2007. március 22. 15:17 Részben a Tháliába költözik az Operaház A Thália Színházban tart a következő évadban 41 estén előadást a Magyar Állami Operaház, mivel az Erkel Színház júniusban bezár az épület rossz állapota miatt.
2007. március 22. 15:10 Az ország, amely a süllyedő Titanichoz hasonlít A német kancellár Berlinben fogadta a zimbabwei ellenzék egyik vezetőjét, aki ismét ráirányította figyelmét az afrikai országban uralkodó elnyomásra és az ebből fakadó éhínségre. Angela Merkel már a nemrég Cannes-ban tartott francia-afrikai csúcstalálkozón is szót emelt a zimbabwei jogtiprások ellen.
2007. március 22. 15:07 Mélyponton Gyurcsány népszerűsége, szárnyal a Fidesz A Medián adatai szerint tovább nőtt a különbség a két nagy párt támogatottsága között. A teljes népességen belül az MSZP támogatottsága 5 százalékponttal csökkent, a Fideszé hattal nőtt.
2007. március 22. 15:00 Több ezer ingatlant veszélyeztet a Balaton Elöntheti a part menti telkeket a Balaton, a messzebb fekvő ingatlanokat pedig a belvíz veszélyezteti, ha még magasabbra emelkedik a tó vízszintje - közölte a siófoki polgármester. A siófoki zsilip felújítása csak hetek múlva fejeződik be, addig pedig komoly gondokat okozhat, ha északi szél éri a tavat.
2007. március 22. 14:56 Drogfogás Tompánál Több mint 40 millió forint értékű kábítószert találtak a tompai vámosok egy horvát állampolgár osztrák rendszámú autójában.
2007. március 22. 14:52 Sokat költ a MOL kutatásra Az elmúlt hét évben, 2000 óta Magyarországon évi 8-12 milliárd, világszinten 100 millió dollárt költ kutatásra a MOL.
2007. március 22. 14:31 Európai Unió: a félig üres szerződéstől a szuperhatalomig Bár gazdasági közösségként alapították, akár államszövetség is lehetett volna belőle, ha elfogadják a huszonötök a közös alkotmányt. A hétvégén emlékeznek meg az unió állam és kormányfői a Római Szerződés aláírásának ötvenedik évfordulójáról. Az 1957. március 25-én aláírt dokumentum rögzítette először, hogy az öreg kontinens országainak közös politikát kellene folytatniuk.
2007. március 22. 14:24 Fegyveres támadás az M1-esen egy pénzszállító ellen Fegyverrel megpróbáltak kirabolni egy pénzszállítót az M1-es autópályán; a feltételezett elkövetőket a rendőrség elfogta. Az M1-es autópályát helyszínelés miatt Győr felé a 28-as és az 56-os kilométer között lezárták - mondta el a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
2007. március 22. 13:49 Bródy támogatja a szerzői jogdíjak egységesítését Uniós irányelv készülhet az Európai Parlament javaslata alapján a szerző jogdíjak egységesítésére az online zeneszolgáltatásban. Az Artisjus Szerző Jogvédő Iroda Egyesület elnöke az InfoRádiónak elmondta, a készülő jogszabály célja, hogy ne kerüljenek hátrányba a kisebb fizetős zeneletöltő portálok.
2007. március 22. 13:42 Büntetlenül megúszták a nővérek, akik miatt meghalt a csecsemő Mindössze figyelmeztetést kapott, és folytathatja munkáját az a két brit bába, akiknek gondatlansága miatt meghalt egy mindössze néhány órás csecsemő 2004 áprilisában.
2007. március 22. 13:34 Bonyolódik a Tubes-ügy A pécsi közgyűlés nem szavazta meg a változtatási tilalmat a Tubes-hegyre tervezett katonai radar építési helyszínére.
2007. március 22. 13:25 Kiket érinthet a nyugdíjreform? Még idén elkészül azoknak a törvényeknek a jelentős része, amelyek az 1997-ben megkezdett nyugdíjreformot folytatják majd - mondta egy budapesti konferencián Veres János pénzügyminiszter.
2007. március 22. 13:16 Lesmirglizett arc: borzalmas kegyetlenkedések gyerekek ellen Kegyetlen és szadista tettek sorozatát követte el örökbefogadott gyerekei ellen egy brit nevelőanya. A nő többek között mosogatószert itatott és egérürüléket etetett a fiatalokkal.
2007. március 22. 13:07 A Szőke Angyal lesz a Real Madrid új edzője Az AS madridi sportnapilap - később több forrásból is megerősített - értesülése szerint július elsejétől a klub korábbi játékosa, a német Bernd Schuster követi Fabio Capellót a Real Madrid kispadján. Ramón Calderón, a "királyi klub" elnöke hajlandó mind az olasz edzőnek, mind pedig Schuster jelenlegi munkaadójának, a Getafénak kártérítést fizetni.
2007. március 22. 12:56 Felébreszti az autóst az ülés, ha az elalszik Életmentő találmányt fejlesztettek ki japán kutatók: az okos ülés felébreszti az autóst, ha az vezetés közben elalszik.
2007. március 22. 12:54 Egy szülő fizetné ki a gyerekkórházra kiszabott bírságot Felkereste egy szülő a Heim Pál Gyermekkórházat, hogy átvállalná az Egészségbiztosítási Felügyelet által az intézményre kiszabott 400 ezer forintos pénzbírságot - mondta el Harmat György, a kórház főigazgatója.
