2006. december 9. 19:33 Ismét megdőlt az országos melegrekord Megdőlt a december 9-ei országos melegrekord; a legmelegebbet Agárdon mérték, ahol 18,2 Celsius fok volt kora délután.
2006. december 9. 19:27 Javier Solana kapja a Károly-díjat Az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője kapja 2007-ben az Aachen városa által évente adományozott Károly-díjat.
2006. december 9. 19:15 Kiraboltak egy pénzváltót a fővárosban Egy férfi fél hat körül kirabolt egy pénzváltót Budapest XI. kerületében - közölte a rendőrség.
2006. december 9. 18:49 Végső nyughelyén az évszázad gólkirálya A Bazilikában helyezték örök nyugalomra Puskás Ferenc olimpiai bajnok, világbajnoki ezüstérmes labdarúgót. A szertartás előtt beszédet mondott Sólyom László köztársasági elnök, és Joseph Blatter, a FIFA elnöke.
2006. december 9. 18:02 A honvédség is elbúcsúzott Puskás Ferenctől A honvédség a Hősök terén búcsúzott egykori tisztjétől, Puskás Ferenctől. A legendás labdarúgó évekig a Budapesti Honvéd sportolója volt, és mint ilyen, hivatásos tiszt. Halála után dandártábornokká léptették elő.
2006. december 9. 16:58 Böhm: kettős verseny lesz az SZDSZ elnöki tisztéért A jövő év tavaszára hívta össze az SZDSZ országos tanácsa a párt tisztújító küldöttgyűlését. A szervezet megbeszélésén vita volt a novemberi átszavazásról is.
2006. december 9. 16:40 Európai alkotmány helyett közös nyilatkozat Az Európai Unió állam- és kormányfői a tervek szerint jövő tavasszal közös politikai nyilatkozatot fogadnak el, amelynek alapelvei megegyeznének a több tagállam számára még vitatott közös alkotmánnyal. Erről a közösség vám- és adóügyi biztosa beszélt az uniós tagság első két évéről rendezett kétnapos konferencián az Országgyűlésben.
2006. december 9. 16:34 Velence ismét víz alá került Ismét elárasztotta a víz Velence központját. Az olaszországi város területének 5 százaléka került víz alá, miután a tengervíz szintje 103 centiméterre növekedett.
2006. december 9. 15:45 Gyertyáktól fénylett a Puskás Ferenc Stadion - képekkel Befejeződött a megemlékezés a Puskás Ferenc Stadionban. A létesítmény névadóját elbúcsúztatta a MOB képviselőjén kívül az UEFA alelnöke és a Real Madrid elnöke is, valamint beszédet mondott a ravatalnál Szepesi György és Buzánszky Jenő is. A megemlékezés a Hősök terén folytatódott tovább.
2006. december 9. 15:08 Önállóan maradna a jelenlegi helyén a pszichiátriai intézet Önálló intézményként, a jelenlegi helyén szeretne működni a jövőben az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet - közölte a kórház főigazgató-főorvosa.
2006. december 9. 14:34 Kitüntetést kapott a meggyilkolt újságírónő Két hónappal halála után az emberi jogok szolgálatáért járó kitüntetésben részesült Anna Politkovszkaja orosz újságíró.
2006. december 9. 14:29 Vészfékez a magyar gazdaság Magyarország bruttó hazai termékének növekedése jövőre jelentősen elmarad a többi 2004-ben az unióhoz csatlakozott ország GDP-bővülésétől. Erről az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának vezető munkatársa beszélt az Országgyűlésben rendezett nemzetközi konferencián.
2006. december 9. 14:04 "Ha rúgok gólt ünnepelnek, ha nem, akkor kövér vagyok" A spanyol sajtó annak ellenére is a megszokottnál kevesebb terjedelmet szentelt a hétvégi bajnoki fordulónak, hogy szombaton pályára lép a klubvilágbajnokságra készülő, listavezető Barcelona, és hogy a második és a harmadik, a Real Madrid és a Sevilla egymás ellen játszik. A fő téma egyelőre a doppingvád.
