2006. június 28. 19:04 Kiegészülhet az angol csapat Valószínűleg pályára léphet Gary Neville az angol válogatott Portugália elleni negyeddöntőjén. A vádlisérüléséből felépülő védő részt vett az angolok edzésén.
2006. június 28. 18:57 Felforgatott védelemmel az olaszok Ukrajna ellen Meglehetősen tartalékos védelemmel kénytelen kiállni az olasz válogatott az Ukrajna elleni negyeddöntőn, miután sem az ausztrálok ellen kiállított Marco Materazzi, sem a sérült Alessandro Nesta nem játszhat pénteken.
2006. június 28. 18:18 Az Európai Bíróságon végezheti Magyarország Az aranyrészvények megszüntetésére szólította föl Magyarországot az Európai Bizottság. Ha Budapest két hónapon belül nem tesz ennek eleget, akkor a testület a luxembourgi Európai Bírósághoz fordul. A Bizottság szerint az aranyrészvények gátolják a tőke szabad áramlását. A gazdasági miniszter azt mondta: pár héten belül Brüsszelben lesz a magyar válasz.
2006. június 28. 18:03 Stabilizálódott Toller László állapota Stabil Toller László pécsi polgármester állapota - tudatta a Pécsi Tudományegyetem Idegsebészeti Klinikájának igazgatója.
2006. június 28. 17:59 Montenegró kiszorul Szerbia és Montenegró szétválása után Szerbia maradhat a Nemzetközi Valutaalap, a Világbank, valamint az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank tagja.
2006. június 28. 17:38 Kóka bejelentette a gázáremelés részleteit A gáz fogyasztói ára, fogyasztással súlyozottan átlagosan 27 százalékkal emelkedik augusztus 1-jén - jelentette be Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter a kormányülés után.
2006. június 28. 17:22 "A németországi minden idők legjobb világbajnoksága" Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke szerint a Németországban zajló világbajnokság minden idők legjobb futballvébéje.
2006. június 28. 17:18 Hiába az olcsó gyógyszer, ha nem írják fel Hiába rendelkeznek ugyanolyan terápiás hatással, Magyarországon mégis ritkán alkalmazzák a szabadalmi idő lejártával forgalomba kerülő generikus gyógyszereket. Ennek oka, hogy a magyar orvosok egy része tájékozatlan, egy másik része pedig megvezethető az olcsóbb gyógyszerek hatásosságát illetően - mondta az InfoRádióban az Országos Gyógyszerészeti Intézet főigazgatója.
2006. június 28. 17:17 Hajdú tagadja a móri gyilkosságokat Tagadta a móri rablógyilkosság elkövetését a bíróság előtt Hajdú László. A Fővárosi Főügyészség szerint ő ölt meg Móron hét embert 2002. május 9-én.
2006. június 28. 16:21 15 gól, ami megrengette a világot A Ghána elleni nyolcaddöntő 5. percében Ronaldo megszerezte a vezetést Brazíliának, ezzel minden idők legeredményesebb világbajnoki góllövője lett. A korábbi csúcstartó a német Gerd Müller volt. Ronaldo nyolc évvel és 11 nappal első világbajnoki gólja után döntötte meg a "nemzet bombázójának" csúcsát. Visszatekintésünkben felidézzük a 15 - immáron történelmi - gólt.
2006. június 28. 16:12 A németek győzelemre készülnek A németek 84 százaléka győzelmet vár pénteken csapatától Argentína ellen a labdarúgó-világbajnokság negyeddöntőjében, 53 százalékuk tippel arra, hogy Németország világbajnok lesz. A Svédország elleni, 2-0-ás győzelemmel végződött meccs előtt még csak 38 százalékuk számított a végső sikerre - derül ki egy reprezentatív felméréséből.
