Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf
Nyitókép: Pixabay

Koronavírus – Lyuksajtlapokhoz hasonlítja a tudomány a jelenlegi védelmi képességet

Szemléletes ábrázolás mutatja meg, mennyit jelent az egyén megfertőződése szempontjából, ha betartunk néhány koronavírussal kapcsolatos szabályt – egyszerre.

A svájcisajt-modell szerint ha több, egyenként tökéletlen, önmagában még nem elegendő módszert is alkalmazunk – fizikai távolságtartás, maszkviselés, kézmosás és fertőtlenítés – azok végül együttesen sikeres védekezési módot adnak a vírus ellen. Jól illusztrálja ezt néhány egymás mögé sorakoztatott lyukas sajtszelet, ahol végül az összes lyuk takarásba kerül egy mögötte lévő, teli sajtszeletrész által – írja a Hvg.hu.

Bár kiválóan illik a jelenlegi pandémiás helyzetre, a modell már 1990 óta létezik. James Reason, a Machesteri Egyetem professzora szemléltette ezzel, hogy az emberi tévedések okozta szerencsétlenségeket hogyan lehet megelőzni tudatosan közbeiktatott akadályok segítségével. Azóta széles körben használják az egészségügyben, a kockázatkezelésben és a repüléstervezésben is.

A modell koronavírusra adaptált formáját Ian M. Mackay ausztrál virológus osztotta meg a Twitteren – az ő ábráján hét akadályt jelképeznek a sajtszeletek (távolságtartás, szellőztetés, maszkok, kézhigiénia, tesztelés, kontaktkutatás és felületi fertőtlenítés).

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Új trend kezd kialakulni a Z-generáció, de az idősebbek nyaralási szokásaiban is – mondta el az InfoRádióban Bereczki Enikő generációkutató. A szakember szerint sokan ma már az új készségek tanulását részesítik előnyben a nyári vakáció során, nem pedig a csendes pihenést, ennek azonban lehetnek negatív következményei.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×