2008. március 18. 07:33 Az Air-France-KLM-é az Alitalia Az olasz kormány jóváhagyta az Air France-KLM francia-holland konzorciumnak az Alitalia olasz légitársaság felvásárlására vonatkozó ajánlatát.
2008. március 18. 07:30 Oda az imázs, láncdohányos lett a varázslótanonc Rákapott a dohányzásra Daniel Radcliffe. Kollégái szerint a fiatal brit színészt idősebb cimborái vitték a rosszba, és lehet, hogy már késő visszakozni.
2008. március 18. 07:23 Megbénulhat a Hungária körút forgalma Kedden is folytatja demonstrációját a Közúti Fuvarozók Érdekvédelméért Nonprofit Kft., a fővárosi behajtási engedélyrendszer idei módosítása ellen. Reggel 6 órától a Hungária körúton tartanak forgalomlassító tüntetést.
2008. március 18. 07:10 Fiatalodni akar? Itt a recept! Megállítható a szervezet védekező rendszerének romlása - állapították meg a kutatók. Egy új tanulmány eredményei szerint, a szervezetnek a szulforafán nevű antioxidánsra van szüksége, amelyből sokat találunk a brokkoliban.
2008. március 18. 07:08 Peking: A dalai láma irányítja a lázadást A száműzetésben élő dalai lámát vádolta meg a Tibetben a napokban kitört lázadás megszervezésével a kínai kormányfő. Ven Csia-pao Pekingben azt mondta: számos bizonyíték van arra, hogy a vallási vezető irányította a cselekményeket.
2008. március 18. 07:02 Alagút épül a medvéknek Csehországban két alagutat építenek egy védett területen áthaladó vasúti pálya alatt a medvék, farkasok és hiúzok biztonságos átkelése érdekében.
2008. március 18. 06:54 A kormányoldal is módosítaná az egészségbiztosítási törvényt Magas szintű politikai egyeztetések zajlanak a koalícióban arról, hogy miként lehetne módosítani a februárban elfogadott egészségbiztosítási reformtörvényt.
2008. március 18. 06:50 Régi-új színében pompázik az óriás legyőzője Aranyfüsttel borította Dávid-szobrát Donatello - derült ki a bronzszobor restaulása során. A szakértől lézertechnológiát alkalmaznak a reneszánsz alkotás megtisztítására, a munkát a Bargello Múzeum látogatói is figyelemmel kísérhetik.
2008. március 18. 06:38 Rácz Jenő: A cél a betegszám csökkentése volt A vizitdíj célja nem a bevételszerzés volt, hanem az orvosnál megjelenők számának csökkentése - mondta Rácz Jenő volt szocialista miniszter az InfoRádióban, hozzátéve: az általa vezetett kórház épp annyi bevételtől esett el a betegek elmaradása miatt, mint amennyi befolyt a 300 forintokból. A Veszprém megyei kórház igazgatója szerint az egészségügyi reformnak nem volt lényegi eleme a két díj.
2008. március 18. 06:30 Rekorderek, akik igen drágán úszták meg a válást Nem Paul McCartney az egyetlen, akit súlyos milliókkal rövidített meg egykori felesége a válásuk során.
2008. március 18. 06:10 Már az újszülöttekbe is csipeket tesznek Egy norvég kórház újfajta csipes újszülöttvédelmet vezet be a gyermeklopás és a fatális gyermekcserék elkerülése érdekében.
2008. március 18. 06:00 Olyan kövér, hogy csak állatorvos tudja megvizsgálni Nagy-Britanniában egyre gyakrabban kérnek segítséget az állatkórházaktól az embereket gyógyító intézmények, mert olyan kövér páciensekkel találják magukat szemben, akik nem férnek be az emberek számára készített diagnosztikai készülékek alá.
2008. március 18. 05:45 A tea egészséges - legalábbis a nők számára Napi három csésze tea elfogyasztásával megelőzhető a szívroham és a stroke, legalábbis a nők esetében - állítják kutatók.
