2006. augusztus 22. 18:09 Õsztől egészségesebben étkezhetnek az iskolások A hamarosan kezdődő tanévre megújult kínálattal kell készülniük az iskolai büféknek, igazodva az egészséges táplálkozás követelményeihez.
2006. augusztus 22. 17:55 Csak a politikusok nem felelősek a vihar következményeiért? Több embert felmentettek beosztásából a vasárnap esti vihar következményei miatt, amely négy halálos áldozatot követelt - jelentette be a Miniszterelnöki Hivatal vezetője. A felmentettek között van hivatalnok, katasztrófavédelmi szakember és meteorológus, politikai felelősségről nem esett szó.
2006. augusztus 22. 17:49 Már szeptember 2-án dönthet a MOB Schmittről A Magyar Olimpiai Bizottság tagjainak - az alapszabály értelmében szükséges - több mint egyharmada szeptember 2-án 9 órára rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezi, amelynek egyetlen napirendi pontja Schmitt Pál elnök visszahívása. Ezt Szekeres István MOB-tag közölte.
2006. augusztus 22. 17:42 A három szerencsétlen budapesti véletlen Csak egy-két órával korábban lehet megállapítani, pontosan hol alakul ki egy front mentén keletkező zivatargóc - jelentette ki Vissy Károly meteorológus a négy halálos áldozatot követelő budapesti viharral kapcsolatban. A viharkárok összesítése még folyik, de minimum százmilliós nagyságrendű lesz.
2006. augusztus 22. 17:34 Ismét piros szintű riasztás van érvényben Budapesten Viharos széllel kísért zivatar várható kedden és szerdán a Dunántúlon és Pest megyében - figyelmeztet a meteorológiai szolgálat.
2006. augusztus 22. 17:25 Alkotmányossági kifogás a közoktatási törvénnyel kapcsolatban Alkotmánybírósághoz fordul a Pedagógusok Szakszervezete is a módosított közoktatási törvény miatt. Az érdekképviselet elnöke az InfoRádióban elmondta: egyebek mellett azt kifogásolják, hogy a jogszabály szerint díjazás nélkül plusz két óra munkavégzést rendelhet a munkáltató.
2006. augusztus 22. 17:03 A hollandok és a németek beavatkoznak Kongóban Az EU 400 holland és német katonáját küldték a Kongói Demokratikus Köztársaságba, ahol a múlt havi választások miatt erőszakos összecsapások robbantak ki és legkevesebb öt ember meghalt.
2006. augusztus 22. 16:44 Egymillió eurós büntetés késésért! A Betis vezetősége példátlanul magas, egymillió eurós büntetést szabott ki Ricardo Oliveirára, miután a brazil futballista kilenc napos késéssel csatlakozott az együtteshez.
2006. augusztus 22. 16:28 "Nem volt gazdája az országnak a vihar idején" Nyolc jogszabályra hagyatkozhattak volna az illetékesek vasárnap este, hogy Budapesten ne történjen tragédia a tűzijáték idején kitört viharban - nyilatkozta az InfoRádiónak a Fidesz védelmi kabinetvezetője. A rendőrség a védelmi terv módosítását fontolgatja.
2006. augusztus 22. 16:20 Újabb gyanúsított a merényletkísérletek ügyében Német sajtóinformáció szerint azonosította a német rendőrség a július végi merényletkísérletek második gyanúsítottját. A Spiegel című hamburgi hírmagazin internetes kiadása úgy tudja: a feltételezett terrorista egy 20 éves libanoni fiatalember.
2006. augusztus 22. 16:00 Lezuhant egy orosz TU-154-es Ukrajna donyecki járásában lezuhant a Pulkovo orosz légitársaság egyik TU-154-ese, amely a népszerű Fekete-tengeri üdülőhelyről, Anapából tartott Szentpétervárra.
2006. augusztus 22. 15:42 Standard and Poor's: jövőre 2,5 százalékos lehet a növekedés A Standard and Poor's szerint Magyarországon 2,5 százalékra csökkenhet a gazdasági növekedés üteme 2007-ben, az idei 4,2 százalékról, a kormány drasztikus megszigorító intézkedései miatt.
