban is felhasználható, amelyek az amerikai elnyomás ellen harcolnak.
2007. január 14. 10:39 Irán szerint az ügynökei csak diplomaták Az iraki Erbílben őrizetbe vett öt iráni állampolgár szabadon bocsátását követeli az Egyesült Államoktól Teherán. Az iráni külügyminisztérium szóvivője azt mondta: az őrizetbe vett irániak konzuli ügyekben illetékes diplomaták.
2007. január 14. 10:35 Borzalmas vonatszerencsétlenség Thaiföld déli részén három ember meghalt, több mint száz, köztük egy olasz férfi és egy német nő megsérült, amikor összeütközött két személyvonat. A balesetet az okozta, hogy a délről Bangkok felé tartó szerelvény rossz vágányra hajtott és nekiütközött az északi irányból érkező másik személyvonatnak.
2007. január 14. 10:32 Életfogytiglani börtönt kaptak az agg tömeggyilkosok Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a náci német Waffen SS tíz egykori tagját az észak-olaszországi La Spezia katonai bírósága. Az olasz katonai ügyészség ítélete szerint a 81 és 88 év közötti vádlottak 1944-ben részt vettek Marzabotto község lakosságának lemészárlásában és a falu lerombolásában.
2007. január 14. 10:21 Brutális kivégzések Thaiföldön Thaiföld déli részén három buddhista vallású embert öltek meg muzulmán szélsőségesek. A fegyveresek arra figyelmeztették a helyi buddhista lakosokat, hogy távozzanak a túlnyomórészt muzulmánok lakta déli tartományokból.
2007. január 14. 10:14 Háromszáz tűzeset néhány nap alatt Az elmúlt napokban eddig háromszáz esetben riasztották tűzesetekhez a tűzoltókat az országban - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Dobson Tibor elmondta: elsősorban utak, vasútvonalak, kirándulóhelyek és hétvégi házak környékén keletkeztek tüzek, több helyen nádasok, legelők és erdők égtek.
2007. január 14. 10:11 Öten egy ellen, késsel Életveszélyes sérülésekkel vittek kórházba egy férfit, akit még péntek éjjel szúrtak meg a fővárosban, a Kálvin téren - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Kormos Endre elmondta: a rendőrséget nem a megszúrt férfi, hanem a kórház értesítette.
2007. január 14. 10:09 Sokkolóval raboltak ki egy budapesti taxist Kiraboltak egy taxisnőt vasárnap hajnalban a fővárosban - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Kormos Endre elmondta: a taxit két férfi intette le a Kerepesi úton, és a Rákospatak utcába kérte a fuvart.
2007. január 14. 10:05 Fábry háborúba ment Egynapos látogatásra az iraki fővárosba érkezett a honvédelmi miniszter és a vezérkari főnök. Szekeres Imre és Havril András Bagdadban meglátogatja az iraki NATO-kiképzőközpontban szolgálatot teljesítő 17 magyar katonát, illetve találkozik az iraki hadsereg és rendőrség vezetőivel is. A tárcavezetővel tartott többek között Fábry Sándor humorista, televíziós műsorvezető is.
2007. január 14. 08:15 Mitől függ a nemzetközi szervezet jövője? A Magyar ENSZ Társaság elnöke szerint az Egyesült Nemzetek Szervezetének élete nem pezsdül fel pusztán a főtitkárváltástól. Simai Mihály az InfoRádiónak azt mondta, az Európai Unió is rájött arra, hogy tennie kell az ENSZ aktivizálása érdekében.
2007. január 14. 07:40 Johnny Depp megfilmesítené a Litvinyenko-ügyet A hollywoodi sztár, Johnny Depp megfilmesítené az egykori orosz kém, Alekszandr Litvinyenko szokatlan halálának történetét.
2007. január 14. 05:43 Ferrari: mi lesz Schumacher után? A Ferrari egyet jelent a Forma-1-gyel. Az elmúlt években Michael Schumacher révén mindent megnyertek, amit csak megnyerhettek. Az idei évben Kimi Raikkonen és Felipe Massa feladata lesz, hogy a győzelmi sorozatot folytassák. Az ehhez szükséges új autót ma mutatják be - azaz lehet, hogy mégsem mutatják be, ugyanis még nem készült el.
2007. január 14. 02:20 Eloltották a vegyi tüzet Sajóbábonyban Borsod-Abaúj-Zemplén megyében eloltották a sajóbábonyi vegyi üzemben délután keletkezett tüzet.
2007. január 14. 02:01 Hétfőtől edzőtáborban készül Kemény Dénes kerete Kemény Dénes, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya a Vasas-Eger Euroliga-meccs után, szombaton késő este kihirdette azt a válogatott keretet, amely hétfőtől balatonfűzfői edzőtáborozáson vesz részt.
