Infostart.hu
eur:
362.51
usd:
313.34
bux:
150350.79
2026. augusztus 14. péntek Marcell
Nyitókép: Lanszki Zsófia/PTE

Ígéretes kutatási eredményekről számolt be Kemenesi Gábor

Egy másik fejlesztés viszont okafogyottá vált.

Laborkörülmények sikerült igazolni, hogy az orrcsepp az azelasztin-hidroklorid hatóanyaga révén képes lehet a fertőzést, a vírus szaporodását megállítani, sőt azokat a sejteket, amiket kezeltünk vele, meg is védte a vírusfertőzéstől – mondta a Heteknek Kemenesi Gábor virológus.

A Pécsi Tudományegyetem adjunktusa hozzátette: Németországban még hátravan a harmadik klinikai tesztfázis, de az eddigiek alapján úgy látszik, hogy emberben is működni fog, vagyis ígéretes szerről van szó.

Korábban bejelentették, hogy a Pécsi Tudományegyetem virológusai osztrák kutatókkal közösen fejlesztenek egy koronavírus elleni vakcinát. Mivel időközben többféle oltás is elérhetővé vált világszerte, és a óriási a gyártási kapacitás is, ez a fejlesztés „okafogyottá vált, bár kutatási szempontból továbbra is érdekes” – mondta Kemenesi Gábor.

A virológus szerint

esély nyílhat arra, hogy az mRNS-vakcinákat Magyarországon is gyártsanak,

mert igyekeznek hazahozni technológia tudástranszferét.

Címlapról ajánljuk
Mi lesz az afrikai sertéspestisből Baranyában, Somogyban? – Pláne, ha újra itt a lépfene!

Mi lesz az afrikai sertéspestisből Baranyában, Somogyban? – Pláne, ha újra itt a lépfene!

Nemes Imre országos főállatorvos részletesen válaszolt az InfoRádió kérdéseire péntek reggel. Fontos tudni, hogy a sertéspestis által érintett állományt azonnal leölték, a lépfene pedig már 80-100 évig is a helyén marad és fertőzhet akár embert is, de állományról állományra nem terjed, a járvány is kizárható, hiába vannak minden évben esetek. Vakcina is van.

„Isten kezében vagyunk” – magyar idegenvezető a horvátországi erdőtűz közvetlen közeléből

Az ország történetének legsúlyosabb erdőtüze pusztít Horvátországban. A térségből ezer helyi lakost és turistát menekítettek ki, köztük 58 magyart, 36 ember megsérült, heten életveszélyes állapotban vannak. 45 magyart egy sportcsarnokban helyeztek el.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×