2006. augusztus 16. 13:53 Megsérült egy magyar nő Nápolyban, amikor kirabolták Öt napon belül gyógyuló sérülést szenvedett egy fiatal magyar nő, amikor Nápolyban az utcán egy motoros rabló lerántotta róla a válltáskát.
2006. augusztus 16. 13:43 Terjeszkedik az olajfolt a Földközi-tengeren A Vadvédelmi Világalap felszólította az Európai Uniót, hogy vegyen részt a szíriai és a libanoni partokat szennyező olajszőnyeg felszámolásában.
2006. augusztus 16. 13:37 Fidesz: Demszky Gábor és Aba Botond felelőssége közös A fővárosi Fidesz egyetért Demszky Gáborral, hogy Aba Botondnak távozni kell a BKV éléről, Kupper András frakcióvezető szerint azonban a vezérigazgató és a főpolgármester felelőssége közös.
2006. augusztus 16. 13:17 A régészek dolga, hogy megőrizzék a leleteket Tíz év alatt annyi régészeti lelet került elő az épülő autópályák nyomvonalán, mint korábban száz év alatt. Az ásatásokat, sőt a több tonna lelet raktározását is az állam fizeti. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal régészeti igazgatóhelyettese szerint a régészek dolga, hogy a leleteket megőrizzék az utókornak, és előbb-utóbb arra is lesz idejük, hogy feldolgozzák a megtalált kincseket.
2006. augusztus 16. 13:15 Vita Magyarország meghódításáról Siófok polgármestere szerint a balatoni régió rossz hírét kelti a Magyar Turizmus ZRt. új kampánya, amely a római, a török és a szovjet megszállók több évtizedes ittlétére hivatkozva csábítaná a Balatonhoz a külföldi turistákat. Időközben kiderült, a kampány a budapesti szállodák téli forgalmát hivatott növelni, a városvezető szerint azonban mégis hatással lehet a Balatonra.
2006. augusztus 16. 12:41 8,2 százalékos államháztartási hiány A Magyar Nemzeti Bank előzetes, szezonálisan kiigazított adata szerint az államháztartás nettó finanszírozási igénye - az uniós eredményszemléletű ESA95 szabvány szerinti államháztartási hiány - a második negyedévben az időszak GDP-jének 8,2 százaléka - közölte a jegybank szerdán.
2006. augusztus 16. 12:06 Egyelőre pihentetik az Árpád hídi lámpát Egyelőre sárgán villognak az új közlekedési lámpák az Árpád hídon a pesti hídfőnél, mert bekövetkezett, amitől az autósok tartottak: bekapcsolásuk óriási dugót okozott. A szakértők most módosításon törik a fejüket, ám elképzelhető az is, hogy leszerelik a csődöt mondott lámpákat.
2006. augusztus 16. 11:55 Infarktus előtt a kardiológiák Veszélybe kerülhet a sürgősségi infarktuskezelésre szoruló betegek ellátása az új finanszírozási rendszer miatt - közölte a Magyar Kardiológusok Társaságának elnöke.
2006. augusztus 16. 11:39 Ön szerint mit kellene megmagyaráznia a kormánynak? A kormány megszorító intézkedéseit magyarázó honlapot működtet az MSZP. A címoldalon egy injekciózás és egy fogorvosi beavatkozás képei váltják egymást, a "Miért kell megtenni, ha fáj?" kérdés kíséretében. Az ellenzék szerint azt kellene megmagyarázni, hogyan került ilyen helyzetbe az ország.
2006. augusztus 16. 11:33 Percenként 137 ezer forintot keres a rendező Az amerikai Forbes magazin idén is közzétette a tavalyi év legjobban kereső hírességeinek névsorát. Steven Spielberg percenként 497 eurót, mintegy 137 ezer forintot keres.
2006. augusztus 16. 11:11 Mikrobusz kamionnal ütközött Életét vesztette annak a mikrobusznak a vezetője, amelyik egy kamionnal ütközött a 4-es főúton, Törökszentmiklós közelében - közölte a rendőrség.
2006. augusztus 16. 11:04 A külföldi szigetlakók Budapestet is megnézik A magyarokon kívül franciák, németek és osztrákok vettek részt legnagyobb arányban a Sziget Fesztiválon - derül ki a Felsőoktatási Kutatóintézet felméréséből. A szervezet csoportvezetője az InfoRádióban elmondta: a legtöbben a rock, a világzenei és a jazzkoncertekre voltak kíváncsiak.
2006. augusztus 16. 11:03 Az önkormányzat nem mond le a mélygarázsról Nem mondott le a terézvárosi önkormányzat a Jókai téri mélygarázs megépítéséről - mondta el az InfoRádiónak Mihályfi László kerületi főépítész, azután, hogy a bíróság gyakorlatilag nemet mondott az építési tervekre.
2006. augusztus 16. 10:49 Kiraboltak egy balatoni pénzváltót Két férfi - feltehetően fegyverrel - kirabolt egy pénzváltó üzletet a Veszprém megyei Balatonszepezden, a támadásban senki nem sebesült meg - közölte a rendőrség.
2006. augusztus 16. 10:36 Öngyilkos merényletet hiúsítottak meg a hatóságok Pakisztánban Pakisztánban három embert letartóztattak, mert öngyilkos merényletek elkövetésére készültek. A tájékoztatás szerint egyikük egy szunnita pap volt, aki rábeszélte a leendő merénylőt, a másik őrizetbe vett finanszírozta a támadásokat, a harmadik pedig a bevetésre már felkészített merénylő volt.
