Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Az anyanyelvről árulkodnak az agyhullámok

Senki sem olvashat gondolatainkban, de olasz tudósok az enkefalográf (EEG) segítségével regisztrált agyhullámok révén képesek megállapítani, milyen nyelven gondolkodik valaki, és milyen szinten sajátított el egy idegen nyelvet.

A Milánói Egyetem kutatói 15 tolmács bevonásával több mint egy éven át folytatták vizsgálataikat. A kísérlet résztvevőinek mindegyike olasz volt, az Európai Unió számára dolgozott, s igen folyékonyan beszélt angolul. Így a kutatók nem számítottak lényeges különbségre az agytevékenységben, amikor az illetők egyik nyelvről a másikra váltottak.

A résztvevőket arra kérték, hogy figyeljék a képernyőt, amelyen felváltva olasz, angol és német kifejezések, valamint értelmetlen betűkombinációk villantak fel. A tolmácsok mit sem tudtak a kísérlet céljáról, őket mindössze arra kérték, hogy nyomják meg a gombot, ha egy meghatározott szimbólum feltűnik a monitoron.

A kutatók eközben enkefalográffal regisztrálták az agy hullámait, az így nyert adatokat pedig komputeres program segítségével elemezték, vizsgálva az adott szó olvasásakor megjelenő agyi impulzusok idejét, helyét és intenzitását. 170 milliszekundummal a szó megjelenése után a kutatók kiugróan magas agyhullámokat regisztrálták a bal agyfélteke azon részén, amely felismeri a betűket, mielőtt a szó értelmét megfejtené.

Az agyhullámoknak lényegesen magasabb volt az amplitúdója, amikor egy szó a képernyőn olaszul jelent meg - azon a nyelven, amelyet a tolmácsok ötéves koruk előtt sajátítottak el. Különbséget regisztráltak az angol és a német szavak által kiváltott agyi aktivitás között is. Mivel a résztvevők csupán alapfokon beszéltek németül, a vizsgálati módszer a nyelvismeret szintjére is támpontot adhat.

A vizsgálatot irányító Alice Mado Proverbio, a Milánói Egyetem kognitív elektrofiziológia professzora szerint az eredmények világossá teszik, mennyire másképp menti el, s hívja elő az agy az ötéves kor előtt, vagy később tanult szavakat.

Az anyanyelvünket akkor sajátítjuk el, amikor az agy összegyűjti a korai vizuális, akusztikus, érzelmi és nem lingvisztikus ismeretanyagát. Ez pedig azt jelenti, hogy az anyanyelvi szavak egy sor képzettársítást is beindítanak, ami az EEG-n fokozott elektromos aktivitás formájában jelenik meg.

"Anyanyelvünkön gondolkodunk, álmodunk, érzünk" - hangsúlyozta Alice Mado Proverbio.

A professzor szerint a kutatások segítenek majd az orvosoknak emlékezetkiesésben szenvedőkkel kommunikálni, vagy olyan páciensekkel szót érteni, akiknél a betegség a beszédképességet károsította. További vizsgálatok segíthetnek megfejteni az olyan képességzavarok mechanizmusát, mint például a diszlexia.

Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Hol vannak most az izgalmas lehetőségek a tőzsdén? - Jön a Portfolio ingyenes befektetési klubja

Hol vannak most az izgalmas lehetőségek a tőzsdén? - Jön a Portfolio ingyenes befektetési klubja

Mi jöhet az állampapírok és az AI-részvények után? A geopolitikai feszültségek, az olajpiaci turbulenciák és a BUX többéves menetelése mellett egyre többször merül fel a kérdés: mely eszközosztályokban és piacokon van még fantázia, hova tegyük a pénzünket? 2026. október 7-én a Hotel InterContinental Budapest ad otthont a Portfolio Befektetési Klubnak, ahol a szakma kiválóságai gyűlnek össze, hogy irányt mutassanak a gyorsan változó gazdasági környezetben. Ne habozzon, tekintse meg a részletes programot és az előadók listáját, és biztosítsa helyét a rendezvényen még ma!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×