2007. január 26. 10:43 A gödör alján a Ford Minden idők legnagyobb, 12 milliárd 700 millió dolláros veszteségét volt kénytelen elkönyvelni tavaly a Ford, a világ immár csupán harmadik legnagyobb autógyártója.
2007. január 26. 10:32 Elkelt az FC Parma Az ismert üzletember, Tommaso Ghirardi vezette konzorcium vásárolta meg az olasz labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő, súlyos anyagi gondokkal küzdő FC Parmát.
2007. január 26. 10:31 Elfoglalták kórházi ágyát, amíg a mosdóban volt Mást fektettek a tolószékes, súlyos beteg idős asszony kórházi ágyába, amíg ő a mellékhelyiségben volt.
2007. január 26. 10:16 Magas UEFA-kitüntetés Puskásnak Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) düsseldorfi kongresszusán Lennart Johansson elnök a szervezet érdemrendjének smaragd fokozatával tüntette ki Puskás Ferencet.
2007. január 26. 10:04 Megtalálták Anne Frank apjának megrázó leveleit Anne Frank, a naplójáról híressé vált zsidó kislány apja által írt levelek tucatjaira bukkantak egy levéltárban. Az írásokból kiderül: Otto Frank mindent megpróbált, hogy kivigye családját a nácik által irányított Németországból.
2007. január 26. 09:37 A benzingőz blokkolja a tüdő fejlődését Jelentősen károsodik a tüdeje azoknak a gyermekeknek, akik nagy forgalmú autóutak közelében laknak. Amerikai kutatók szerint, aki a főúttól kevesebb mint 500 méterre nő fel, fokozott veszélynek van kitéve.
2007. január 26. 09:31 Nem díjazzák a rajongók az új energiaitalt Jimi Hendrix rajongói csalódottak, amiért a gitár királyának képmását különféle tárgyak eladására használják. Most a nevével fémjelzett energiaital készül.
2007. január 26. 08:59 A várandós anyák is bátran kávézhatnak? A terhesség utolsó szakaszában elfogyasztott kávé nem növeli a koraszülés esélyét, és nem veszélyezteti a babát - állapították meg dán kutatók.
2007. január 26. 08:39 Édesanyja büszke a kis "bűnözőre" Már számtalanszor elszökött otthonról és több autót is elkötött egy kilencéves kisfiú az egyesült államokbeli Seattle-ben. A gyermek azonban úgy tűnik, ráunt a kocsilopásokra, és nagyobb fába vágta a fejszéjét: okmányok és jegy nélkül repülőre szállt.
2007. január 26. 08:33 Járvány az óceánjárón Több mint 300 embert fertőzött meg a Queen Elizabeth 2 luxushajó fedélzetén kitört járvány.
2007. január 26. 07:42 Több mint tízmilliót kapott a leváltott BKV-vezér Érvényes szerződés nélkül fizette ki a BKV a korábbi vezetőjének elvileg járó éves prémium 60 százalékát - értesült az Index.
2007. január 26. 07:33 Nicole Kidmant kórházba vitték autóbalesete után Az Oscar-díjas színésznő, Nicole Kidman kórházba került, mert balesetet szenvedett, miközben egy zombi jelenetet forgatott legújabb filmjében.
2007. január 26. 07:06 Összefognak a kultúra erősítéséért A kulturális intézetek összefogva, sokkal erőteljesebben tudnak képviselni bizonyos gondolatokat, üzeneteket. Az együttműködésről is szó volt azon a budapesti találkozón, amelyen 18 európai ország kulturális attaséja, illetve a magyarországi kulturális intézetek vezetői vettek részt.
2007. január 26. 06:48 A kórházfolyosón halt meg a kisfiú, mert az orvosok elfoglaltak voltak Azért halt meg egy fiú, mert az orvosok túl elfoglaltak voltak, hogy kezeljék - állítja a gyermek apja. A gyereket csak négy órányi várakozás után látták el a doktorok a nagy-britanniai Watfordban.
2007. január 26. 06:46 A budapestiek kevesebbet fizetnek majd az áramért, mint a vidékiek A Népszabadság írja, hogy jövőre olcsóbb lesz az áram Budapesten, mint vidéken, de valószínű, hogy a jelenleginél mindenütt drágább lesz - ez lehet a gazdasági tárca árampiaci liberalizációs tervének első eredménye.
2007. január 26. 06:40 Átszabatja második feleségét, hogy az elsőre hasonlítson Rávette feleségét egy kínai férfi, hogy vesse alá magát egy plasztikai beavatkozásnak: a férj azt szeretné, ha jelenlegi neje hasonlítana korábbi társára, akit egy autóbalesetben vesztett el.
2007. január 26. 06:35 Péterfalvi: én biztosan nem fogom kitölteni A Magyar Posta olyan kérdőív kitöltésére kéri az embereket, amelyben számos személyes adatra is kíváncsiak. Az adatvédelmi biztos szerint a posta adatkezelési szabályai jogszerűek, ettől függetlenül Péterfalvi Attila nem küldené vissza a nyereménnyel kecsegtető papírt.
2007. január 26. 06:32 Kiszorítják a turisták a helyieket Velencéből A turistainvázió annyira felverte a velencei ingatlanárakat, hogy a helyiek már nem tudják megfizetni a költségeket. Hamarosan egy új luxushotel is nyílik a vízre épült olasz városban.
