Infostart.hu
eur:
364.89
usd:
327.11
bux:
142940.29
2026. október 12. hétfő Miksa
Nyitókép: baon.hu/Zsamboki Dora

Atombunker épült Ágasegyházán - videó

A ’70-es évek katonai hangulatát idézi az település központjában található atombunker, hivatalos nevén védett vezetési pont.

A falu központjában elterülő létesítmény azonban elsőre inkább tűnik néhány raktárépületnek, mintsem atomtámadás átvészelésére alkalmas helynek. A létesítmény a hidegháború időszakában épült, az 1970-es évek elején. Feladata az volt, hogy a megyei védelmi bizottság háborús körülmények között is el tudja látni feladatát egy olyan helyen, amely védettséget ad a hagyományos és tömegpusztító fegyverekkel szemben. A létesítményt félig a földbe süllyesztették, a tetejére pedig földet hordtak. Részben azért, hogy álcázzák, részben pedig azért, hogy egy esetleges bombatámadás idején védje a bent lévőket.

Egy esetleges légi(atom-)támadás esetén Kecskemét kiemelt célpont lehetett volna, hiszen itt található az ország egyik legfontosabb katonai légibázisa. Így okkal lehetett tartani attól, hogy támadás érheti Kecskemétet, ezért a várostól távolabb kellett egy megfelelő objektumot kialakítani - derül ki a baon.hu riportjából.

A létesítmény eredeti funkcióját sosem töltötte be, de állandó személyzet felelt a fenntartásáért és a karbantartásáért, illetve rendszeresen tartottak itt gyakorlatokat. Bár nem honvédségi létesítmény volt, de a katonák is részt vettek az üzemeltetésében.

A bázist kizárólag a megye közigazgatási és politikai vezetői számára hozták létre, egy esetleges atomtámadás első 72 órájának átvészelésére. A létesítményt magyar építővállalati cég tervezte és építette szovjet tapasztalatok felhasználásával. Mielőtt megépítették volna, fúrtak egy kutat a saját ivóvízellátás érdekében. Ezután készítették csak el a bunker vázát, amit monolit betonnal öntöttek ki.

A bunkert saját levegőellátó rendszerrel szerelték fel, melynek fő feladata az, hogy a külső levegőt portól és mérgező gázoktól megszűrve az épület minden helyiségébe eljuttassa. Teljes elzárkózás idején a levegőt kondicionálják, azaz a fokozatosan elfogyó oxigént palackokból pótolják, a felgyülemlő szén-dioxidot pedig kémiai eljárással megkötik. A légellátó rendszer segítségével a légnyomást is szabályozni lehet. Az ember számára még elviselhető túlnyomást hoznak létre, ezzel a nyílászárók tömítésének rongálódása esetén is távol tarthatják a külvilágban lévő káros anyagokat.

Az elektromos áram szempontjából is önellátásra törekedett a bunker, egy dízelmotoros áramtermelő berendezés biztosította a szükséges áramot. Ha pedig a dízelmotor is működésképtelenné vált, 24 voltos akkumulátorokról tudták üzemeltetni a vészvilágítást.

A bunkerben helyet kapott egy távbeszélőközpont is, amely közvetlen összeköttetést biztosított a Polgári Védelem Országos Parancsnokságával, valamint a megye több településének vezetési pontjával, többek között a kecskeméti városháza alatt lévő légópincével is. A vezetékes kapcsolat mellett rádión is tartották a kapcsolatot. A bázis tetejére telepített adó-vevő torony kívülről szinte alig látható, olyannyira körbenőtték a fák az évtizedek során.

A bázison tartózkodók egészségét egy orvos és külön orvosi szoba biztosította, ahol akár kisebb beavatkozásokat, műtéteket is végre tudtak hajtani. A különféle sterilizáló eszközök mellett egy minigyógyszertárat is kialakítottak.

A bunker folyosójának végén található a konyha, ahol csak a konzervek melegítésére és azok talpon állva történő elfogyasztására volt lehetőség. Az energiatakarékosság miatt nem mosogattak, egyszer használatos eszközöket alkalmaztak.

Jelenleg a létesítmény nem üzemel az eredeti funkciójában. Korábban a Bács-Kiskun Megyei Polgári Védelmi Parancsnokság kezelésében volt az állami tulajdont képező objektum, a szervezeti átalakítások után pedig a katasztrófavédelem örökölte meg. Jelenleg a megye tűzoltóinak képzését szolgálja.

Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×