Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Milyen hatása lenne, ha megadóztatnák a pénzügyi tranzakciókat?

Háborog a francia pénzügyi szektor, amiért Nicolas Sarkozy akár egyoldalúan is kész bevezetni a pénzügyi tranzakciókat sújtó úgynevezett Tobin-adót. A legutóbbi nyilatkozatok szerint a francia kormány már február végére elkészítheti az ezzel kapcsolatos jogszabály-módosítást.

Bár a pénzügyi tranzakciók megadóztatásának a gondolata évek óta szerepel a világ politikai vezetőinek napirendjén, azt legutóbb Nicolas Sarkozy vetette fel újra december 31-i újévköszöntő beszédében, kijelentve, hogy a pénzvilágnak részt kell vennie az általa okozott károk helyrehozatalában - mert szerinte ezt kívánja az igazságérzet.

A nyilatkozatot pár nappal később egy másik, lényegesen konkrétabb követte, amelyből kiderült, hogy a részvény és kötvény eladások után a szereplőknek 0,1 százalékos, az egyéb pénzügyi tranzakciók után pedig 0,01 (egyszázad) százalékos adót kell majd fizetniük. Nicolas Sarkozy hozzátette, hogy országa ezúttal nem várja meg, hogy a kezdeményezéssel más államok is egyetértsenek.

A pénzügyi szektor szereplőit tömörítő Paris Europlace nevű szervezetnél éppen ez utóbbi álláspont verte ki a biztosítékot, az általuk vasárnap kiadott közleményben úgy fogalmaznak, hogy az egyoldalú kezdeményezés meggyengítené a francia gazdaságot, az ügy kapcsán nyilatkozó francia bankvezetők pedig úgy vélik, a Tobin-adó a pénzügyi tevékenységek egy részének a delokalizációjához vezethet.

James Tobin Nobel-díjas amerikai közgazdász gondolatának lényege egyébként az volt, hogy a nemzetközi átutalásokra kivetett alacsony, 0,01 és 0,25 százalék között változó adóval megfékezhetők a spekulációs mozgások, miközben a működő tőke továbbra is zavartalanul áramolhat. Az adó ugyanis szerinte alapvetően csak a spekulációra jellemző napi többszöri átutalásokat sújtaná igazán.

A Tobin-adó bevezetését egyelőre a brit kormány ellenzi a leghevesebben, annak ellenére, hogy - amint azt a Le Figaro című napilap megjegyzi - a szigetország egyike azon ritka államoknak, ahol megadóztatják a pénzügyi műveleteket. Igaz, a Stamp Duty Reserve Tax nevű illeték "okmánybélyeg", és azt csak a részvényügyletek után kell megfizetni, mértéke azonban 0,5 százalékos, és évi 3 milliárd eurós bevételt jelent az államkassza számára.

A francia kezdeményezést a brit mellett az olasz és a német kormány is elveti, utóbbi arra emlékeztet, hogy a szóban forgó adó bevezetését csak uniós szinten tartják megvalósíthatónak. A téma érzékenységét mutatja, hogy az a hírek szerint Nicolas Sarkozy és Angela Merkel hétfői megbeszélésének napirendjén is szerepelni fog.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Gáspár Sándor: „még nincsen kész a leltár”

Gáspár Sándor: „még nincsen kész a leltár”

A hazai filmművészetben végzett kiemelkedő munkásságáért életműdíjjal tüntették ki Gáspár Sándort az idei CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész most 70 éves és eddigi pályafutása során több mint hetven filmben szerepelt. A legtöbbet Grunwalsky Ferenccel forgatott, de sokat dolgozott együtt – mások mellett – Molnár Júliával, Koltai Róberttel és Rudolf Péterrel. Az InfoRádió az életműdíjról kérdezte Gáspár Sándor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt.

Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

2010 óta megduplázódott az egyházi iskolák száma, ezzel szemben a 2011-es és 2022-es népszámlálások között a vallásos emberek 20 százaléka „eltűnt” – derült ki a Republikon elemzéséből. Az intézet vezető kutatója, Schlanger Márton az InfoRádióban elmondta: az utóbbi 16 évben átlagosan az egyházi iskolák négyszer annyi forrásból gazdálkodhattak, mint az önkormányzatok által fenntartott intézmények.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Tisza-kormány: elkészült a belügyi ágazattal kapcsolatos törvénycsomag, zajlik a csatlakozás az Európai Ügyészséghez

Tisza-kormány: elkészült a belügyi ágazattal kapcsolatos törvénycsomag, zajlik a csatlakozás az Európai Ügyészséghez

Görög Márta igazságügyi miniszter közleményben tájékoztatott az európai ügyészséggel kapcsolatos csatlakozási folyamat állapotáról. Mint a közlemény kiemelte: jelenleg a magyar jogszabályok megalkotása zajlik annak érdekében, hogy elkezdődhessen az a jelölési folyamat, amely végén a Tanács választ a legmegfelelőbb jelölt közül. Pósfai Gábor bejelentette, hogy megszületett a rendvédelmi dolgozók helyzetét rendező törvényjavaslat, amely mintegy 30 egyéb jogszabályt fog módosítani. A részleteket a következő napokban, fokozatosan hozzák nyilvánosságra.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×