2006. december 9. 14:00 Részeg volt Diana hercegnő sofőrje DNS-vizsgálatok igazolják, hogy a Diana és szeretője halálát okozó sofőr ittas volt, egyesek azonban még mindig úgy vélik, hogy a hercegnő gyilkosság áldozata lett.
2006. december 9. 13:25 Pokorni: brutális megszorítások és leépítések Az Alkotmánybíróság döntését várja a Fidesz és a KDNP az elutasított népszavazási kérdések ügyében. Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke szerint az OVB döntése jogilag nem megalapozott. A politikus brutálisnak nevezte az oktatási források csökkentését.
2006. december 9. 13:00 Durvább, mint egy James Bond film: sugárzás Hamburgban is A német rendőrség sugárzó anyag nyomaira bukkant egy hamburgi lakóházban Alekszandr Litvinyenko meggyilkolásának hátterét kutatva. A német hatóság szerint azonban nem itt készítették elő a volt orosz titkosügynök elleni merényletet.
2006. december 9. 12:29 Halálos baleset miatt lezárják a 6-os főutat Halálos közlekedési baleset miatt a műszaki mentés idejére lezárják a 6-os számú főutat Paks közelében - közölte a rendőrség.
2006. december 9. 12:24 Egyre több helyen készülnek a sztrájkra A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének felmérése szerint a december 15-ére szóló sztrájkfelhívásukat egyre több óvoda, általános- és középiskola, de még PDSZ-taggal nem rendelkező intézmények is támogatják.
2006. december 9. 11:17 A tanárok állásába kerülhet Kóka reformja A diákok tiltakozó akciót terveznek az utazási kedvezményeiket megcsonkító közlekedési reform ellen, amely az ingázó tanárok helyzetét is megnehezíti. Lapszemle.
2006. december 9. 11:05 Félárbocra eresztették a nemzeti lobogót Katonai tiszteletadás mellett felvonták, majd félárbocra eresztették a nemzeti lobogót az Országház előtt Puskás Ferenc temetésének napján, amelyet a kormány nemzeti gyásznappá nyilvánított.
2006. december 9. 10:52 Jóváhagyták az amerikai-indiai atomüzletet Az amerikai szenátus nagy többséggel jóváhagyta a Vietnamhoz fűződő kereskedelmi kapcsolatok normalizálásáról szóló törvényt. Átment az amerikai-indiai atomüzletet is.
2006. december 9. 10:47 Újabb sikeres rakétakísérlet Pakisztánban Pakisztán sikeres kísérletet hajtott végre rövid hatótávolságú, atomfegyver hordozására alkalmas Gaznavi (Haft-3) típusú rakétával. Idén ez volt az ötödik ilyen jellegű művelet.
2006. december 9. 10:32 Több mint ezer embert bocsát el Kóka minisztériuma Jövőre 47-ről 17-re csökkenti háttérintézményeinek számát, továbbá 1100 alkalmazottját bocsátja el a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium.
2006. december 9. 10:24 Több mint negyvenen haltak meg a kórháztűzben Moszkvában negyvenöten meghaltak, tízen megsérültek, amikor tűz ütött ki egy kórházban.
2006. december 9. 10:10 Botrány lesz az Arsenal-Chelsea meccsen? A Stamford Bridge-en rendezik az angol bajnokság hétvégi rangadóját: a bajnok Chelsea legerősebb londoni riválisát, az Arsenalt fogadja. A hazai csapat balhátvédje, Ashley Cole tisztában van azzal, hogy a vendégszurkolók megállás nélkül tüntetni fognak ellene.
2006. december 9. 09:40 "Ha Puskás hazajön, rövid időn belül visszavonul" A Real Madrid küldöttséggel vesz részt Puskás Ferenc gyászszertartásán. A legendás futballista a királyi gárda színeiben több rekordot is felállított, majd négy meccsen a spanyol válogatottban is szerepelt. Az InfoRádió Aréna című műsorában Dénes Tamás és Török Péter sportújságíró idézte fel Puskás Ferenc spanyolországi karrierjét.
