Amit itt látunk, az első ránézésre nem különbözik attól, amit jómagam is adathordozásra használtam-használok. Ez viszont, testvérek között is harminc éves.

Igen, a terve még több is, mert a hetvenes évek közepéről való. Ez a BRG MCD-1 kazettás floppy drive, amit bizonyos malőrök miatt csak a '80-as évek elejétől gyártottak, de valóban, minden mai kazettás mikrofloppy őséről van szó.

Ma a technikai fejlődés miatt egyre ritkábban találkozni floppyval, de az átlagos felhasználónak azért évtizedeken keresztül szinte kizárólag ez volt az egyetlen lehetősége arra, hogy a számítógépen végzett munkáját egyik helyről a másikra vigye. Amikor ezt a megoldást kitalálták, nagy dolognak számított?

Annyira nagynak, hogy az informatikatörténet egyik legnagyszerűbb kutatója, Kovács Győző azt mondta: ha ezt sikerült volna jó marketinggel, ügyesen menedzselve gyártanunk, akkor körülbelül akkora szenzáció lehetett volna, mint a Rubik-kocka. A kazettás floppy kb. negyedszázadig meghatározta a személyi számítógépet használó ember adathordozását.

Az ok, amiért erről beszélgetünk, még nem hangzott el: ez egy magyar találmány.

Így van, Jánosi Marcell magnótechnikai főkonstruktőr találta fel, aki a Budapesti Rádiótechnikai Gyárban dolgozott, és egy nagyon különleges feltaláló nemzedékhez tartozott. Ez volt az a nemzedék, amelynek tagjai a nyomtatott áramkört, a műanyag fröccsöntés technikáját úttörőként próbálhatták ki, és a jelfogótól, az elektroncsőtől kezdve az integrált áramkörig végignézhették a számítástechnika fejlődését.

Hadd opponáljak egy kicsit, floppy ezelőtt is létezett már.

Floppy ezelőtt is létezett, tulajdonképpen az 1970-es évek elejétől mindenképpen beszélhetünk mai értelemben vett floppylemezekről, de azok ún. hajlékonylemezek voltak, ami azt jelentette, hogy egy normál papírtokban voltak, ami miatt nagyon-nagyon sérülékenyek voltak. Nem tudom, emlékszik-e rá, a kilencvenes évek elején még használták őket, és akkoriban volt egy, egyébként nagyon nívós számítástechnikai folyóirat, az Alaplap, aminek volt mágneslemez melléklete. Hozzám például rendszeresen dobta be a postás úgy, hogy - jóindulatból - összehajtotta a lapot, hogy beférjen a postaládába. Persze a lemezt soha többé nem lehetett olvasni.
Ez volt az ötnegyedes mágneslemez, amire az első időkben 360 Kbyte adat fért.

Így van, a DD-s változatára, és leginkább a Commodoer-64 számítógépekhez, illetve az első IBM PC-khez használták. Ami Jánosi Marcell korában létezett, és egyébként kb. 250 Kbyte kapacitású lemez volt, az még nyolc collos méretű volt, és ha azt nézzük, hogy mekkora helyet foglal a számítógépben, tehát maga a drive, akkor kb. tízliteres helyről beszélhetünk.

Hogy sikerült Magyarországon valakinek elérnie, hogy - ha minden paramétert figyelembe veszünk -legalább 1:10 arányt rávert mondjuk az amerikaiakra?

Ez így van, ő meg tudta ugyanezt, ugyanilyen kapacitás mellett egyliteres helyen oldani. Ehhez meg kéne ismerni Jánosi Marcell életét, mert egészen elképesztő karrierje van. Gépészmérnök végzettségű volt, de mellette az idők során a matematikába is beleásta magát és egy közgazdász diplomát is szerzett. Nagyon korán elkezdett magnótechnikával foglalkozni, tehát tulajdonképpen a floppy felé is onnan közelített. Márpedig akkoriban már létező technika volt a kompakt kazettás magnó.

Ez a normál, ma is ismert kazettás magnó.

Amit máig használunk. Õ a floppyt úgy közelítette meg, hogy csinál egy olyat, ami ugyanúgy egy magnókazettába integrálható, mint a magnetofonszalag.

És ha zsebre vágom, akkor kisebb eséllyel lesz baja az adataimnak.

Igen, főleg, hogy magát a magot, ami tárolja az adatokat, még egy külön burokkal is védte. Emellé egy miniatürizációs eljárást is ki tudott dolgozni, amihez külön zsenialitás kellett.
Hogyhogy ez végül is nem lett egy világraszóló eredmény?