2006. augusztus 22. 15:36 Házkutatás a szexuális zaklatással vádolt izraeli elnöknél Házkutatást tartottak az izraeli államfőnél az ellene szexuális zaklatás gyanújával folyó nyomozás keretében. A rendőrség iratokat és számítógépeket foglalt le Móse Kacav rezidenciáján és irodájában.
2006. augusztus 22. 15:31 Olcsóbbá válhat a kötelező felelősségbiztosítás Az autósok és a biztosítók életét is megkönnyítheti, ha a parlament ősszel elfogadja Podolák György szocialista képviselő javaslatát, amely szerint a kötelező gépjármű felelősségbiztosítások bonus/malus besorolását egy központi helyen tartanák nyilván.
2006. augusztus 22. 15:28 Csütörtökön már lesz konvergenciaprogram Szerdán a munkavállalókkal, csütörtökön pedig a munkáltatókkal ismerteti a kormány a konvergenciaprogram kereteit. A miniszterelnök azt mondta: a tervezet azután válik hivatalossá, hogy a kormány csütörtökön első olvasatban tárgyal arról.
2006. augusztus 22. 15:10 "A világ legintelligensebb embere" Madridban a nemzetközi matematikai kongresszus nyitónapján átadták a Fields-medált. A matematika Nobel-díjának is tekintett elismerést a négy díjazott egyike nem vette át.
2006. augusztus 22. 15:04 Bush népszerűbb a leleplezett merényletek után Öt ponttal nőtt George Bush amerikai elnök népszerűségi indexe azután, hogy augusztus 10-én bejelentették Nagy-Britanniában a transzatlanti repülőjáratok elleni feltételezett merénylettervek leleplezését.
2006. augusztus 22. 14:54 Ellepik a bevándorlók Amerikát Az Egyesült Államok legtöbb nagyvárosban kisebbségbe kerülhetnek a fehérbőrűek a spanyol bevándorlók miatt - állítják amerikai szociológusok. Az InfoRádió által megkérdezett szakértő szerint ez elképzelhető, de főként a déli nagyvárosokra lehet igaz, ezek ugyanis sokkal dinamikusabban fejlődnek, mint az északiak.
2006. augusztus 22. 14:37 Gyurcsány Ferenc: a nyugdíjadó nincs napirenden Az Idősügyi Tanács támogatja a konvergenciaprogramot. Erről a testület keddi ülésén döntöttek. A megbeszélésen részt vett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is.
2006. augusztus 22. 14:23 Még többet tudunk a sötét anyagról Amerikai asztrofizikusoknak sikerült azonosítaniuk a világegyetem jelentős részét alkotó úgynevezett sötét anyagot.
2006. augusztus 22. 14:10 Az életbiztosítások egy része után is kell kamatadót fizetni Az életbiztosítások után is kell fizetni kamatadót, de csak akkor, ha megtakarításos elemet is tartalmaz, illetve 10 évnél rövidebb futamidőre szól - mondta az InfoRádióban a MABISZ életbiztosítási tagozatának elnöke. Marczi Erika szerint a szeptember 1-je előtt megkötött biztosításokra nem vonatkozik a 20 százalékos kamatadó.
2006. augusztus 22. 13:50 Pornó ment a híradó háttérmonitorján "Hatalmas hibát követtünk el" - ismerte el a svéd állami tévé, miután egy pornófilm volt látható az egyik híradás hátterében.
2006. augusztus 22. 13:36 Az ÁNTSZ szóvivője megszólal, de nem mondhatja el, amit tud Nyolc megyéből eddig mintegy 20-30 kórház jelezte, hogy az új finanszírozási rendszer miatt nem tudják ellátni a betegeiket. Az új jogszabály szerint ugyanis a tavaly kapott összeg 95 százalékát kaphatják meg idén az intézmények. Az ÁNTSZ szóvivője aztmondta, hogy az illetékes bizottság eddig négy esetben döntött, azt azonban nem árulta el, hogy az érintettek kaptak-e mentességet a finanszírozási korlát alól.