2006. augusztus 16. 10:32 Zűrzavar a szlovák repterek privatizációjában Szlovák hírügynökségi jelentések szerint a TwoOne konzorcium lett a kassai repülőtér privatizációjára kiírt pályázat győztese.
2006. augusztus 16. 10:21 Békésben 15 tonna baromfihúst foglaltak le a hatóságok A Békés megyei Újkígyóson 15 tonna baromfi húst foglaltak le egy hűtőházban. A Békés Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrzési Állomás igazgatóhelyettese szerint a termékek hűtése nem volt megfelelő és a hús eredetét sem tudták pontosan dokumentálni.
2006. augusztus 16. 09:07 Az autizmus összetettebb betegség, mint eddig gondolták A kutatók szerint az autizmusnak nemcsak az emberi kapcsolatokat befolyásolja, hanem számos más hatása is van. A betegek nem nagyon értenek meg összetett kifejezéseket, és a cipőjüket is nehezen kötik be.
2006. augusztus 16. 08:47 Felépülhet a magyar kollégium Újvidéken Jövő év végéig felépülhet a magyar diákok kollégiuma a vajdasági Újvidéken - jelentette az InfoRádió helyi tudósítója.
2006. augusztus 16. 08:35 Jönnek a nagyvárosi vízhiányok A WWF jelentése szerint a világ egyre több országában jelent problémát a víz hiánya. A klímaváltozás és a források csökkenése következtében már a legfejlettebb országok is vízhiánnyal küzdenek.
2006. augusztus 16. 08:17 Újabb vírusgócra bukkantak Kínában újabb madárinfluenza-gócot fedeztek fel az ország középső részén, Hunan tartományban. A hatóságok több mint 200 ezer szárnyast vágtak le a fertőzés miatt.
2006. augusztus 16. 08:15 Érdekli, hogy lehet ma a legolcsóbban tankolni? Átlagosan hat forinttal csökkent a 95-ös benzin literenkénti ára mára virradóra.
2006. augusztus 16. 08:12 Kuncze optimista Az SZDSZ elnöke szerint az éves növekedés nem csökken 2,5 százalék alá, és 2009-től négy százalék fölött lehet. Kuncze Gábor erről a közszolgálati televízió műsorában beszélt.
2006. augusztus 16. 08:06 Új eljárás az Alzheimer-kór kimutatására Amerikai kutatók szerint hamarosan egy gyors és fájdalommentes bőrtesztből is kimutatható lesz az Alzheimer-kór. Felfedeztek ugyanis egy enzimet, amely az időskori demencia esetén elváltozik a bőrben.
2006. augusztus 16. 07:21 Britney Spears rendbe teszi házasságát Az amerikai sztár és férje, a hip-hop énekes úgy döntött, rendbe teszi házasságát. Britney Speartnek és Kevin Federline-nak az elmúlt 11 hónapban több problémája is akadt egymással, amióta megszületett gyermekük.
2006. augusztus 16. 07:11 A vörös nők jobban szeretik a szexet A szőke hajú nők viccesebbek, a vörösek viszont többet szexelnek - ezt állapította meg egy Németországban készült kutatás.
2006. augusztus 16. 07:08 Az oroszok tüzet nyitottak egy japán rákászhajóra Tüzet nyitott egy orosz járőrhajó egy japán rákhalászhajóra az orosz ellenőrzés alá tartozó déli Kuril-szigetek közelében, amelyeket Japánban Északi Területeknek neveznek.
2006. augusztus 16. 06:57 Egy nő beperelte a meteorológusokat Egy orosz nő beperelte a meteorológusokat, mert téves előrejelzésük tönkretette a nyaralását.
2006. augusztus 16. 06:46 Még a fővárosnál is kiverte a biztosítékot az új lámpa Idén augusztusban már nem kapnak dupla családi pótlékot azok, akiknek iskolás gyermekük van. A megszorító intézkedések kapcsán eltörölt juttatás miatt jelentősen emelkednek a családok terhei az iskolakezdéskor.
2006. augusztus 16. 06:37 Tizenöt százalékkal is lemaradhatunk a térségtől Heim Péter, az Aegon Befektetési Alapkezelő Rt. vezérigazgatója szerint visszaveti a magyarországi gazdasági növekedést az átgondolatlan megszorító csomag. A szakember az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: még az európai uniós támogatásokkal együtt is lemarad az ország a térséghez képest.
2006. augusztus 16. 06:26 Légicsapás egy gázai épületre Gázában légi csapást mért Hán-Júnisz településre az izraeli haderő; két palesztin meghalt - jelentették kórházi források.
2006. augusztus 16. 06:25 Kórházban a volt amerikai elnök Az Egyesült Államokban az idén már másodszor vitték kórházba Gerard Ford volt amerikai elnököt.
2006. augusztus 16. 06:23 Izrael megkezdi a kivonulást Izrael ma kezdi átadni a Libanon területén elfoglalt állásokat a libanoni hadseregnek.
2006. augusztus 16. 06:17 Csehországban ma mond le a kormány Csehországban ma nyújtja be lemondását a Jirí Paroubek vezette balközép kormány. Václav Klaus államfő ezután kormányfővé nevezi ki Mirek Topoláneket, a választáson győztes Polgári Demokratikus Párt elnökét, akit megbíz az új kormány megalakításával.
2006. augusztus 16. 06:14 Fegyverembargó Libanonban A libanoni fegyverembargó érvényesítéséről tárgyal New Yorkban Kofi Annan ENSZ-főtitkár és az izraeli külügyminiszter.
Kalas Vivien az új magyar EU-biztosról: nem annyira erős portfólió, de jobb, mint amit jövendöltek neki