2007. július 30. 07:23 Pazarlás, blöff és gesztusok a gazdasági minisztériumban A Magyar Nemzet szerint a gazdasági minisztérium elmúlt évekbeli tevékenységét a pazarlás és a balliberális holdudvarnak tett gesztusok jellemzik.
2007. július 30. 07:13 Megszűnt a torlódás az osztrák-magyar határnál Továbbra is erős a forgalom a magyar-osztrák határszakaszon Hegyeshalomnál, ahol hétfő hajnalban szűnt meg a várakozási idő a befelé tartó oldalon - közölte a Határőrség szóvivője.
2007. július 30. 06:56 A háziorvosok képtelenek beszedni a vizitdíjat Nincs gazdasági és személyzeti kapacitása a háziorvosoknak a vizitdíj beszedésére - mondta Kertai Aurél az InfoRádió Aréna című műsorában. A Magyar Orvosi Kamara átalakuló háziorvosi szekciójának volt elnöke szerint lassítja a munkát a papírmunka. Hozzátette: a háziorvosok nem kapnak tájékoztatást az egészségügyi reform őket érintő elemeiről.
2007. július 30. 06:17 Újabb településekről derült ki, hogy jogtalanul vettek fel támogatást Újabb nyolc településről derült ki, hogy jogtalanul vett igénybe közműfejlesztési támogatást. Az érintetteknek vissza kell fizetniük a pénzt, ennek ütemezését az állam határozza meg.
2007. július 30. 06:15 Orosz-palesztin csúcs a Közel-Keletről A közel-keleti rendezési folyamatról és a palesztin területek helyzetéről egyeztet Moszkvában a palesztin és az orosz elnök.
2007. július 30. 06:13 Szaúd-Arábiát vádolja Washington és Bagdad Az iraki stabilizáció akadályozásával vádolta meg Szaúd-Arábiát Zalmay Khalilzad amerikai ENSZ-nagykövet. Bagdad pedig azt állítja, hogy a szaúdi vezetés pénzzel támogatja a szunnita lázadókat.
2007. július 30. 05:48 Kiderült a titok: miért utálják a soványak a kövéreket? A pufók kisgyerekek állandó csúfolásától a kövér felnőttek munkahelyi kigúnyolásáig széles körű a társadalmi ellenérzés a súlyproblémákkal küszködő emberekkel szemben. Azt azonban eddig nem sikerült megfejteni, hogy mik az okai ezeknek a megnyilvánulásoknak. Most egy kutatócsoport rájött.
2007. július 30. 05:43 GKI: az infláció túljutott a csúcson A GKI Gazdaságkutató Intézet előrejelzése szerint az infláció már túljutott a csúcsponton, és megkezdődött a kamatvágások időszaka. Karsai Gábor, a kutatóintézet vezérigazgató-helyettese szerint az alapkamat az év végére 6,5 százalékra csökkenhet.
2007. július 30. 05:34 Titkok a legújabb álompárról Nem sokáig maradt társ nélkül Cameron Diaz, ami nem is meglepő, hiszen a színésznő Hollywood legsikeresebb és legszebb hölgyei közé tartozik. Legújabb választottja Jude Law, akivel a Holiday című film tavalyi forgatásán esett szerelembe.
2007. július 30. 05:25 A kutya is biztos halált hoz Nemrég hírt adtunk arról, hogy egy providence-i idősotthonban élő macska csalhatatlan bizonyossággal megérzi, hogy mikor hal meg valamelyik idős ember. A legújabb hírek szerint egy ohio-i kutya is képes erre...
2007. július 30. 05:17 Drogbotrányba keveredett Bruce Willis lánya Kábítószeres botrányba keveredett az amerikai színész, Bruce Willis lánya. A Die Hard 4.0 főszereplőjének 18 éves gyermeke egy kisebb társaságban volt, amikor a rendőrök rajtuk ütöttek.
2007. július 30. 05:07 Darabjaira hullott Britney Spears - hihetetlen képek A jelek szerint az idegösszeomlás szélén áll Britney Spears. A kétgyermekes, válás előtt álló énekesnő legújabb videóklipje forgatásán az egyik jelenet felvétele közben hisztérikus zokogásban tört ki, ezért aznap már nemtudták folytatni a munkát.
2007. július 30. 00:13 Halál, terror, békétlenség, összefogás - az iraki futballisták csodája Irak labdarúgó-válogatottja, története során először, megnyerte az Ázsia Kupát. A győzelem utáni sajtótájékoztatón a csapatkapitány távozásra szólította fel országából az amerikaiakat. A csapat brazil szövetségi kapitánya a győzelmet az indulás előtt bombatámadás áldozatává lett gyúrójuknak ajánlotta. A bagdadi ünneplés újabb halálos áldozatokat követelt.
2007. július 29. 22:36 Halálos vonatgázolás a fővárosban Halálra gázolt egy férfit a vonat vasárnap este Budapesten a IX. kerületben - közölte Kormos Endre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
2007. július 29. 21:06 Egyhangú döntés a kormányzati negyed terveiről Egyhangú döntés született arról, milyen tervek alapján épüljön meg a kormányzati negyed - közölte a projekt kommunikációs vezetője.
2007. július 29. 21:05 Egy időre vége a nyárnak Hétfőn hidegfront éri el Magyarországot, ennek következtében a héten az átlagosnál hűvösebb idő várható. Bár a hét második felében némileg melegebb lesz, sok lesz a felhő, sokfelé lehet zápor és zivatar - szól az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése.
2007. július 29. 20:32 Besenyei sem tudott kifogni Mangoldon Harmadik lett Besenyei Péter a Red Bull Air Race sportrepülő-versenysorozat idei hatodik versenyén Londonban.
