2011. június 30. 14:34 Elrendelték a bundabotrány gyanúsítottjainak előzetes letartóztatását Elrendelte a Pesti Központi Kerületi Bíróság a labdarúgó bundabotrányban érintett hét gyanúsított előzetes letartóztatását.
2011. június 30. 14:19 Clinton: Bővíteni kell az együttműködést Magyarország és az Egyesült Államok között Bővíteni kell az együttműködést Magyarország és az Egyesült Államok között, és ez nemcsak a gazdasági kapcsolatokat jelenti, hanem a demokrácia megerősítésére és az emberi jogok védelmére tett erőfeszítéseket is - mondta Hillary Clinton amerikai külügyminiszter Orbán Viktorral közösen tartott sajtótájékoztatóján. A magyar kormányfő azt hangsúlyozta, hogy Magyarország és az Egyesült Államok a kommunizmus összeomlása óta szoros és egyre mélyülő szövetséget épített fel; ennek az elmúlt húsz évben újból és újból megerősített szövetségnek értékalapjai vannak.
2011. június 30. 13:45 Tarlóstól remélnek segítséget a taxisok Nyílt levélben fordult Tarlós István főpolgármesterhez a Taxi Gépkocsivezetők Független Szakszervezete, azt kérve, hogy vizsgálja felül a Fővárosi Közgyűlés által elfogadott 50 százalékos drosztdíjemelést.
2011. június 30. 13:41 Hende: Csak a hájtól kell megszabadulni, az izomtól semmiképpen Az ország anyagi helyzete miatt a honvédségnél is takarékossági intézkedésekre van szükség, a technikai fejlesztéseket elhalasztják, és a bürokrácia csökkentésétől megtakarítások remélhetők - mondta a honvédelmi miniszter újságírói kérdésre Tatán, ahol visszafogadták az Afganisztánban szolgáló Műveleti Tanácsadó és Összekötő Csoport ötödik váltásának 30 katonáját.
2011. június 30. 13:11 A szlovák államfő másodszorra sem írta alá a kisebbségi nyelvhasználati törvényt Máspdszorra sem írta alá a szlovákiai kisebbségi nyelvhasználati törvény módosítását Ivan Gasparovic szlovák köztársasági elnök, de ez már nem akadályozza a jogszabály hatályba lépését.
2011. június 30. 12:58 Magyarok vadásznak az adatainkra a Facebookon Valószínűsíthető, hogy magyar adathalászok dolgoznak a Facebookon. A beugratós módszerrel gyűjtött e-mail címeket feltehetően kéretlen reklámok küldésére használják - figyelmeztet közleményében az ESET számítástechnikai cég.
2011. június 30. 12:20 Legközelebb meg is béníthatják a forgalmat a demonstrálók Országszerte negyven helyszínen, 1200-nál is több gépkocsival zártak le félpályásan utakat szerdán a szakszervezeti demonstrálók. Pongó Géza, a Független Rendőr Szakszervezet főtitkára elítélte a Fidesz-frakció közleményét, amelyben azt írták: az útzárakat szervezők nem akarnak dolgozni, és másokat is akadályoznak a munkába jutásban.
2011. június 30. 12:09 Elhalasztják a Balaton-átúszást Elhalasztják a szombatra meghirdetett Balaton-átúszást - tájékoztatták a szervezők.
2011. június 30. 11:43 Mérföldkő előtt a Fradi Elkezdődnek az Európa Liga küzdelmei, a selejtező első körében két magyar csapat is pályára lép csütörtök este. A Paks története első nemzetközi kupameccsére készül, a Ferencváros pedig hat év után tér vissza az európai porondra.
2011. június 30. 11:21 Martonyi: Garantálni kell az emberi jogok érvényesülését Az Egyesült Államoknak és Magyarországnak egyaránt felelőssége, hogy elérje, a világon mindenütt garantált legyen az emberi jogok érvényesülése - mondta Martonyi János külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
2011. június 30. 10:33 Kósa: A Fidesz nem arra szerződött, hogy hibátlan legyen - hetilapszemle A Heti Válasz interjút közöl Kósa Lajos, Debrecen polgármesterével, a Figyelőben pedig arról lehet olvasni, hogy a turisták nem aggódnak a görög válság miatt.