2007. március 22. 12:53 A Fidesz most nem támogatja a népszavazást a kettős állampolgárságról A Fidesz szerint a népszavazás nem megfelelő eszköz a kettős állampolgárság eléréséhez - mondta a parlament külügyi bizottságának fideszes elnöke.
2007. március 22. 12:40 Halálra verték a tanárnőt a felháborodott diákok Úgy megverték tanárukat az egyik nigériai középiskola diákjai, hogy az belehalt sérüléseibe. A tanulók szerint a nő megszentségtelenítette az iszlám szent könyvét, a Koránt.
2007. március 22. 12:38 Elveszhetnek a világot megmentő ötletek A pénzszűke miatt valószínűleg be kell fejeznie a működését az amerikai légügyi és űrhajózási hivatal (NASA) ötletgyárának, amely eddig olyan elképzelésekkel állt elő, mint például az űrfelvonó, vagy éppen a Marson termeszthető gabonafélék.
2007. március 22. 12:33 "Csak feljött a mélyből és megharapott, mint a mozikban" Szerencséje volt az egykori profi szörfösnek: a cápa, amelyik megtámadta, csupán két ujját szakította le. A nő döbbenetes nyugalommal vette tudomásul a történteket.
2007. március 22. 12:30 A villamoson kapaszkodni kell! Menet közben kapaszkodni kell a villamoson. Ha nem tudná, erre már egy hangjelzés is figyelmezteti Budapesten, a Combino villamosokon.
2007. március 22. 12:29 A repülő bugyik miatt maradtak el a koncertek Megnyugodhat Kiri Te Kanawa, nem kell nagy összegű kártérítést fizetnie, amiért évekkel ezelőtt több koncertet is lemondott. A bírósági tárgyaláson az is kiderült, hogy az operaénekesnő a színpadra berepülő női alsóneműk miatt nem volt hajlandó fellépni.
2007. március 22. 12:28 Újabb népszavazás lehet a határon túli magyarok állampolgárságáról Ismét népszavazást kezdeményez a Magyarok Világszövetsége azért, hogy magyar állampolgárságot kapjanak a határontúli magyarok.
2007. március 22. 12:24 A Posta még keresi az ideális székházat Egyetlen ajánlat sem felelt meg a Magyar Posta Zrt. igényének, így újra meghirdeti pályázatát egy irodaépület bérlésére.
2007. március 22. 12:11 Reuters: az MNB valószínűleg nem változtat a kamaton A Reuters legutóbbi felmérése szerint hétfőn a Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa ismét változatlanul hagyja a jegybanki alapkamatot. Az elemzők többsége szerint az infláció márciusban tetőzik.
2007. március 22. 11:46 Abramovicsnak most Rijkaard kell Továbbra sincs béke a Chelsea-nél. Roman Abramovics, a klubtulajdonos továbbra is várja a hajójára José Mourinhót, a csapat vezetőedzőjét, de a tekintélyes Independent szerint immár az sem biztos, hogy a sikeres menetelés ellenére a portugál edző legalább a szezon végéig maradhat. A londoni napilap szerint Frank Rijkaard, a Barcelona edzője a legújabb utódjelölt - de a Chelsea még további négy edzővel is tartja a kapcsolatot.
2007. március 22. 11:26 Simonyi jelest kapott súlytalanságból A kazahsztáni Bajkonur űrrepülőtérről elindulhat április 7-én a nemzetközi űrállomásra a két orosz asztronauta, és a világ ötödik űrturistája.
2007. március 22. 11:18 A nyílt utcán égették el a katonákat Szomáliai és etiópiai katonák holttestét égették el muzulmán felkelők a szomáliai fővárosban. Többen még kövekkel is megdobálták a halottakat.
2007. március 22. 11:14 Várbazár: építkezés helyett per Beperelte a magyar államot a Várkert Bazár kanadai-angol befektetője.
2007. március 22. 10:45 Ismét 16 góllal nyertek Birosék Második csoportmeccsén is fölényesen, 16 góllal győzött az olimpiai bajnok magyar férfi vízilabda-válogatott a melbourne-i világbajnokságon. Benedek Tiborék 19-3-ra verték Kanadát, így gyakorlatilag már most eldőlt, hogy egyesen ágon a negyeddöntőben folytathatják.
2007. március 22. 10:17 Interneten szekálják egymást a lányok A lányok egyre többet piszkálják egymást internetes vagy mobiltelefonos üzenetekben - derül ki egy brit felmérésből. A kutatás szerint a fiúk még mindig inkább verekszenek.
2007. március 22. 10:07 Parádés zsákmánnyal távoztak a nagykalapácsos tolvajok A rendőrök nagy erőket mozgósítottak, de egyelőre nem sikerült azoknak a rablóknak a nyomára akadniuk, akik fényes nappal kiraboltak egy cardiffi ékszerüzletet. A zsákmány között van két ritkaságnak számító ékszertojás is.
2007. március 22. 09:59 A magas vércukorszint növeli a rák kockázatát Érdemes a nőknek odafigyelni a vércukorszintjükre. Ha ugyanis az érték túl magas, az egyéb problémák mellett a rák kialakulásának kockázatát is növeli - állapította meg egy svéd kutatás.
2007. március 22. 09:55 Karrierjük érdekében lefagyasztatnák a petesejtjüket A nyugati világban egyre több fiatal nő szeretné lefagyasztatni a petesejtjét, főleg a magas beosztásban dolgozók.
2007. március 22. 09:43 A fogorvos először a fülét tisztítogatta a műszereivel Egy brit fogorvost azzal vádolnak, hogy még az alapvető higiénés feltételeket sem tartotta be munka közben, például a munkaeszközeivel tisztogatta a fülét és a körmeit.