Ebben, azt hiszem, hogy a budapesti Rádiótechnikai gyár akkori vezetése is közrejátszott. Nem akarom teljes mértékben lehúzni őket, mert azért mai szemmel az egy igencsak prosperáló gyár volt, de az akkori vezető nem látott fantáziát a floppyban. Azt mondta: a floppy egy zsákutcája a számítástechnikának, és a buborékmemóriáé a jövő. Nos, ezt azóta sem sikerült elterjeszteni, viszont a kazettás floppyval valóban kihagytunk egy nagy lehetőséget. A szabadalom, illetve a terv 1974-ből való, de az MCD-1 floppyt csak 1982-től gyártották összesen két-háromezer példányban.

Mi történt '74 és '82 között?

Folyt ez a kötélhúzás, hogy hogyan kezdődjön el a gyártás. Hiába tárgyalt Magyarországon a Commodore cég vezetője, hiába írtak üzeneteket a Toshiba, meg több más cég vezetői, a BRG addig ügyeskedett, amíg a világszabadalom lejárt, és attól kezdve más gyárthatta a kazettás floppyt. Érdekesség, hogy az MCD-1 floppy, tehát maga az adathordozó, téglalap alakú. Ezt Jánosi Marcell azért tervezte ilyenre, mert a saját mellényzsebéhez próbálta hozzá. Nyomon követhető, hogy az első klónok, tehát például a Maxell meg több más cég gyártmányai még ilyen alakúak, viszont a későbbi kazettás floppyk, amiket mi is ismerünk, már négyzet alakúak, és kicsit eltérő a tokozásuk is.

Ha jól értem, amit mond, Jánosi Marcell a hatvanas-hetvenes években Magyarországon azt mondta, hogy a hajlékonylemezes floppy borzasztó dolog, kell találni valamit, ami megbízható. Kitalálta, megcsinálta, majd egyszer csak valaki más legyártotta, és - gondolom - nagyon gazdag lett belőle.

Gyakorlatilag így történt, és a dologban az a leginkább fájdalmas, hogy Õ pontosan tudta, mit talált fel. Az ilyen találmányokat Jánosi Marcell "first moover" találmányoknak nevezte, ami azt jelenti, hogy egy teljesen úttörő technika, ami mind a szolgáltatást, mind az árat, mind az igényeket maga határozza meg, mert ilyen még nem létezett előtte. Egyébként ő egy meglehetősen szerény ember, és általában nem a saját találmányának nevezi ezt, mert egy projektvezető volt, összegyűjtött egy kisebb csapatot, és azzal dolgozták ki ezt a gyártmányt. A termék végül lokális siker lett, mert azért a nyolcvanas évek első felében több nemzetközi folyóiratban meg színes magazinban is bemutatták.

4

Itt az Országos Műszaki Múzeumban önök kiállítottak egy példányt ebből az MCD-1-es meghajtóból és persze floppy is látható mellette. Mi van a többivel?

Szegeden tudok egy MCD-1-es floppyegységről. Ott van egy Informatikatörténeti Múzeum Alapítvány, ahol gyönyörű gyűjteményt hozott össze Muszka Dániel. Emellett több magángyűjtőről tudok, aki őriz ilyen egységet. Ez egy olyan műszaki régiség, ami nem az iparművészeti szépsége miatt vagy a felhasznált anyagok miatt értékes, hanem a benne lévő szellemi tartalom miatt.

Amikor Jánosi Marcell az MCD11-en dolgozott a csapatával, akkor azért gondolom, nem a nap 24 órájában ezzel foglalkozott.

Mással is foglalkozott, mégpedig egy Magyarországon szintén úttörő jelentőségű kooperációban vett részt a hetvenes évek végén. Ez a Budapesti Rádiótechnikai Gyár és a svéd Luxor nevű vállalat között folyt, és ennek keretében jutott hozzá Magyarország elsőként iskola-számítógépekhez, ez volt az ABC80-as számítógép.

Ez egy 16 Kbyte ROM memóriájú kis személyi számítógép volt, egyébként a maga idején teljesen világszínvonalúnak számított, és oly módon kaphattuk meg, hogy Jánosi Marcell szolgáltatta hozzá a kazettás adatgyűjtő egységeket vagy egyszerűbben fogalmazva az adatmagnókat.

Tehát a svéd Luxor cégnek az az adatmagnó az ért annyit - egyébként kiérlelt változatában ez egy kétkazettás adatmagnó volt -, hogy cserébe adta a komplett központi egységeket.