2011. június 30. 10:11 Orbán: Még messze van, amikor nyugodtan hátradőlhetünk Az amerikai és a magyar emberek szövetsége erős alapokon áll - jelentette ki Orbán Viktor csütörtökön az Országházban, a Tom Lantos Intézet megnyitóján.
2011. június 30. 09:54 Csökkent a devizahitelek állománya Az idén májusban a szezonálisan nem igazított adatok szerint a háztartások az előző hónaphoz hasonlóan forintban több hitelt vettek fel, mint amennyit törlesztettek, azaz nettó hitelfelvevők voltak, míg devizában többet törlesztettek, mint amennyit felvettek, azaz nettó törlesztők voltak - közölte a Magyar Nemzeti Bank.
2011. június 30. 09:37 KSH: nőttek az ipari termelői árak Az ipari termelői árak májusban az előző havinál 0,1 százalékkal magasabbak voltak, az egy évvel korábbihoz mérten 1,2 százalékkal emelkedtek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal csütörtökön.
2011. június 30. 09:23 Pluszban nyitott a tőzsde A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 68,11 pontos emelkedéssel, 22.769,86 ponton nyitott csütörtökön.
2011. június 30. 09:11 Parragh László: Magyarországon rengeteg hulladékot esznek A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke támogatja a hamburgeradó bevezetését. Parragh László az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta, miért célszerű a kormánynak beavatkoznia, és hogy az új adóteher egy részét a gyártók biztos áthárítják a vásárlókra, a másik részét viszont kénytelenek lesznek lenyelni.
2011. június 30. 09:06 A fizetési mérleg 802 milliós többlettel zárt az első negyedévben A folyó fizetési mérleg többlete a szezonálisan kiigazított adatok alapján az év első negyedévében 802 millió euró lett, szezonálisan igazítva az export és az import szintje, továbbá az áruforgalmi egyenleg kiigazított értéke (1,625 milliárd euró) is meghaladta az előző negyedévi értékeket - közölte a Magyar Nemzeti Bank.
2011. június 30. 08:30 Kalapács alatt a hollywoodi sztár ékszerei Elárverezik decemberben Elizabeth Taylor ékszergyűjteményét, amelyet a néhai hollywoodi csillag más emlékezetes tárgyaival együtt több aukcióra bontva kínálnak majd megvételre - jelentette be a Christie's aukciósház.
2011. június 30. 07:58 Hajnali összecsapások Athénban - sok a sérült A megszorítások ellen tiltakozó görög tüntetők csütörtök hajnalban ismét összecsaptak a rendőrökkel Athénban, a parlament előtti Szintagma téren.
2011. június 30. 07:50 Új vizsgálattal megelőzhető a méhnyakrák Új szűrővizsgálatot fejlesztettek ki a méhnyakrákot előidéző vírusok korai felismerésére az Egyesült Államokban.
2011. június 30. 07:29 Így próbálja sarokba szorítani a Fidesz a kereskedelmi láncokat - lapszemle A Népszabadság egy bolti szuperhatóság lehetséges létrejöttéről ír, a Magyar Nemzet pedig arról cikkezik, hogy a Tesco peren kívüli egyezséget ajánl egy családnak.
2011. június 30. 07:02 Teknősvonulás miatt késtek a repülők Több tucat járat késett szerdán a New York-i Kennedy repülőtéren, miután körülbelül 150 gyémántteknős bemászott az egyik kifutópályára, hogy tojásai lerakásához megfelelő helyet keressen - közölték a reptéri hatóságok.
2011. június 30. 06:20 Oktatás közben mentett életet a szívgyógyász Előadása közben - nem szemléltetés céljával - mentett életet egy amerikai szívgyógyász, aki a sikeres újraélesztés után folytatta a kardiológiai oktatást.
2011. június 30. 06:06 Eltűnt a Tiszában egy férfi Tiszakécskénél Megtalálták a búvárok annak a 33 éves férfinak a holttestét, aki szerda este merült el a Tiszában - közölte a rendőrség csütörtökön.
