A vitát élőben közvetítette a televízió, a kérdések a közönség soraiból hangzottak el. Előzetes sorsolással döntöttek arról, hogy a hét vezető politikus milyen alakzatban sorakozzon fel a pódiumon, a szónoki pultok mögé. A szerencse kedvezett David Cameron konzervatív pártvezérnek, mert jóllehet az első válaszadó mindig Natalie Bennett volt a szinte jelentéktelen Zöldek részéről, az utolsó szót mindig ő mondhatta ki, a sor jobb szélén. A politikusok kevésszer vágtak egymás szavába, és csak egy szócsata vált kissé élessé közöttük. 

A sudár, elegáns, felkészült és nagyon határozott vitavezetőnek, Julie Etchingham-nek is köszönhető volt a hét-résztvevős tévé vita sima menete, úgy bánt a brit politika vezéralakjaival, mint egy szigorú tanárnő a nehezen kordában tartható nebulókkal. Persze mindahányan gyakorlott pódiumszereplők, és ezúttal a parlamenti viták alkalmával olykor felhevülő David Cameron és nagy ellenfele, a szocialista Munkáspárti Ed Miliband is megőrizte higgadtságát, bármilyen feszültté vált a szócsata.

Talán kicsit túl sokan voltak így heten, de az a helyzet, hogy  kormányzásra legesélyesebb két nagy párt, a konzervatívoké és a szocialistáké, jelenleg fej-fej melletti küzdelmet folytat, hol az egyik vezet egy-két ponttal, hol a másik. Tehát újból előállhat az öt évvel ezelőtti holtverseny, melynek esetén csak úgy lehet kormányt alakítani, ha egy kisebb párt kisegíti az egyik esélyest. Legutóbb a konzervatívoknak sikerült koalícióra bírni a liberál-demokrata pártot. Idén erre az összefogásra egyikük sem hajlandó. Így figyelnünk kellett, milyen elképzelései vannak a jövőre nézve a kisebb pártoknak, például a skót nacionalistáknak, akik esetleg megoldhatják az előforduló patt-helyzetet.

És itt érdemes megjegyezni, hogy a brit pártok mindegyike határozott egyedi tervekkel rendelkezik az ország elé tornyosuló feladatok megoldásának módjáról, akár részletekbe menőleg is.

A hét pártvezető a következő témákról vitázott: Nagy-Britannia gazdasági helyzete, különös tekintettel az államadósságra, a fejlődés elősegítésére és az adózásra, - a gondokkal küzdő egészségügy intézményeinek működőképessége, a bevándorlás, s végül: a fiatalok jövőjének biztosítása.

A Zöldek persze feladatuknak érezték, hogy másról szintén szóljanak, például a globális felmelegedésről, de azért volt számos figyelemreméltó kormánykritikus gondolatuk is, például a gyermekszegénységről. Mint szereplései alkalmával tőle már megszoktuk, a brit Európai Uniós tagságot ellenző, bevándorlás ellenes UKIP Függetlenségi Pártot vezető Nigel Farage elemében volt, számokat idézett arról, hogy a második világháború óta a szigetországba évente átlag 30 ezren vándoroltak be, tavaly pedig 300 ezren és ez sok.

Arról beszélt, hogy az Európai Unióban nyilvánvalóan Angela Merkel a főnök, és David Cameron hiába ígéri, hogy az ország szociális ellátó rendszerét súlyosan megterhelő költözési szabadság korlátozásáról tárgyalni fog Brüsszelben, a német kancellár asszony miatt e téren úgysem érhet el semmit.

Kiélezett helyzet csak egyszer támadt a tévé-vita során, amikor David Cameron arról beszélt, hogy milyen súlyos gazdasági válságba sodorta hajdan a szocialista kormány, nagy kölcsönök felvételével az országot, és milyen nehéz volt kikerülni erről a mélypontról, Ed Miliband rászólt, hogy ne mindig a  múltat hánytorgassa fel, hanem a jövőbeni adóterveire adjon magyarázatot. Erre a konzervatívokkal eddig koalíciót alkotó liberál-demokraták vezetője, Nick Clegg felszólította  Miliband-et, hogy itt és most kérjen bocsánatot pártja nevében a gazdasági károkozásért.

Régi retorikai fogás, hogy egy ehhez hasonló párbeszéd során a résztvevők a mondanivalójuk leglényegesebb elemét többször is megemlítik, a hallgató emlékezetébe vésik. Így Clegg az ideológiai szándékú megszorítások elvetését emlegette, Ed Miliband a munkásszegénységet, a minimálbér emelésének szükségét, s mindezt úgy, hogy mondatait többször kezdte ezzel: "miniszterelnökként majd gondoskodni fogok arról..."

Az újraválasztását remélő David Cameron viszont az egészségügyi vitaszakaszban többször szólt arról, hogy hétnapos orvosi rendelést vezetnének be, és nem győzte hangoztatni, hogy most igen jó gazdasági helyzetbe került az ország, ez a jól kidolgozott tervek sikeres végrehajtásának köszönhető, és kár lenne megtörni a felívelés tervszerű folyamatát.