2007. január 14. 01:54 Kitört egy vulkán Comore-szigeteken Készültséget rendeltek el a hatóságok az indiai-óceáni Comore-szigeteken, miután kitört a 2360 méter magas Karthala vulkán.
2007. január 13. 23:56 Idén eddig képtelen nyerni a Barcelona A címvédő Barcelona 3-1-re kikapott a remek napot kifogó Espanyol otthonában a spanyol labdarúgó-bajnokság 18. fordulójának rangadóján.
2007. január 13. 22:27 Rekordot döntött az Inter Új rekordot állított fel a címvédő Inter azzal, hogy sorozatban 12. mérkőzésén győzött az olasz labdarúgó-bajnokság élvonában. A tabella élén álló milániói együttes a Serie A 19. fordulójában 3-1-re nyert a Torino otthonában.
2007. január 13. 21:56 Simán kikapott a Lyon Az elmúlt öt idényben aranyérmes Lyon 2-0-ra kikapott a Toulouse otthonában a francia labdarúgó-bajnokság idei első fordulójában. A lyoniak előnye még így is tetemes a tabella élén.
2007. január 13. 21:43 Tűzben halt meg egy férfi Tápiószelén Tűz ütött ki egy családi házban a Pest megyei Tápiószelén szombaton kora este, a lángok közül egy ember holttestét hozták ki a tűzoltók - közölte Bényi Mónika, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
2007. január 13. 20:14 Emberhátrányban is remekelt az Arsenal Az Arsenal 2-0-ra győzött a Blackburn otthonában az angol labdarúgó-bajnokság 23. fordulójában.
2007. január 13. 20:12 Az ötös lottó 2. heti nyerőszámai - nyereményekkel! Az ötös lottó számsorsolásán a következő nyerőszámokat húzták ki: 45 (negyvenöt), 54 (ötvennégy), 79 (hetvenkilenc), 81 (nyolcvanegy), 82 (nyolcvankettő).
2007. január 13. 19:50 Varga Dániel egymaga megverte az Egert A Vasas 12-6-ra nyert az Eger ellen a Komjádi uszodában a férfi vízilabda Euroliga csoportkörének harmadik fordulójában. Varga Dániel zseniális formában játszott: egymaga hat gólt szerzett.
2007. január 13. 19:48 Ma is megdőlt a melegrekord Országosan és Budapesten is megdőlt a százéves melegrekord - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa. Bozóki István elmondta, hogy Budapesten 15,3 fokot, Sopron-Fertőrákoson 17,8 fokot mértek.
2007. január 13. 18:34 Kikapott a Juventus a másodosztályban Elszenvedte története első vereségét a másodosztályban a Juventus labdarúgócsapata. A tavalyi bundabotrány miatt az élvonalból kizárt torinóiak a Serie B 19. fordulójában Mantovában kaptak ki 1-0-ra. A hazaiak győztes gólját Bernacci szerezte.
2007. január 13. 18:02 A Szent Péter téren tüntettek a melegek a pápa ellen XVI. Benedek pápának az egynemű párok életközösségét elítélő megnyilatkozásai ellen tüntetett szombaton a római Szent Péter téren homoszexuálisok mintegy 200 főnyi csoportja.
2007. január 13. 17:59 Kiütéses Chelsea-siker A Chelsea 4-0-ra győzött a vendég Wigan ellen az angol labdarúgó-bajnokság 23. fordulójában. A címvédő londoni gárda három döntetlen után tudott nyerni.
2007. január 13. 17:48 Tovább menetel a Győr A Győr hazai pályán 33-27-re győzött a norvég Byasen ellen a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportmérkőzéseinek 2. fordulójában. A magyar bajnok százszázalékos, így most már nagy esélye a továbbjutásra.
2007. január 13. 17:26 Beomlott egy épülő metróállomás Sao Paulóban Óriási kráter tátong a brazíliai Sao Paulóban egy épülő metróállomás helyén, amely helyi idő szerint pénteken beomlott, és a megindult földtömeg több járművet és embert magával ragadott.
2007. január 13. 17:16 Ronaldót a Juventus csábítja? A jelenleg másodosztályú Juventus szeretné megszerezni Ronaldót, a Real Madrid brazil világbajnok labdarúgóját - erről számolt be az átigazolási ügyekben általában jól értesült spanyol Cadena Ser rádió.
2007. január 13. 16:36 Elismerések a magyar kultúra napja alkalmából Juhász Ferenc költő, és Czelnai Rudolf meteorológus nyerte el a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány fődíját.
Egy korábbi országgyűlési képviselő fedőneve „Róka” volt: elstartolt az ügynöktörvény módosításának vitája