2007. január 26. 06:15 Megölték a nőket, hogy holttestüket menyasszonynak adják el Kínában letartóztattak három férfit, akiket azzal vádolnak, hogy megöltek két nőt, mert a holttestüket - "szellemmenyasszonyként" - akarták eladni.
2007. január 26. 06:07 Fülével rángatta el az autót Kétszáz méteren keresztül húzott egy autót a füleivel egy kínai férfi. Legközelebb egy hajót szeretne így elvontatni.
2007. január 26. 05:50 Bármerre néztek, mindehol csontvázak voltak Felbecsülhetetlen értékű őskori fosszíliákat találtak a kutatók Ausztráliában: a csontvázak közt 23 kengurufajt is felfedeztek, amelyek közül nyolc eddig teljesen ismeretlen volt.
2007. január 26. 05:46 Rendőrbotrány: turistákkal fényképezkedtek A bajai rendőr hiphop esetéhez hasonló ügy miatt indult vizsgálat a Rio de Janeiro-i rendőrség két járőre ellen: a rendőrök turistákkal pózoltak, úgy téve, mintha megbilincselnék őket. A szervezet vezetői szerint az egyenruha szent.
2007. január 25. 23:03 Baleset az Árpád-hídon A szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi csütörtök késő este az Árpád híd budai hídfőjénél. A gépkocsivezető súlyosan megsérült - közölte a fővárosi tűzoltóság szóvivője.
2007. január 25. 22:26 Visszatért a válogatottba a Honvéd világklasszis pólósa Ismét szerepelhet a magyar férfi vízilabda-válogatottban Benedek Tibor, a Honvéd kétszeres olimpiai bajnoka. Kemény Dénes csütörtökön késő este hirdette ki bő keretét a március 18-án kezdődő melbourne-i világbajnokságra. A szövetségi kapitány az InfoRádiónak adott interjújában úgy nyilatkozott: már tavaly márciusban megállapodott a játékossal, hogy az ausztráliai vébétől ismét számít rá.
2007. január 25. 21:16 Gyurcsány ellentámadásba kezdett A reformok folytatása mellett foglalt állást Gyurcsány Ferenc abban az MSZP kongresszusa előtt készült, mintegy harminc oldalas, az MTI birtokába került elemzésében, melynek bevezetésében azt írja: "Magyarország veszélyes útra tévedt".
2007. január 25. 21:07 Egyhetes erekció miatt amputálhatják a péniszét Egy hete erekciója van Mozartnak, az iguanának, ezért elképzelhető, hogy az állatorvosok amputálni fogják hímtagját.
2007. január 25. 19:36 Simán kikapott a magyar válogatott az olimpiai bajnoktól Elveszítette veretlenségét a magyar férfi kézilabda-válogatott a németországi világbajnokságon. Skaliczki László szövetségi kapitány csapata a középdöntő második fordulójában 25-18-ra kapott ki az olimpiai bajnok Horvátországtól Mannheimben.
2007. január 25. 18:34 Kétoldalú találkozók az amerikai vízummentességről Minden pályázó országgal külön tárgyal a vízumkényszer eltörléséről az Egyesült Államok; nincs tervben többlépcsős, csoportos felvétel a vízummentességi programba. Ezt az amerikai belbiztonsági minisztérium közölte.
2007. január 25. 18:32 Malév: csak egy maradhat Egyedüli tárgyalófélként az Airbridge Zrt-t hívják meg a Malév-privatizáció záró tárgyalási szakaszába.
2007. január 25. 18:19 Már februárban tárgyalhat a kormány a több-biztosítós rendszerről Akár már február végén a kormány elé kerülhet a több-biztosítós egészségügyi rendszerről szóló szakmai anyag - közölte a szabad demokrata pártelnök az Országházban rendezett, az Egészségbiztosítási reform 2007-2009 című konferencia után az InfoRádió kérdésére.
2007. január 25. 17:43 Aggályos az UEFA-val kötött fővárosi szerződés Már értékesített és bérbe adott reklámfelületekre biztosít kizárólagos használati jogot az UEFA-nak a magyar-horvát labdarúgó-Európa-bajnokság idejére az a szerződés, amelyet csütörtökön fogadott el a fővárosi közgyűlés. Kártérítést követelhet majd a labdarúgó szövetség és több közterületi reklámcég.
2007. január 25. 17:35 Bérmegállapodás a BKV-nál Elfogadták a BKV-nál működő szakszervezetek az első fél évre javasolt hatszázalékos bérfejlesztési ajánlatot - közölte a társaság legnagyobb érdekképviseletének egyik vezetője.
2007. január 25. 17:10 A botrány mentette meg a televíziós csatornát A rasszista kijelentések körül kialakult vita miatt nem lett minden idők legunalmasabb valóságshowja a sztárok szereplésével futó angol Big Brother. A műsort közvetítő csatorna vezetői nem kérnek elnézést.
2007. január 25. 17:02 Az orosz példát másoljuk a német helyett Magyarországon nincs politikai akarat az ügynökmúltak maradéktalan feltárására, és ezzel leginkább az orosz példát követjük, hiszen más posztkommunista országokban a német minta volt a mérvadó.
2007. január 25. 16:50 Bíróság előtt az Oscar-díjas film főszereplője Csalás miatt áll a bíróság elé a 2006-ban a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscart elhódító Tsotsi főszereplője: a vád szerint jogosítványt hamisított.