2007. július 29. 20:15 Tovább menetelnek a kupacsapatok az NB I-ben A harmadik magyar kupacsapat, a Honvéd is maradt százszázalékos a labdarúgó NB I-ben.
2007. július 29. 20:03 Szenzáció: Brad Pitt és Gwyneth Paltrow egy pár! Ismét összeállt Brad Pitt és egykori szerelme, Gwyneth Paltrow. Bár a hírek szerint előbbi partnere, Angelina Jolie nincs elragadtatva a dologtól, azért nem olyan vészes a helyzet: csak közös filmet forgatnak.
2007. július 29. 19:25 Nem árt az óvatosság a strandok büféinél Csaknem 250 milliárd forintra becsüli az agráriumot ért idei károkat az egyik mezőgazdasági érdekképviselet - a Fidesz és az MDF hosszú távú stratégiát sürget. Szigorítaná a nyugtaadási szabályok ellenőrzését a miniszterelnök. Tíz év alatt 30 milliárd dolláros katonai támogatást nyújt Izraelnek az Egyesült Államok. A nap legfontosabb hírei július 29-én, vasárnap.
2007. július 29. 17:58 Influenzát és asztmát okozhat a tévé Légzési problémákat okozhat a televízió és egyéb készülékek által keltett elektromos mező - állítja egy most megjelent tanulmány. A londoni Imperial College kutatói szerint a televíziók és más háztartási készülékek egyre több elektromos szmogot hoznak létre, ami asztma, influenza és egyéb - légzési nehézségekkel járó - betegségekhez vezethet.
2007. július 29. 17:48 Contador nyerte a Tourt A spanyol Alberto Contador nyerte a Tour de France profi kerékpáros körversenyt. A záró szakaszon az olasz Daniele Bennati győzött.
2007. július 29. 17:43 Strandokon razziáztak a fogyasztóvédők Strandokon tartott ellenőrzést a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség. A vizsgált vendéglátó egységek kétharmadánál fordultak elő szabálytalanságok.
2007. július 29. 17:40 A hatos lottó 30. heti nyerőszámai - nyereményekkel A hatos lottó 30. heti számsorsolásán a következő nyerőszámokat húzták ki: 7, 13, 18, 27, 30, 33.
2007. július 29. 17:36 Valószínű a japán kormánypárt veresége Japánban a kormányzó Liberális Demokrata Párt vereségét vetítik előre az exit poll eredmények a részleges szenátusi választásokon.
2007. július 29. 17:35 Kigyulladt egy bozótos Veszprém és Tapolca között Kigyulladt egy bozótos, erdős terület vasárnap délután Nemesvámos határában, a Veszprém és Tapolca közötti főút mentén. Közben a Természetvédelmi Világalap azzal a kéréssel fordult az Európai Unióhoz, hogy az egy szabályozással minden tagállamban tiltsa meg a leégett erdők területének beépítését.
2007. július 29. 17:09 Újabb motoroshalál: teherautóval ütközött Frontálisan ütközött egy Volkswagen Transporter tehergépkocsival egy motoros a 66-os úton Szentbalázs külterületén vasárnap délután, a balesetben a motor vezetője életét vesztette.
2007. július 29. 16:58 Bányatragédia Kínában Kínában 70 bányász rekedt a mélyben, miután víz tört be a tárnákba. Az Új Kína hírügynökség azt nem közölte, hogy a munkások életben vannak-e.
2007. július 29. 16:25 Rakétákkal lőttek palesztinok izraeli területeket A Gázai övezetből több rakétát lőttek ki a határ menti izraeli városokra az Iszlám Dzsihád palesztin szervezet tagjai. Sérültekről és károkról nem érkezett jelentés.
2007. július 29. 16:23 A pápa is szót emelt az Afganisztánban fogva tartott dél-koreaiakért Afganisztánban újabb határidőhöz kötötték dél-koreai túszaik elengedését a tálibok. Közben XVI. Benedek pápa a foglyok azonnali szabadon bocsátását követelte.
2007. július 29. 16:12 Szex, kémek és lehallgatás - egy igaz történet Idén hatvan éves az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség, azaz a CIA. Az évforduló kapcsán jelent meg a The New York Times újságírójának, Tim Weinernek a könyve, melyből kiderült: a világ egyik legjelentősebb kémszervezetének története valójában a tévedések és a téves előrejelzések históriája, amely nem nélkülözi a komikus elemeket sem.
2007. július 29. 15:16 Fidesz: akár 40 százalékkal is drágulhatnak az élelmiszerek Rövidesen 15-40 százalék közötti élelmiszer-áremelésre számít a mezőgazdaságot ért károk, valamint az elhibázott kormányzati lépések miatt a Fidesz. Az MDF közben rövid távú intézkedéseket is sürget.
2007. július 29. 14:52 A szinte lehetetlen küldetés Német diplomata képviseli az Európai Uniót a Koszovó jövendő jogállásáról szóló tárgyalásokon. Feladata az lesz, hogy rábírja a megegyezésre a belgrádi és a koszovói vezetést.
2007. július 29. 13:23 Gyurcsány bekeményít: nincs több pardon Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felkérte Veres János pénzügyminisztert, hogy készítsen egy úgynevezett "nulla tolerancia javaslatcsomagot" a nyugtaadási szabálytalanságok visszaszorítására - mondta a kormányszóvivő.
2007. július 29. 13:01 Óriási károkkal küzd a mezőgazdaság Összeségében csaknem 250 milliárd forintra becsüli az ágazatot idén ért károkat a Mezőgazdasági Termelők és Szövetkezők Országos Szövetségének főtitkára. A kormány szerint a kár valószínűleg nem haladja meg a 200 milliárd forintot.