2011. június 30. 06:00 Az egymillió forint feletti reálhozam sem lehetetlen A postai kapacitás miatt húzódhat el a reálhozamok kézbesítése - mondta el az InfoRádió kérdésére az OTP Magánnyugdíjpénztár igazgatója. Nagy Csaba hozzátette: ők mintegy 60 milliárd forint reálhozamot utalnak a körülbelül 730 ezer tagjuknak.
2011. június 30. 05:55 Modellnek csapja a szelet Harry herceg - képek Ismét udvarol Harry herceg, és ezúttal is egy szőke szépségnek.
2011. június 29. 22:02 Ezt a címet aligha szereti Mick Jagger A legbefolyásosabb brit nyugdíjasok közé került Mick Jagger, a Rolling Stones zenekar énekese - II. Erzsébet és Alex Ferguson, továbbá Tom Jones és Paul McCartney társaságába.
2011. június 29. 21:39 Capa, Kertész, Moholy-Nagy - újabb grandiózus magyar kiállítás Londonban Szemtanú címmel, a XX. századi magyar fotóművészet legkiválóbb alkotásait bemutató kiállítás nyílt Londonban, a Brit Művészeti Akadémia palotájában. A kiállítás a magyar Európai Uniós elnökség angliai záróeseménye. Ötven magyarországi vagy külföldre származott fotós művei nyomán képet ad a század viharos magyar történelméről is.
2011. június 29. 21:08 Elfogadta a megszorító csomagot a görög parlament - a nap hírei Elfogadta a megszorításokat tartalmazó törvénycsomagot a görög parlament. Hétfőn hallgatja meg a parlament alkotmányügyi bizottsága az alkotmánybírósági elnöknek jelölt Paczolay Pétert. Megállapodott a csoportos leépítésről a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap az üzemi tanáccsal. A nap legfontosabb hírei június 29-én.
2011. június 29. 21:02 Orbán: A kormányzás alapja a konzultáció A magyar gazdaságpolitika középpontjában a munkahelyteremtés áll, a kormányzás alapja továbbra is a konzultáció - jelentette ki a kormányfő, amikor fogadta Condoleezza Rice volt amerikai külügyminisztert.
2011. június 29. 20:50 Szó szerint halálos, ha nincs elég ápolónő Ha a betegek számához képest csökken a megfelelően képzett ápolónők létszáma, vagy bármilyen okból romlik az ápolás minősége, az mérhetően megnöveli a halálozást az érintett osztályon. Amerikai kutatók hasonló eredményeket kaptak valamennyi osztályon, és ezért fölhívják a kórházigazgatók figyelmét erre a kockázatra.
2011. június 29. 20:41 Várhatóan nem emelkedik a gáz ára Elmaradhat a július elsején szokásos gázáremelés, mivel a Széll Kálmán-terv szerint a rezsiköltségeket egyelőre befagyasztaná az állam, igaz, az erről szóló rendelkezéssel még adós az országgyűlés. Az InfoRádió által megkérdezett gázszolgáltató, az E.ON azt közölte: a gáz ára a lakosságnak valóban nem változik, de az ehhez kapcsolódó rendeletet várják.
2011. június 29. 20:33 Együttműködésről állapodott meg a BKF és a zuglói önkormányzat Együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (BKF) és a XIV. kerületi önkormányzat, az egyezmény értelmében az önkormányzat segíti a főiskola felsőoktatási, szakmai és közösségi tevékenységét, különös tekintettel az infrastrukturális feltételek fejlesztésére és a hallgatók szakmai gyakorlati lehetőségeinek bővítésére.
2011. június 29. 20:28 Nadal és Murray sem hibázott A címvédő, kétszeres bajnok Rafael Nadal, illetve Andy Murray is magabiztosan nyert a wimbledoni nyílt teniszbajnokság szerdai negyeddöntőjében.
2011. június 29. 20:11 A fukusimai atomerőműben leállt a radioaktív víz tisztítása Japánban a berendezés hibája miatt ismét leállt a szennyezett, radioaktív víz tisztítása a fukusimai atomerőműben.
Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól
Fontos kérdés a német vádirat után: ha Ukrajna robbantotta fel az Északi Áramlatot, NATO-tagállamra támadt?
13:10 Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről
12:51 Kovács Attila: szombaton Milánóig elkorcsolyázhatnak a Jégpályák Éjszakájának résztvevői – persze szimbolikusan