2008. március 18. 05:30 Szex a Petri-csészében: lefilmezték a baktériumok nemi életét Első ízben sikerült filmre vennie és megmagyaráznia a baktériumok közötti nemi aktust, a szexuális életnek a természetben előforduló legelemibb formáját egy horvát tudóscsoportnak.
2008. március 18. 05:15 Bármilyen meglepő, az okos embereket könnyebb becsapni A közhiedelemmel ellentétben nem a tanulatlan és szegényebb embereket lehet a legkönnyebben becsapni, hanem az értelmiségieket; az orvosok, építészek, a mérnökök és a többi úgynevezett fehérgallérosok azok, akik a leginkább beleesnek az internetes csalók hálójába.
2008. március 18. 05:00 Gerő: "Csak látszat, hogy egymillióval több szavazója van a Fidesznek" Széchenyi-díjjal tüntették ki Gerő András történészt, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanszékvezető tanárát. Az történész szerint a népszavazás után csak látszólag van egymillióval több szavazója a Fidesznek.
2008. március 17. 21:45 2010-re csak száz önálló postahivatal marad A német posta folytatja a még 1993-ban megkezdett takarékossági intézkedéseket, és 2010-ig további 700 önállóan működő postahivatalt zár be. A posta szóvivője hangoztatta azonban, hogy a reformtervet nem elbocsátások útján akarják megvalósítani.
2008. március 17. 21:40 Az Országgyűlés döntött: nem lesz vizitdíj - a nap legfontosabb hírei Jóváhagyta az Országgyűlés a népszavazással összefüggő kormánypárti törvényjavaslatokat. A képviselők a kieső bevételek pótlására vonatkozó fideszes előterjesztést elutasították.
2008. március 17. 21:30 Sorozatgyilkos tartja rettegésben a prostituáltakat Sorozatgyilkostól tartanak Hongkongban, miután szombat óta három meggyilkolt prostituált holttestét találták meg a lakásukon.
2008. március 17. 21:23 Medveczky Ádámé az alternatív Kossuth-díj Medveczky Ádám karmesternek, a Magyar Állami Operaház tagjának ítélték az idén az alternatív Kossuth-díjat; az elismerést hétfőn vette át Budapesten a Liszt-díjas érdemes művész.
2008. március 17. 21:15 Legjobb barátunk legjobb barátja - képekkel Mit nekik csont meg sípoló játék - a kutyák legjobb barátja a cipő. Mindegy, hogy puha plüsspapucs vagy divatos tűsarkú, a lábbeli az, amely nélkül semmit sem ér a kutya élete.
2008. március 17. 21:00 A gyógyszerreklámnak is vannak súlyos mellékhatásai Az Egyesült Államokban ismét napirendre került a gyógyszerreklámok betiltásának kérdése, mert több társadalmi szervezet szerint több gondot okoznak, mint amennyi hasznuk van. Persze haszon azért jócskán keletkezik: a portékáikat hirdető gyógyszergyárak pénztáraiban.
2008. március 17. 20:43 Kútvölgyi: "Fontos, hogy a néző ne tudja, éppen milyen zászló alatt vagyunk" Szuggesztív erővel megformált színpadi alakításaiért, film- és televíziós szerepeiért vehetett át a Kossuth-díjat Kútvölgyi Erzsébet. A Vígszínház színművésze azt mondja: nem a gyávaság tartotta közel 40 évig egy színháznál, hanem az "akol melege", amely csodálatos hátteret biztosít a munkához, és lehetőséget ad a feltöltődésre.
2008. március 17. 20:30 "Nem az érték számított, csak ki akarták tölteni az üres helyet" A keresztes hadjáratok idején, a 12.-13. században Akko kikötőjébe nemcsak a Földközi-tenger partvidékéről, Levantéból, Egyiptomból, Észak-Afrikából, hanem még a távoli Kínából is érkeztek cserépedények - derítették ki a Haifai Egyetem kutatói.
