Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 21. szombat Benedek

Közös pénzügyminisztere lesz az uniónak?

A görög pénzügyi válság arra ösztönözte az európai valutaegységbe tömörült ország vezetőit, hogy hozzanak olyan intézkedéseket, amelyekkel a jövőben elejét vehetik, hogy valamely tagállam a gazdasági tönk szélére jusson. Az intézkedések között szerepel az euróövezeti adó bevezetésének, valamint a közös pénzügyminiszter megválasztásának a gondolata. Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter elvben helyesli a tervet, Angela Merkel kancellárnak azonban vannak fenntartásai.

Év eleje óta a 19 tagállammal rendelkező euróövezet valutájának ügyeit eddig a Frankfurtban működő Európai Központi Bank intézte. A görög válság azonban rádöbbentette a tagállamok vezetőit, hogy gyógymódok helyett megelőzésre lenne szükség.

Ennek érdekében az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker szorgalmazni kezdte, hogy az euróövezetet helyezzék közös gazdasági kormányzás alá, és ruházzák fel saját pénzügyi forrással is. A tervet Francois Hollande francia államfő is magáévá tette, ezt követően Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter is támogatásáról biztosította, annak ellenére, hogy Angela Merkel kancellár kétkedéssel nyilatkozott a javaslatról.

A Spiegel című hamburgi hírmagazin jelentése szerint a kancellár és pénzügyminisztere nem először vall eltérő véleményt. Kiváltképpen Athén anyagi talpra állításának kérdésében különböztek az álláspontok, és úgy hírlik, hogy Schäuble még lemondását is szóba hozta, de végül elállt ettől.

Most azonban - írja a Spiegel - még arra is hajlandó lenne, hogy a német adóbevételek egy részét átutalja a közös euróövezeti költségvetésbe, amely felett a valutaegységet alkotó országok pénzügyminiszterei rendelkeznének.

A francia elnök azonban ennél jóval messzebb menő javaslatot tett, Francois Hollande szerint ugyanis az eurozónát gazdasági kormányzat alá kellene helyezni, amelynek ellenőrzésére a 19 tagállam küldötteiből álló parlamentre bíznák. 

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Egy rémálomban ünnepli Irán a perzsa újévet: rettegés a bombázásoktól – és remény a megújulásra

Egy rémálomban ünnepli Irán a perzsa újévet: rettegés a bombázásoktól – és remény a megújulásra

A háromezer éves ünnep, a perzsa újév előestéje Iránban hagyományosan a készülődéssel telik: ez a megújulás ünnepe. Most viszont a rettegés uralja az embereket. Rengetegen félnek az izraeli–amerikai bombázások miatt – de azok is rengetegen vannak, akik félnek ugyan, de boldogok, mert csaknem fél évszázados iszlamista diktatúra után reménykednek, hogy elsöprik végre az ősi országot uraló terrorrezsimet – jelentette a BBC helyszíni munkatársa.

Orbán Viktor: a nemzeti összefogás az egyetlen erő, ami képes megvédeni a magyarok pénzét

Újítsuk meg a háborúellenes szövetségesünket – fogalmazott Orbán Viktor az országjárása szentendrei állomásán péntek este. A miniszterelnök kiemelte, minden magyarnak tudnia kell: vagy kiállunk a magunk érdeke mellett és nemzeti kormányt választunk, vagy egy ukránbarát kormány odaadja a magyarok pénzét Kijevnek és megszünteti a rezsicsökkentést.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Átléphető vörösvonalat húztak Brüsszelben – engednek a Trump-alkunak, de közel sem ingyen

Átléphető vörösvonalat húztak Brüsszelben – engednek a Trump-alkunak, de közel sem ingyen

Szokatlanul erős biztosítékokkal bástyázták körbe a hónapok óta limbóban rekedt EU-USA egyezséget az Európai Parlament kereskedelemért felelős szakbizottságában. A képviselők olyan záradékokat építettek be, amelyek lehetővé teszik a vámkedvezmények azonnali felfüggesztését, ha Washington újabb váratlan vámokat akarna kivetni, azon túl, hogy a kedvezmények alapból csak akkor fognak aktiválódni, ha megkérdőjelezhetetlenül teljesül a 15 százalékos vámplafon, amely alá újabb termékek bevonását is követelik. Ugyan az Európai Parlament gyakran háttérbe szorul a magas szintű döntéshozásnál, az USA-val kötött megállapodás kimenetelében döntő szerepet játszhat a soron következő szavazása.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×