2010. május 6. 20:50 Orbán Viktor: Első az elszámoltatás Orbán Viktor szerint forradalmi Országgyűlés lesz a következő. A Fidesz elnöke erről csütörtökön, Székesfehérváron beszélt, mikor átvette képviselői megbízólevelét.
2010. május 6. 20:40 Forrnak az indulatok Csehországban Csehországban eddig soha nem látott módon eldurvult a választási kampány. A rendezvényeken az utóbbi napokban több erőszakos cselekmény is történt.
2010. május 6. 20:30 Magyarországot is fenyegeti a görög válság Portugália és Spanyolország után Magyarországot érintheti a legrosszabbul a görög válság - mondta az InfoRádiónak Pogátsa Zoltán közgazdász. A Nyugat-Magyarországi Egyetem docense szerint egyedülálló, hogy több szegényebb, új tagállamnak is szerepet kell vállalnia a régóta EU-tag Görögország kimentésében.
2010. május 6. 20:20 Az se jó, ha keveset alszunk, de az se, ha sokat Korán halhatnak meg azok az emberek, akik napi hat óránál kevesebbet alszanak - állítják kutatók, akik azt is felvetették, hogy a kilenc óránál többet alvók is veszélyben vannak.
2010. május 6. 20:02 Vihar és felhőszakadás pusztít az ország keleti felében A heves szél miatt útra dőlt fákhoz, leomló kéményekhez riasztották a tűzoltókat a csütörtök délutáni vihar nyomán Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Hajdú-Biharban pedig harminc esetben kellett kivonulniuk a tűzoltóknak a viharkárok elhárítására. Házakat veszélyeztet a megáradt patak és a leesett nagy mennyiségű hömpölygő víz a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Miskolc diósgyőri városrészében félméteres, méteres víz folyik az utcákon.
2010. május 6. 20:00 Nem tudja, hogy ötven milliárdot nyert? 266 millió dollárt - csaknem 50 milliárd forintot - nyert lottón az Egyesült Államokban valaki, ám nem zárható ki, nem tud róla.
2010. május 6. 19:40 Tigrisfotó-hamisításért bebörtönöztek egy parasztot Tigrisfotó-hamisításért került börtönbe egy földműves Kínában.
2010. május 6. 19:20 Vámpírokat állítottak bíróság elé Új-Zélandon Vádat emeltek két férfi és egy és egy nő ellen Új-Zélandon, akik összeharapdáltak egy férfit és ittak a véréből - jelentette csütörtökön a helyi sajtó.
2010. május 6. 19:00 Hiába iszunk sokat, nem tudunk mindent a tejről Sok a tejjel kapcsolatos tévhit a magyar lakosság körében annak ellenére, hogy évi 68,9 literes fogyasztásunkkal még mindig valóságos "tejnagyhatalomnak" számítunk - derült ki a GfK Hungária Piackutató Intézet országos felméréséből.
2010. május 6. 18:40 Jövőre már a mozikban az első Rákospalotán forgatott film Európa legmodernebb filmstúdió komplexumaként mutatta be Rákospalotán megnyílt új központját a hollywoodi székhelyű Raleigh Studios. A 17 milliárd forintos filmes beruházás költségeinek 85 százalékát a Magyar Fejlesztési Bank által nyújtott hitel biztosította.
2010. május 6. 18:20 Bajnai Gordon próbál lelket önteni a szocialistákba E-mailben köszönte meg a miniszterelnök a szocialistáknak, hogy az elmúlt egy évben kitartottak a válságkezelés mellett - értesült a távirati iroda. Bajnai Gordon szerint a népszerűségvesztésnek előbb-utóbb meglesz az eredménye.
2010. május 6. 18:05 Megszavazta a megszorító csomagot a görög parlament Megszavazta a megszorító intézkedéseket csütörtök délután a görög parlament. A parlamenti vitában Jeórjiosz Papandreu kormányfő hangsúlyozta: próbatétel előtt áll a görög demokrácia, a szerdaihoz hasonló erőszak pedig nem megoldás a problémákra. A parlament előtt tüntetők ellen a rendőrség könnygázt vetett be.