2006. június 28. 15:59 Padlóra küldhetik a turizmust a megszorítások Jelentősen rontja a magyar turizmus versenyképességét az áfa-emelés és a többi kiigazító intézkedés - mondta az InfoRádióban a Magyar Szállodaszövetség elnöke. Az Európai Unió tagállamai közül csak négyben éri el a 15 százalékot a szállodai szolgáltatások forgalmi adója.
2006. június 28. 15:17 Putyin: öljék meg a bűnözőket! Vlagyimir Putyin orosz elnök parancsot adott országa titkosszolgálatainak, hogy tegyenek meg mindent azok felkutatására és megölésére, akik felelősek az Irakban meggyilkolt négy orosz diplomata haláláért. Ezt a Kreml jelentette be.
2006. június 28. 15:10 Magyar újjáépítés Afganisztánban Októbertől egy afganisztáni tartományi újjáépítési csoport vezetését vállalta Magyarország - jelentette be a kormányülés után a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára.
2006. június 28. 14:55 Áfa-emelés: a kormány nem enged A kormány nem fogadta el az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) ajánlását az áfa emelésével kapcsolatban, hanem továbbra is a 15 százalékos kulcs 20 százalékra emelését tervezi.
2006. június 28. 14:54 Felülvizsgálná a vatikáni szerződést az SZDSZ Az SZDSZ javasolni fogja a kormánynak a vatikáni szerződés felülvizsgálatát, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy az egyházi iskolák iagzaságtalan versenyelőnyhöz jussanak.
2006. június 28. 14:50 Májusban csere a brit kormányfői poszton? Tony Blair brit miniszterelnök előreláthatólag májusban, kinevezése tizedik évfordulóján lesz kész átadni kormányfői tisztét a jelenlegi pénzügyminiszternek, Gordon Brownnak. Már folynak pártjában a tárgyalások a sima átmenet biztosítására.
2006. június 28. 14:22 Nem rögzítették írásban Demszky főpolgármester-jelöltségét Demszky Gábor főpolgármester csak aláíróként szerepel az MSZP és az SZDSZ budapesti együttműködéséről szóló szerződésben. Az InfoRádió birtokába került kétoldalas dokumentumban nem jelentik ki, hogy ő a koalíció főpolgármester-jelöltje.
2006. június 28. 14:11 Ötven tonna motorbenzint hoz a Duna Magyarországra Ötven tonna motorbenzin ömlött a Dunába, miután kikötött tankhajóba ütközött egy ukrán tolóhajó Pozsonynál.
2006. június 28. 14:08 Mennyibe kerül a királyi család az adófizetőknek? Az angol királynő és az angol királyi család az elmúlt évben összesen 37,4 millió fontjába, azaz nagyjából 15 milliárd forintjába került a brit adófizetőknek. Bár ez így meglehetősen soknak hangzik, az adófizetők között elosztva kiderül: fejenként 62 pennyből, vagyis mintegy 250 forintból már fenntartható egy 60 milliós országban egy királyi család.
2006. június 28. 13:29 Tudja, hogy kik támogatják Demszky Gábort? Demszky Gáborral szemben eddig nem indultak igazán versenyképes jelöltek, mivel kihívói ismertsége meg sem közelítette a szabad demokrata politikusét, illetve a poszt is "összefonódott" a főpolgármester személyével. Erről Karácsony Gergely, a Medián Közvélemény-kutató Intézet kutatója beszélt az InfoRádióban.
2006. június 28. 13:05 A Fidesz kitart a Költségvetési Tanács mellett A fegyelmezett, hiteles, átlátható és ellenőrizhető költségvetési politika kialakítása érdekében javasolja a Fidesz és a KDNP a Költségvetési Tanács felállítását. Ezt a fideszes Varga Mihály közölte az előterjesztés általános vitájának kezdetén a parlamentben.
2006. június 28. 13:01 Feloldották az útzárat az M0-áson Feloldották az útzárat az M0-áson elrendelt útzárat, amelyet egy robbanóanyagot szállító teherautó műszaki hibája miatt rendeltek el.