2006. augusztus 22. 13:30 Incidens a Perzsa-öbölben - küszöbön a román-iráni háború? Az iráni hadsereg tűz alá vett az ország felségterületén egy román tulajdonú olajfúrótornyot, majd iráni katonák elfoglalták azt - közölte az olajipari cég szóvivője.
2006. augusztus 22. 13:21 Jön a Dacia Logan kombi változata A szeptemberi párizsi autószalonon mutatják be a Dacia Logan kombi változatát. A román piacon októberben kezdik meg a modell értékesítését.
2006. augusztus 22. 13:15 A Barcelona elnöke máris megnyerte a választásokat Eldőlt, hogy 2010-ig Joan Laporta marad a Barcelona elnöke. A 44 éves ügyvéd ellenjelölt híján máris megnyerte a jövő vasárnapra kiírt választásokat, miután csak ő tudta az induláshoz szükséges legalább 1804 aláírást összeszedni a pártoló tagoktól.
2006. augusztus 22. 13:06 Miss Universe lesz Richard Gere partnere Az indiai filmipar, azaz Bollywood egyik legnagyobb sztárja, a Miss Universe szépségkirálynői cím egykori birtokosa lesz Richard Gere partnere egy új amerikai produkcióban. Szusmita Szen egy indiai bevándorlót játszik majd a filmben.
2006. augusztus 22. 13:04 Német alkatrészek az iráni robotrepülőkben A német államügyészség megerősítette azt a hírt, hogy Németországban élő iráni üzletemberek műholdról vezérelt berendezéseket adtak el Teheránnak pilóta nélküli kémrepülőgépek irányításához.
2006. augusztus 22. 13:02 A pénzügyminiszter bocsánatot kért Bocsánatot kért a német pénzügyminiszter múlt heti nyilatkozatáért, amelyben azt javasolta honfitársainak, hogy a nyugdíj értékének megóvása érdekében mondjanak le a külföldi nyaralásról.
2006. augusztus 22. 12:50 Tarlós: "Demszky nem béljós" Demszky Gábor nem béljós, így ha nem volt információja az augusztus 20-án közelgő viharról, nem lehet direkt módon felelőssé tenni - mondta az InfoRádiónak Tarlós István, a Fidesz által támogatott független főpolgármester-jelölt. Hozzátette: a fővárosnak ki kell dolgoznia az ilyen esetekre szóló akciótervet.
2006. augusztus 22. 12:46 Rohadt alma szaga és zöld gáz hozta a halált "Az emberek hánytak (...), megvakultunk, sikoltoztunk,(...), senki sem volt, aki megmentsen, csak Isten" - mondta az iraki kurd Ali Musztafa Hama, aki túlélte a Szadam Husszein által faluja ellen küldött iraki légierő egyik gáztámadását.
2006. augusztus 22. 12:39 Brassóba utazhat a Fradi A Ferencváros vagy a román Rulmentul Brasov vagy a portugál Madeira ellen mérkőzik a női kézilabda Bajnokok Ligájában a 16 közé jutásért.
2006. augusztus 22. 12:36 Kigyulladt egy kamion az M1-esen Kigyulladt egy kamion az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 72-es kilométerszelvénynél - közölte a Rendőrségi Biztonsági Szolgálat szóvivője.
2006. augusztus 22. 12:34 A pártelnökökkel konzultálna Gyurcsány Augusztus 29-én konzultálna a parlamenti pártok elnökeivel a konvergenciaprogram tervezetéről a miniszterelnök - közölte a kormányszóvivő.
2006. augusztus 22. 12:30 Schmitt októberben tisztázná a helyzetet Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke a szervezet tagjaihoz fordult levélben, amelyben október 14-re soron kívüli közgyűlés összehívását kéri. A MOB honlapján olvasható felhívásban Schmitt így fogalmaz: Öntsünk tiszta vizet a pohárba!