Infostart.hu
eur:
363.57
usd:
324.85
bux:
144727.2
2026. október 14. szerda Helén
Árvíz után. Forrás. X / Rahini
Nyitókép: Forrás. X / Rahini

Újabb halálos áldozatai vannak a Közép- és Kelet-Európát sújtó árvizeknek - videók

A lengyelországi Wroclawban versenyt futnak az idővel, hogy a rohamosan emelkedő vízszint ellenére megvédjék a várost az áradástól. A bécsi kormány bejelentette, hogy a következő években legalább egymilliárd eurót fognak költeni az árvízi töltések és egyéb védművek megerősítésére.

Az emberek tűzoltóláncba állva adogatják a homokzsákokat, hogy megerősíthessék a gátakat Wroclawban. A városnál csütörtökre várják az árhullám tetőzését – írja a Reuters. A brit hírügynökség arról is beszámolt, hogy a lengyel hadsereg drónokkal figyeli a gátak helyzetét és már több mint 14 ezer katonát vezényelt a gátakra, miközben helikopterekkel is segítik a védekezők munkáját.

A Wroclawtól délre fekvő városok, mint például Lewin Brzeski lakói már megtapasztalhatták a víz erejét. Az emberek derékig érő vízben gázolva próbáltak menedéket találni, vagy a házak tetején húzták meg magukat – jelentette a helyszínről a Reuters.

Csehországban már megindult az apadás, bár az ország déli részén még mindig tetőzik néhány folyó. A pénzügyminiszter azt mondta, az árvíz elvonultával szeretné, ha a parlament elfogadná a költségvetés módosítását, hogy megkezdhessék a károk felszámolását. Zbynek Stanjurat szerint még nincsenek végleges adatok, de az eddigi becslések alapján az áradások több mint három és fél milliárd eurós kárt okoztak. Az alábbi felvételek a víz visszahúzódása után készültek.

Ausztriában is óriási károkat okoztak a megáradt folyók – számolt be a Reuters. Az osztrák kormány intézkedéscsomagot fogadott el, amely egyebek közt megháromszorozza és ezzel egymilliárd euróra emeli a központi katasztrófaalapot, illetve adófizetési haladékot ad az árvízkárosult cégnek. Ezek a vállalatok kamat mentes állami kölcsönre is számíthatnak, amelynek nagysága elérheti akár a százmillió eurót is.

A bécsi kormány azt is bejelentette, hogy a következő években legalább egymilliárd eurót fognak költeni az árvízi töltések és egyéb védművek felújítására, megerősítésére.

Romániában az eddigi jelentések szerint a legtöbb kárt az ország két dél-keleti megyéje Galac (Galați) és Vászló (Vaslui) szenvedték el – írja a Reuters. Tucatnyi falu és kisváros került víz alá, ami miatt több mint 15 embernek kellett elhagynia otthonát és 6500 ház rongálódott meg.

A bukaresti kormány 20 millió eurónyi azonnali támogatást utalt ki az árvízkárosult családoknak – írja a Reuters. A brit hírügynökség azt is megemlíti, hogy Romániában elvben kötelező olyan lakásbiztosítást kötni, amely természeti katasztrófák idejére érvényes, de az érintett két megyében csak az ingatlanok 7-8 százalékra kötöttek ilyet a tulajdonosok, míg az országos átlag 23 százalék.

Szlovákiában 10 méter körüli szinten újból tetőzik a Duna, miután egy újabb árhullám vonult végig a folyamon. Az ország környezetvédelmi minisztere, Tomas Taraba nagyjából 20 millió euróra becsülte az árvíz okozta károk értékét.

A Közép-Európát sújtó heves viharok már elérték Olaszországot is, ahol esőzések, erős szél és áradások miatt az ország nagy részére figyelmeztetést adtak ki.

Pescara központi városában már áradásokról számoltak be, míg az olasz meteorológiai szolgálat időjárás-riasztásai Emilia-Romagna északi partvidékére és az attól délebbre fekvő területekre - közölte a BBC.

Címlapról ajánljuk
Deák András az amerikai szál felbukkanásáról: nem kell a Molnak minden áron megvennie a NIS-t

Deák András az amerikai szál felbukkanásáról: nem kell a Molnak minden áron megvennie a NIS-t

Fordulat jöhet a Mol szerbiai üzletében, a szerb elnök legalábbis jelezte nem zárható ki, hogy Oroszország inkább amerikai befektetőknek értékesíti a szerb olajvállalatban meglévő tulajdonrészét. Az ügyben Deák András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézetének tudományos főmunkatársa segített tisztábban látni.

Kapitány István cáfolt: „egyetlen dologról mondtam le: a fizetésemről”

Október 13-án váratlanul lemondott Tótth András energetikai államtitkár, a Gazdasági és Energetikai Minisztérium közlése szerint személyes okok miatt. Értesülések hírbe hozták a gazdasági és energetikai minisztert, különösen Tárkányi Zsolt posztja után.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Sokkoló támadás érte Moszkvát, az oroszok hallani sem akarnak a békéről - Híreink az ukrajnai háborúról szerdán

Sokkoló támadás érte Moszkvát, az oroszok hallani sem akarnak a békéről - Híreink az ukrajnai háborúról szerdán

Kiszivárgott egy új béketerv a háború lezárására: ezúttal egy európai-amerikai javaslatról van szó, amely négy pontban vetne véget a 2022 óta tomboló orosz-ukrán harcoknak. A Kreml egyelőre hűvösen reagált a felvetésre, az amerikaiakkal kötött dízelalkunak viszont nagyon örülnek, mivel ez az állami bevételek növeléséhez és a hadiipar finanszírozásához is közvetetten hozzá fog járulni majd. Tegnap este, ma hajnalban súlyos támadás érte Kijevet: a főváros legnagyobb hőerőművét és egy 9 emeletes magasházat is rakétacsapás ért. Moszkvát közben rekordközeli dróncsapás érte: a légvédelmi erők több mint 500 drónt lőttek le a főváros térségében. A donyecki fronton a helyzet hetek óta változatlan, viszont délen, Zaporizzsjában látható eredményei vannak az oroszok Huljajpole felől induló offenzívájának. Cikkünk folyamatosan frissül a háború legfontosabb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×