2010. május 6. 17:29 2015 előtt aligha lesz Magyarországon euró A globális pénzügyi válság nem tett jót a legtöbb kelet-európai uniós tagállam, köztük Magyarország valutauniós csatlakozási menetrendjének - írta csütörtökön Londonban kiadott elemzésében a Fitch Ratings, amely korábbi előrejelzéseihez képest egy évvel későbbre tette a magyar euróövezeti belépés általa valószínűsített időpontját.
2010. május 6. 17:07 Nem kelt el még minden országgyűlési pozíció Pénteken tartják következő egyeztetésüket a parlamenti pártok az Országgyűlés május 14-i alakuló üléséről. Az LMP kivételével mindegyik képviselőcsoport megalakult, de több poszt még betöltetlen.
2010. május 6. 16:47 Kulcsár Attila megszólalt Sokéves hallgatás után Kulcsár Attila érdemben megszólalt, és az egész bírósági eljárásban eddig példa nélküli, egyórás felszólalásában nekiment volt munkahelyének, a K and H Banknak és egykori ügyfeleinek is a Fővárosi Ítélőtáblán csütörtökön.
2010. május 6. 16:43 Masszívan esett a BUX, 280 forint fölött az euró árfolyama A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 319,23 pontos, 1,38 százalékos csökkenéssel, 22.888,34 ponton zárt csütörtökön. Tőzsdezáráskor az euró árfolyama meghaladta a 280 forintot.
2010. május 6. 15:43 Még semmiről nem döntött az MSZP Bár több lap szerint is megegyeztek az MSZP vezetői a tisztújítás mihamarabbi lebonyolításáról, Lendvai Ildikó a tárgyalás után azt mondta: továbbra sem dőlt el az időpont. A pártelnök arról is beszélt, hogy május 14-ig a pártszervezetek elkészítik állásfoglalásaikat az értékelésről, az ellenzéki stratégiáról, s ezeket a választmány ülésén vitatják majd meg. Ennek része az is, hogy a teljes tisztújítás az önkormányzati választások előtt vagy után legyen-e.
2010. május 6. 15:20 Politikai nagyvadak nyomában a nyomozók - hetilapszemle A Heti Válasz arról közöl cikket, hogy noha a Fidesz egy hónapja 13 ügyben ígért elszámoltatást, a nyomozó-büntetőhatóságok további 28, nagypolitikát érintő témában vizsgálódnak. A Figyelőben arról lehet olvasni, hogy egyre olcsóbbak a lakásbiztosítások, de a válság miatt a fizetőképes kereslet is zsugorodik.
2010. május 6. 14:59 A Fidesz felülvizsgálja a jelenlegi cafeteria szabályokat Mindenképpen felülvizsgálja a Fidesz a cafeteria jelenlegi adózási rendszerét - közölte Varga Mihály csütörtökön Budapesten, emlékeztetve arra, hogy szakértők a szuperbruttósítással kapcsolatban is ezt javasolták.
2010. május 6. 14:55 A tanárok szerint nehéz volt az idei írásbeli érettségi Lezárultak azok az érettségi vizsgák, amelyeket mindenkinek meg kell írnia. Az InfoRádió által megkérdezett pedagógusok szerint a magyar, a matematika és a történelem feladatsor is nehezebb volt az előző évekhez képest.
2010. május 6. 14:36 Varga Mihály: továbbra is gazdasági vészhelyzet van Varga Mihály szerint a legfrissebb gazdasági adatok azt mutatják, hogy Magyarországon továbbra is gazdasági vészhelyzet van. A Fidesz alelnöke nem tartja kizártnak, hogy rendkívüli intézkedésekre lesz szükség. A kormányszóvivő reagálásában tagadta ezt; Szollár Domokos szerint a gazdaság már nem csökken, az euróhoz viszonyítva a forint stabilizálódott, az államháztartás tervezett hiánya tartható.
2010. május 6. 14:20 Prőhle Gergely: Hazánk megérett a múlt megismerésére Szembe kell nézni azzal, hogy a magyarországi egyházak min mentek keresztül a diktatúra alatt - mondta az InfoRádiónak a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője. Prőhle Gergely szerint erre a hazai kereszténység és a társadalom is megérett.
2010. május 6. 13:44 Angliába menekült két korábbi kirgiz kormányfő A felelősségre vonás elől Angliába menekült Kurmanbek Bakijev megbuktatott kirgiz elnök két utolsó kormányfője.