2008. március 17. 20:15 A 2. világháború egyik legnagyobb rejtélyét oldhatja meg a roncs Megfejthetik végre az egyik legrégibb ausztrál tengeri rejtélyt, a búvárok ugyanis megtalálták a HMAS Sydney ausztrál hadihajó roncsait - jelentette be Kevin Rudd kormányfő.
2008. március 17. 20:11 Április végére kiderül, mely cégeken adna túl az állam Április végéig kell részletes programot kidolgoznia az állami tulajdon egyes elemeinek magánkézbe adására a kormánynak. Erről az új tulajdonosi programról elfogadott határozat rendelkezik.
2008. március 17. 20:07 Bush: Ellenőrzés alatt tartjuk a helyzetet Az Egyesült Államok ellenőrzés alatt tartja a helyzetet. Ezt a magas rangú pénzügyi politikusokkal tervezett találkozója előtt mondta az amerikai elnök.
2008. március 17. 20:01 Washingtonban aláírták a vízummentességi memorandumot Ünnepélyes keretek között aláírták az amerikai-magyar vízummentességi szerződés alapjául szolgáló egyetértési nyilatkozatot hétfőn Washingtonban.
2008. március 17. 20:00 Nagyköveti megbízást kap a jövőből érkezett kék macska Doraemont, a jövőből érkezett híres, macskára emlékeztető japán animációs figurát a manga képregény utazó nagykövetévé nevezik ki, hogy előmozdítsa a japán népi művészetek és általában a szigetország nemzetközi népszerűsítését.
2008. március 17. 19:45 A csótányok sem élik túl - nézze meg, milyen lesz a Föld az ember nélkül! Milyen lenne a Föld, ha az emberi élet megszűnne? Meddig maradnának fenn a civilizáció emlékei? Mit tudhatna meg rólunk egy idegen faj, ha pusztulásunk után egy évszázaddal a Földre látogatna? A válasz megdöbbentő: szinte semmit.
2008. március 17. 19:34 Ismét kínai játékokat hívtak vissza Az amerikai Mega Brands Inc játékforgalmazó mintegy 2,4 millió kínai gyártmányú mágneses játékot volt kénytelen visszahívni, mert a játék kis mágnesei kieshetnek, és a gyerekek lenyelhetik vagy akár belélegezhetik őket.
2008. március 17. 19:05 Lauda: Raikkönenék mindent elrontottak Melbourne-ben A fogadóirodák jelentős változtatásokkal reagáltak a Forma-1-es Ausztrál Nagydíj eredményeire. A korábbi fő esélyes Kimi Raikkönen már csak a második számú várományos a Melbourne-ben ellenállhatatlanul vezető Lewis Hamilton mögött. Az angol sztár végső sikere már csak alig kétszeres pénzt érhet annak, aki most fogad rá, míg Raikkönen címvédésére nagyjából háromszoros összeget kínálnak a bukmékerek.
2008. március 17. 18:52 Külföldön dolgozna? 1,3 millió állás várja Jelenleg mintegy 1,3 millió betöltetlen álláshely van az Európai Unióban, és a becslések szerint mindössze pár tízezer magyar dolgozik a közösségben. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat nemzetközi és migrációs főosztályvezetője az InfoRádiónak azt mondta: a magasan kvalifikáltak önállóan és könnyen rátalálnak a munkára, a szakmunkások közül pedig elsősorban a vendéglátásban dolgozók mennek külföldre.
2008. március 17. 18:37 Az Országgyűlés döntött: április 1-jétől nem lesz vizitdíj Az Országgyűlés megszavazta a népszavazáson hozott döntések végrehajtásáról a kormány által előterjesztett törvényjavaslatot. Ez alapján április 1-jétől megszűnik a vizitdíj és a kórházi napidíj, szeptembertől pedig nem kell tandíjat fizetni az egyetemeken és főiskolákon.
2008. március 17. 18:25 Az ország legnagyobb környezetvédelmi beruházása Az ország legnagyobb környezetvédelmi beruházása kezdődik meg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.
19:56 Az eddigi legnagyobb ezüsttartalmú 1848-49-es emlékérmét bocsátották ki az aradi vértanúk tiszteletére