2006. december 9. 09:29 Évtizedeken át várt utolsó kliensére a bitó Hatvannyolcezer dollárért, vagyis több mint 13 millió forintért vette meg egy múzeum a több mint száz évvel ezelőtt szolgálatba állított, fából készült chicagói bitót.
2006. december 9. 08:45 Totti, ha lábra tud állni, játszik a derbin Vasárnap este az Olimpiai Stadionban rendezik a Római derbit, az AS Roma és a Lazio mindig nagy indulatot kavaró rangadóját. A Farkasok a második helyen állnak a bajnokságban, a Lazio csak hetedik - a bordó-sárgák világbajnok középpályása, Simone Perrotta szerint azonban ez semmit nem számít.
2006. december 9. 08:37 Tisztogattak kicsit, majd több százezret kértek a csalók Csatornamunkásnak adták ki magukat azok a csalók, akik a Fővárosi Csatornázási Művekre hivatkozva jelentek meg különféle budapesti intézményeknél. Az ál-csatornamunkások kisebb tisztítási munkákat végeztek, több százezer forintos hamis számlát adtak, és persze pénzt is kértek.
2006. december 9. 08:14 Sztárvallomás: "nagyszerű vibrátorom és nagyszerű gyermekem van" A sztárok nem sokáig képesek elviselni, ha nincsenek a reflektorfényben. Geri Halliwell, a Spice Girls korábbi tagja előbb szakításával hívta fel magára a figyelmet, legutóbb pedig a vibrátorát dicsérte a nagy nyilvánosság előtt.
2006. december 9. 08:00 Egyetemistákra vadásznak az internetes bűnbandák Szervezett internetes bűnözői csoportok újabban egyenesen az egyetemekről toborozzák jövőbeni tagjaikat. Van, akit korábbi hacker-tevékenységével zsarolnak, van, akinek egyszerűen kifizetik a tandíját. A végzősöket azután beépítik a legkülönbözőbb cégekbe, hogy később belülről tudják támadni a rendszerüket - derül ki egy friss felmérésből.
2006. december 9. 07:46 Jelentősen egyszerűbb lesz pályázni 2007-től A jövő évtől egyszerűbb lesz a pályázati rendszer - közölte a fejlesztéspolitikáért felelős kormánybiztos. 2007 és 2013 között 8.000 milliárd forint jut fejlesztésre, ennek 85 százaléka uniós pénz. Bajnai Gordon a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán tartott előadásában arról is beszélt, hogy az Európai Bizottság várhatóan márciusban dönt az operatív programokról. Ezeket szerdán fogadta el a kormány, és még ebben a hónapban benyújtják az uniónak.
2006. december 9. 07:33 Kirabolták a haldokló férfit Egy brit férfi szomszédjától próbált segítséget kérni, amikor szívinfarktust kapott, ám ajtaja előtt összeesett. Amikor megtalálták és kórházba vitték, kiderült: míg a folyosón feküdt haldokolva, valaki kirabolta.
2006. december 9. 06:54 Rejtélyes betegség egy iskolában Teljesen ki kellett üríteni egy természettudományokra specializálódott brit középiskolát, miután több tucat gyerek rosszullétre panaszkodott. Harminc gyereket és egy tanársegédet kórházba szállítottak, ám az iskolában nem találták meg a rejtélyes rosszullét okát. A szakemberek tömeghisztériára gyanakodnak.
2006. december 8. 22:00 Görbicz nyolcszor villant Második csoportmérkőzését is biztosan nyerte a magyar női kézilabda-válogatott a svédországi Európa-bajnokságon, és ezzel biztosan bejutott a középdöntőbe. Németh András együttese 30-22-re győzött Macedónia legjobbjai ellen.
22:00 A vártnál kedvezőbben alakult a kormányzati szektor első féléves egyenlege, de most jön a neheze