2010. május 6. 13:44 Minden megváltozhat Nagy-Britanniában Nagy-Britanniában megkezdődött az utóbbi tíz év legizgalmasabb parlamenti választása. A voksolás előtt úgy tűnt, hogy nagyon szoros eredmény, és a brit politikában ritka koalíciós kormányzás várható, a ma közölt felmérések szerint azonban az ellenzéki konzervatívok 13 év után visszatérhetnek a hatalomba.
2010. május 6. 13:34 Várszegi Asztrik: Új kihívások előtt állnak a keresztények Nem szabad meglepődniük a keresztényeknek, ha üldözik őket - jelentette ki Várszegi Asztrik püspök. A pannonhalmi főapát az Egyházüldözések és egyházüldözők a Kádár-korszakban című konferencia alkalmából nyilatkozott az InfoRádiónak.
2010. május 6. 13:30 Júliustól vége lehet a szívrohamot okozó mobilinternet-számlák korának Júliustól egyetlen fogyasztónak sem okozhat meglepetést a telefonszámlája csak azért, mert külföldön internetezett a mobilján. Életbe lép ugyanis az ötven eurós határ. Aki e fölött akar roamingolni, azt a szolgálató sms-ben figyelmezteti a költségekre. A limit már most beállítható és módosítható is - hívja fel a figyelmet a hírközlési fogyasztói jogok képviselője.
2010. május 6. 13:25 Rendben lezajlottak az angol írásbelik Rendben lezajlottak az angol írásbeli vizsgák a középiskolákban, rendkívüli esemény nem zavarta meg a közép- és emelt szintű érettségit - közölte Bakonyi László, az Oktatási Hivatal elnöke
2010. május 6. 13:23 Játék pisztolyos nőt fogott el a rendőrség a német kancellár beszéde alatt Előállított a német rendőrség egy nőt, aki pisztolynak látszó tárggyal a kezében jelent meg egy épület ablakában az észak-rajna-vesztfáliai Wuppertalban, azon a téren, ahol Angela Merkel kancellár éppen kampánybeszédet mondott.
2010. május 6. 13:22 Kaczynski gépe nem robbant fel Az orosz főügyész szerint kizárható, hogy robbanás vagy tűz okozta a lengyel államfőt és kíséretét szállító repülőgép katasztrófáját. Jurij Csajka azután beszélt erről, hogy a lengyel kollégája vezette küldöttséggel folytatott megbeszélést. Andrzej Seremet ugyanakkor kijelentette: korai lenne még a szerencsétlenség okáról beszélni.
2010. május 6. 13:18 Kivonul a Hypo Bank Magyarországról Kivonul Magyarországról a Hypo Bank. Az osztrák pénzügyi csoport indoklása szerint 3 év alatt ismét nyereségessé akarják tenni a csődtől kényszerállamosítással megmentett pénzintézetet.
2010. május 6. 13:17 Tartósan gyenge maradhat a forint Várhatóan tartósan gyenge marad a forint, és akár további gyengülés is várható - mondta Weinhardt Attila, a Portfolio.hu elemzője.
2010. május 6. 13:07 Két újonc a német világbajnoki keretben A Bajnokok Ligája-döntőben érdekelt Bayern München veterán kapusa, Jörg Butt is meghívót kapott Joachim Löw szövetségi kapitánytól a június 11-én kezdődő dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságra készülő német válogatott bő keretébe. A 27 fős keretben 11 olyan játékos található, aki részt vett a 2008-as Eb-n.
2010. május 6. 12:49 Emberi mulasztás okozta a tavaly lezuhant török utasszállító balesetét Részben a pilóták, illetve a légi irányítók hibája okozta az Amszterdam közelében tavaly lezuhant török utasszállító repülőgép balesetét - állapította meg a vizsgálatot végző holland hatóság.
2010. május 6. 12:45 Skóciában és Írországban is megnyitották a repülőtereket Skóciában és Írországban is megnyitották a repülőtereket, miután az izlandi vulkánkitörés hamufelhője elhagyta a Brit-szigeteket az Atlanti-óceán felé.
2010. május 6. 12:45 Csak a tervezettnél később vezethetik be Lengyelországban az eurót Késhet Lengyelország euróövezeti csatlakozása a görög válság miatt - vélekedett a lengyel jegybank elnökhelyettese.
19:56 Az eddigi legnagyobb ezüsttartalmú 1848-49-es emlékérmét bocsátották ki az aradi vértanúk tiszteletére