2006. június 28. 12:59 Az Európai Bizottság sokallja a magyar állami tulajdont Az Európai Bizottság felszólította a magyar kormányt, hogy szüntesse meg különleges szavazati jogát - az úgynevezett aranyrészvényt - 31 privatizált társaságban.
2006. június 28. 12:32 Lehet, hogy kevés lesz ez az áfaemelés is? A jelenleg 20 százalékos áfakulcs 3 százalékpontos emelésével nem biztos, hogy hozzájut a költségvetés a várt bevételhez - véli az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. A Magyar Adótanácsadók Országos Egyesületének alelnöke szerint nem is lehet pontosan tudni mekkora plusz bevételt jelent az államnak az áfaemelés, mivel a Pénzügyminisztérium nem hozza nyilvánosságra a pontos számításokat.
2006. június 28. 12:24 Utcára vonul a magyar? Együtt demonstrál a hat országos szakszervezeti szövetség a Gyurcsány-kormány megszorító intézkedései ellen. A helyszínről és az időpontról csütörtökön egyeztetnek. Az már azonban biztosnak tűnik, hogy az Igazság Napja névre keresztelt demonstrációt - amely szervezője szerint a sajtóhírek ellenére szigorúan civil kezdeményezés - július 4-én tartják a budapesti Kossuth téren.
2006. június 28. 12:07 Ecostat: jövőre csökkennek a reálbérek Az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet igazgatója szerint az idén meghaladja a 4 százalékot a gazdaság növekedési üteme, jövőre viszont 3 százalék körülire csökkenhet.
2006. június 28. 11:35 Féltestvére ölhette meg a 10 éves kisfiút Feltételezhetően gyilkosság áldozata lett egy tízéves fiú a Csongrád megyei Zsombón. Az emberöléssel a gyermek 17 esztendős féltestvérét gyanúsítják - közölte a rendőrség.
2006. június 28. 11:29 A választási törvényről vitázik a parlament Az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvényjavaslat megteremti annak feltételeit, hogy 2010-ben 298 fővel alakulhasson meg a parlament - mondta az igazságügyi és rendészeti miniszter.
2006. június 28. 11:24 Elhibázta a leszállópályát az utasszállító Letért a leszállópályáról és a mezőn kötött ki egy utasszállító gép a nürnbergi repülőtéren. Az első tájékoztatások szerint senki nem sérült meg.
2006. június 28. 11:22 111 ezer havi fix Az idén az első negyedévben a GDP 4,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az előző évinél gyorsabb bővülés a bruttó állóeszköz-felhalmozásra, az élénk exportra és az ipari termelésre támaszkodott - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) összesítéséből.
2006. június 28. 10:55 Elfogták Ragyás Tóni gyilkosát Elfogta a rendőrség azokat a bűnözőket, akik felelősek az alvilágban Ragyás Tóniként ismert férfi megöléséért - jelentette be a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese
2006. június 28. 10:53 Már csak 17 példánya él a különleges delfinnek Zoológusok kidolgoztak egy tervet a Jangce folyóban élő delfin, a világ valószínűleg legveszélyeztetettebb emlősének megmentésére.
2006. június 28. 10:38 Lengyelországba látogatott Sólyom László Közös nyilatkozatot írt alá Poznanban Sólyom László magyar és Lech Kaczynski lengyel köztársasági elnök, amelyben védnökséget vállaltak az 1956-os lengyelországi felkelés és a magyarországi forradalom 50. évfordulója alkalmából rendezendő emlékünnepségek felett.
2006. június 28. 10:31 Teljes a csend a magyar rakéta-ügyben Cseh lapinformációk szerint Csehország és Lengyelország mellett Magyarország is szerepel egy új amerikai rakétavédelmi támaszpont lehetséges helyszínei között. A magyar külügyi szóvivő szerint nem szerepel napirenden a kérdés.