Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Alkoholfüggőség kezelése LSD-vel

A hallucinogén kábítószer, az LSD már egyszeri fogyasztással is hatásos lehet az alkoholfüggőség megszüntetésében. Brit kutatók több mint 40 éve jutottak erre a következtetésre.

Egy tanulmány szerint a '60-as években alkoholisták ezreit kezelték a kábítószerrel, mielőtt még a tudatmódosító szer széles körben ismertté vált volna. A szert azonban törölték a gyógyító készítmények sorából, amikor világszerte egyre többen kezdték használni kábítószerként.

Napjainkban azonban egy történész rátalált a később Kanadába költözött brit pszichiáter, Humphrey Osmond által vezetett kezelések dokumentumaira. A kutató négy évtized után megszólaltatta a kísérlet résztvevőit is. A beszámolók döbbenetesek voltak.

Kilépés és objektív kép

Az Albertai Egyetem egyik professzora azt mondta: az LSD segített a pácienseknek abban, hogy kilépjenek önmagukból, és kívülről nézzék magukat. Így objektív képet alkottak saját egészségtelen viselkedésükről, és könnyebben változtattak azon.

A résztvevők még 40 év után is igen hálásak voltak kezelőorvosaiknak, és arról beszéltek, hogy milyen hatásos volt a beavatkozás.

Kiderült, hogy a kezelésen átesett emberek kétharmada egyetlen dózis után legkevesebb 18 hónapra abbahagyta az ivást. Míg azoknak, akik csoportos terápián estek át, csak 25 százaléka tette le az italt, az egyéni terápiára járóknak pedig csak a 12 százaléka.

Egy 1962-ben, Torontóban elvégzett kísérlet azonban megkérdőjelezte a módszer hatékonyságát. Az eljárást úgy alkalmazták, hogy a pácienseknek bekötötték a szemét, és elkülönítették őket. Ebben a formában azonban a kezelés nem volt annyira hatásos.

Ma már törvénytelen

Az LSD-t manapság már nem használják terápiás célra, a készítményt végleg az illegális drogok közé sorolták. A kutatók azonban máig vitáznak arról, hogy hasonló szereket lehet-e használni a gyógyításban.

Az LSD-t elsőként egy svájci kutató, Albert Hofmann állította elő 1938-ban. A szer tudatmódosító hatását azonban csak 1943-ban fedezték fel. A kutatók számára egészen 1966-ig szabadon hozzáférhető volt. Az szert 1966-ban nyilvánították illegális kábítószerré.

Címlapról ajánljuk
Sokk az amerikai demokrata körökben: nyomul a radikális baloldal

Sokk az amerikai demokrata körökben: nyomul a radikális baloldal

Az Egyesült Államokban tovább erősödik a Demokrata Párt baloldali szárnya. A coloradói és két másik előválasztásokon több, a pártvezetés által támogatott politikus is vereséget szenvedett, ami az elemzők szerint azt jelzi: a New York-i szocialista polgármester, Zohran Mamdani sikere országos politikai hullámot indított el.

Magyar Péter magányos

Magányosan a hatalom csúcsán – ezzel az elgondolkodtató üzenettel tette közzé legfrissebb személyes fotóját Magyar Péter. A miniszterelnök az Országházban készült felvétel mellé fűzött vallomásában a kormányzati létet kísérő súlyos terhekről, a felelősség némaságáról és a parancsnoki híd magányáról írt.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×